Újjáépült a tavaly télen leégett kidei lelkészi lakás
Megjelent a Szabadság mellékletében, a Református Híradó 2023. reformációs számában.
SOMOGYI BOTOND
A Doboka-dombvidéken autózva az egyik útelágazáshoz érkezve nem is kellett sokat gondolkodnom, merre vegyem az irányt, mert – a vasárnap kora délutáni időben különben gyér forgalmú úton – több gépkocsi is a kora középkori magyar alapítású falu felé haladt. A település bejáratához érkezve sem lehettem tétova: ünneplőbe öltözött férfiak és asszonyok vonultak a református templom irányába.
Minden odaveszett a tűzben – a remény is
Kidében utoljára hosszú évekkel ezelőtt, templomszentelés alkalmával jártam, azóta több minden megújult. A sok vendég sem tudta igazán, merre keresse az új parókiát, hiszen a templomudvaron több épület is – többek között a gyülekezeti ház – teljes pompában várta az oda betérőket.
Mindenhol érdeklődő gyülekezeti tagok, külföldi és belföldi vendégek csodálták a frissen felújított templomot, a minden igényt kielégítő új, modern, kétszintes parókiát és a környező épületeket. Tavaly januárban nem volt minden ilyen rózsás, Nagy Tibor Sándor lelkipásztor a tűzeset során csak éppen kimenekítette öt gyerekét és feleségét, a lángok ugyanis hamar elterjedtek, és a parókián mindenük odaveszett. A gyülekezeti tagok egy emberként siettek a tüzet oltani, ám nemsokára csupán az üszkös falak mellett álltak, és sírtak. Akkor sok minden kilátástalannak és reménytelennek tűnt. Az idős kideiek minden könnycseppje megerősítette a lelkipásztorban azt, hogy erős emberi kötődésünk van a tárgyi valósághoz, hogy ott nemcsak építőanyag és tárgyak, hanem maga a szent szférához tartozó templom és parókia együttese sérült meg: bibliaórák, lelkigondozói beszélgetések, keresztelések és megannyi gyülekezeti esemény helyszíne.
Csodálatos erő: heten egy szobában
A tűzeset meghatározó élettapasztalat volt a Nagy család számára. Életükben azóta sok minden átértékelődött. Ahogy a lelkipásztor fogalmaz, újra felismerték a jézusi szavak mélységét és igazságát: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre…” (Lk 10,41–42). A család sokban gazdagodott, és erősödött az Istenbe vetett hitük. „Ugyanakkor sokat változott és épült az emberi jóságról és jóindulatról alkotott képünk a számos ember és gyülekezet szeretete révén. Az újjáépítési munkálatok során egy légtérben éltünk öt kislányunkkal Kidében, s ez csodálatosan összekovácsolta a családunkat” – fogalmaz Nagy Tibor, aki nemcsak kidei lelkipásztor, hanem az egyházkerület tanügyi referense is. Tibor úgy érezte, az anyagi veszteségnél többszörösen értékesebb az a lelki ajándék, amelyben ő és családja részesedett: megtapasztalták, hogy a közösség szeretete hogyan válik láthatóvá és foghatóvá a megpróbáltatás idején. „Hiszen már a tűzeset estéjén, amikor mindenkinek a cipőjében fagyos latyak volt, mintha nem akartak volna hazamenni a kideiek mindaddig, amíg közös könyörgéssel nem zártuk az estét” – emlékezik vissza a lelkipásztor. Következő vasárnap már szólt Isten buzdító igéje, két héttel később pedig hatvan kidei és az egyházmegye számos gyülekezetéből érkezett önkéntes nekilátott a nagytakarításnak. Azóta számos közmunkára került sor, s minden egyes együttlét után érezték, hogy Isten lelke egyre jobban összekovácsolja a tősgyökeres és a beköltözött kideieket.
Segítőkből sosem volt hiány
A parókiát széles körű támogatással sikerült felépíteni, több belföldi és külföldi támogató segített, rengeteg gyülekezet, katolikus, unitárius, evangélium szerinti testvérgyülekezet, adventista egyház, pünkösdi egyház, megyei tanács, helyi önkormányzat és magánszemélyek. Leginkább azonban a magyar kormány adománya lendítette előre a munkálatokat, hiszen az összeg a költségvetés kétharmadát jelentette. Grezsa Csaba kolozsvári magyar főkonzul az esemény alkalmával el is mondta: ha valahol szükség van a támogatásra, akkor a polgári magyar kormány igyekszik segíteni, hiszen „bár határok választanak el egymástól, egy nemzet vagyunk”.
Az épület nemcsak anyagokból épül, hanem építő szakemberek keze és tudása által is. „Valahogy úgy adta mennyei Atyánk, hogy szeretete, jóindulata rajtuk keresztül is kiáradt, olyannyira, hogy a számos itt dolgozó csapat még akkor is örömmel végezte a munkáját, amikor egymás lábára taposva igyekeztek dolgozni” – meséli Tibor, aki azt is elmondja, hogy egy alkalommal a megrendelt kőanyagra megérkezett a nagy számla, de néhány napra rá megérkezett a számlázótól a pénzadomány is, hogy az összeget az egyház kifizethesse. A lelkipásztor és családja sokszor érezte a gyülekezettel, presbiterekkel együtt, hogy minden nehézség ellenére milyen sok szeretet, együttérzés és jóság van az emberekben, hogy Isten lelke miként tudja megindítani önzetlen adakozásra és segítségre az övéit.
Áldáseső a másfél százas közösségre
A rengeteg segítség valóban sokat jelentett a gyülekezet számára, hiszen a kidei reformátusság csupán 150 lelket számlál, többnyire idős személyekből áll. Él ugyan néhány fiatal család is a faluban, ők beköltöztek a településre, ám mindnyájuknak kidei kötődésük is van. „Vallásórások is akadnak, nyáron mintegy ötven gyerekkel foglalkozunk, tavalyelőtt öten, tavaly négyen, idén pedig hárman konfirmáltak, sajnos azonban a magyar iskola már rég megszűnt” – magyarázza a lelkipásztor. Pedig a település egykor lényegesen népesebb volt, 1850-ben több mint 700 lakójával a környék egyik legnagyobb helységének számított. Az első világháború idején a falu katolikus plébánosa Nyírő József, a népszerű író volt, egyik szülötte pedig Kovács András Kossuth-díjas filmrendező. A lakosság fogyatkozása különben az 1950-es évektől gyorsult fel aggasztó mértékben: a zsákutcának számító falut a megélhetés miatt egyre többen hagyták el, s a folyamat a rendszerváltás után sem lassult. Az utóbbi években viszont több magyar család is vásárolt itt házat, az utakat jelentősen javították, így az élet kissé megélénkült.
Ünnepi istentisztelet után a parókia ünnepélyes átadására került sor, s miután a piros-fehér-zöld szalagot átvágták, az új épületet átadták, a megérkező rendkívül hűvös szél mellett az eső is eleredt. Áldáseső – mondták egyesek. A mellettem álló Ági néni pedig – látva, hogy az eget kémlelem – hozzám fordulva ezt mondta: „Lássa, az Úr csodásan működik, a rossz idő megvárta, hogy minden rendben zajlódjék le.” Majd a lelkipásztorhoz fordulva így szólt: „Tiszteletes úr, annyira örvendek, hogy ezt a napot még megérhettem, nem gondoltam volna tavaly januárban. Ide köt engem minden, itt kereszteltek, itt konfirmáltak, és még az esküvőmet is itt tartottuk” – mondta könnyek között Ági néni, s sietős léptekkel hazafelé indult. Mint ahogy többen a vendégek közül is, ráadásul azzal az érzéssel, hogy az ajándékba kapott bibliajelzőkre nem véletlenül került fel a jeremiási idézet: „mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr, jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok” (Jer 29,11).
