Igehirdetés és segítség városon, zsákfaluban, internet nélkül is

Igehirdetés és segítség városon, zsákfaluban, internet nélkül is
Ha a falu egyetlen kisboltja csak néhány órát van nyitva, ha megszűnt a buszjárat, akkor fokozottan elkel a segítség a járvány idején. A lelkipásztorok telefonon „látogatják” a híveket, vidéken a szomszédok segítenek egymáson ahogy tudnak, városi környezetben a diakóniai csoportok tevékenykednek.

Megjelent a Szabadság mellékleteként olvasható Református Híradóban.

Természetes, hogy az egyház jelentős szerepet vállal ebben, hiszen a falvakban sok esetben az egyház az egyetlen helyi hatóság, intézmény, még akkor is, ha csupán a lelkipásztorból, annak családjából és az önkéntes segítőkből, gondnokokból áll. A kommunikációt, a nagyon szükséges lelki támogatást nehezíti, hogy vidéken nincs vagy rossz lehet az internetkapcsolat, illetve az idősek nem is tudják használni. Segítőkön túl kreatív ötletekre is szükség van ahhoz, hogy a magányosokat, betegeket, időseket hasznosan segíteni lehessen. Kidében közel egy évszázad után újraindították a két világháború között alapított gyülekezeti lapot, egyesek telefonon hallgatják az istentiszteletet.

Vidéken a szomszédok segítenek egymáson, ahogy tudnak. A mezőkeszüi lelkipásztor bejár Mócsra vásárolni az időseknek, kiváltja a gyógyszereket. Van, aki postás szerepet is vállal. Vidéken, ahol az internet és a közösségi háló használata nem olyan elterjedt, a lelkipásztorok leírják a prédikációkat és elviszik az emberekhez. Tordaszentlászlón a lelkipásztor akciócsoportot szervezett. A Covid-19 hatása még a „zsákfalu” Kide életét és megérintette. A minap rendőrök is büntettek a faluban, márpedig a rendőrjárás Kidében olyan ritka, mint a fehér holló.

– Az interneten keresztül való prédikálás nálunk nem a legjobb megoldás, ugyanis a közösség kevesebb mint 5%-a rendelkezik internetkapcsolattal. A járható út számunkra az igehirdetés papíron történő terjesztése a megfelelő egészségügyi óvintézkedések mellett. Valahogy nem tudtam belenyugodni abba, hogy kinyomtatom a megírt prédikációt és eljuttatom a gyülekezeti tagokhoz, így újraélesztettük 88 év után az elődöm, Bonczidai Dezső által kezdett Lelkipásztori levelet, és ezen belül biztosítunk teret Isten igéjének a terjesztésére, ugyanakkor Kide történetéről, múltjáról, híres személyiségeiről és természetesen aktuális hírekről számolunk be. Az elkészült anyagot online is elérhetővé tesszük, hogy a Kidéből elszármazottak is részesedjenek benne – írta a Református Híradónak Nagy Tibor lelkipásztor. Kidében a diakóniai szolgálat sem szünetel. – A gyülekezeti lapon keresztül és a telefonbeszélgetések révén tudomására hoztam mindenkinek, hogy heti egy alkalommal élelmiszer- és gyógyszervásárlásban, beszerzésben segítünk mindenkinek, felekezetre vagy nemzetiségre való tekintet nélkül. Összeírtunk egy listát és a megfelelő óvintézkedések mellett megejtjük a bevásárlást és a kiosztást. Kidében egyetlen kisbolt van (napi 4 órát tart nyitva és kenyeret hetente kétszer, csak megrendelés alapján hoznak), és teljesen megszűnt a kidei buszjárat is, így sokan nem juthatnak hozzá az alapvető dolgokhoz sem. Az Úr azonban gondoskodik rólunk és mi is gondoskodunk egymásról.

A Kolozsvár-törökvágási egyházközség diakóniai csoportja vásárlásban, számlafizetésben és gyógyszerek beszerzésében kínál segítséget. Jelenleg 7 önkéntes 7 rászorulónak segít, ha a járvány elhúzódik, arra számítanak, hogy egyre többen fognak majd segítséget kérni. Van olyan fiatal is, aki igényelte a szolgáltatást, mert krónikus beteg és nem mer kilépni otthonából. Sikerült idős rászoruló mellé is segítséget találni, a bácsi nem tudja ellátni magát. Ilyen jellegű segítséget a járvány előtt is nyújtott az egyházközség, ám most még nehezebb gondozót találni. Önkéntesek és rászorulók jelentkezését várják a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség telefonszámain és Facebook-oldalán.

Magyarmacskás, Bodonkút, Ma­gyar­fodorháza, Ördög­keresz­túr társult egyházközségének gyülekezeteiben a diakóniai munkát a nőszövetség, a presbitérium, a lelkipásztor és a hozzátartozók, „unokák” végzik.

– Alig van olyan idős gyülekezeti tag, akinek ne lenne hozzátartozója, aki rendszeresen kijár és ellátja a nagymamát, nagytatát. A sürgősségi lelkigondozásból ismert sürgősségi hálózatnak köszönhetően tudunk egymásról. Telefonon, interneten keresztül történik a kapcsolattartás. Van, aki telefonon keresztül hallgatja meg az igehirdetést úgy, hogy felhív valakit, akinek internetelérése van. Korábban nyomtatott formában próbáltam eljuttatni az igehirdetést, de figyelmeztettek, hogy azzal is terjeszthetem a járványt. A gyülekezetek és az egyházmegye Facebook-oldalain keresztül naponta elhangzik egy-egy áhítat. A tévék és rádióadók egyházi műsorairól is értesítjük híveinket – számolt be a megoldásokról Gáspár Károly lelkipásztor. – A vidéki élet ilyen helyzetben nagy előny, hiszen a kimozdulási lehetőség mégis nagyobb, mint városon. Ezért eddig a híveink inkább csak azt mondogatták, hogy „hiányzik a helyem a templomban” vagy „hiányzik a közösség”.