Júniustól látogatható lesz a gyógyszerészeti múzeum

Könyvesbolt és kávézó is lesz a Hintz-házban

Júniustól látogatható lesz a gyógyszerészeti múzeum
Végéhez közelednek a Hintz-ház felújítási munkálatai. Az épület földszinti részében, illetve a pincében újra a gyógyszerészeti múzeum kap helyet. Szintén a földszinten, három teremben a Cărtureşti könyvesbolt nyit üzletet. Az Erdélyi Történelmi Múzeum közleményéből megtudtuk: június második felétől újra látogatható lesz a gyógyszerészeti múzeum a teljesen felújított épületben. A kivitelező cég a napokban adta át a múzeumnak szükséges helyiségeket. Weber Tibor Rudolf, a kivitelező Weberbau cég igazgatója elmondta: jelenleg az emeleten és a tetőtérben végzik a végső simításokat, amelyek még nyáron is zajlanak, de nem fogják befolyásolni sem a múzeum, sem a könyvesüzlet működését. A házat azért állványozták fel, mert most hozzák helyre a decemberi rongálást. Mész alapú festékkel nemcsak a Szent György-szobrot védő vitrin körüli részt festik át, hanem egy nagyobb falfelületet – tudtuk meg a kivitelezőtől.

Hamarosan befejeződnek a főtéri Hintz-ház felújítási munkálatai. Az épület földszintjének nagy részében, három teremben a Cărtureşti könyvesbolt nyitja meg kapuit. A gyógyszerészeti múzeum a földszinten négy teremben és az alagsor hét helyiségében fog működni összesen 312 négyzetméteres területen.

– Az emeleten és a tetőtérben a végső simításokat végezzük. Ezek még nyáron is zajlanak, de nem fogják befolyásolni sem a könyvesüzlet, sem a múzeum működését. Ezen kívül az épület belső udvarán kávézó kialakítása zajlik. Jelenleg azért van felállványozva az épület, mivel a tavalyi, december végi gyújtogatás nyomait számoljuk fel. Mivel kényesebb, mész alapú festéket használunk, nem ajánlott csak a szobrot védő vitrin körüli részt átfesteni, ezért a homlokzat nagyobb részén dolgozunk – nyilatkozta lapunknak a kivitelező Weberbau cég igazgatója, Weber Tibor Rudolf.

Amint azt Gaal György helytörténész a Szabadságban megjelent írásából is kiderül a Nagypiac északi során, a Lábasház-szeren, a Piac (Mátyás király tér 28.) és a Híd utca sarkán álló épületben 1700 körül gyógyszertár nyílt. Ezt 1752-től a szepességi Mauksch Tóbiás, az evangélikus egyház főgondnoka vezette. Maukschné örökölte férje gyógyszertárát, majd lányát, Mauksch Matildot Hintz György evangélikus lelkészhez adta feleségül. A ház és a gyógyszertár így lett a 19. században a Hintz családé. A város legrégebbi gyógyszertárát 1948-ban államosították és bezárták. Az 1950-es évek végén az épület sarka alatt átjárót vágtak. Később, az egykori gyógyszertár megmaradt helyiségében és az alagsorban jórészt a patika maradék berendezéséből és Orient Gyula gyűjteményéből gyógyszertár-múzeumot nyitottak – tudhattuk meg Asztalos Lajos kolozsvári helytörténész könyvéből.

A mennyezet falfestményeit is meg lehet majd csodálni 

Az államosítást követően a gyógyszertár helyiségeiben 1954-ben nyílt meg a Gyógyszerészeti Múzeum. Ez a Mauksch–Hintz gyógyszertár patinás berendezése mellett az Orient Gyula-féle gyűjteményre épült. A gyógyszerész- és orvosdoktor Orient (1869–1940) és felesége, a szintén gyógyszerész Keresztessy Sára a múlt század elején kezdte el a gyógyszerészeti műtárgyak, eszközök gyűjtését. Gyűjteményüket Pósta Béla régészprofesszor fogadta be az Erdélyi Múzeum-Egyesület vezetése alatt álló Érem- és Régiségtárába. 1949-ben a tárral együtt ezt is államosították, majd az Erdélyi Történeti Múzeum tulajdonába utalták. Az Orient-féle gazdag gyűjteményt ismerve, Valeriu Bologa és Izsák Sámuel orvostörténész professzorok kezdeményezték annak elhelyezését a volt Hintz-patikában, s így jött létre a múzeum. Ez a csodálatos berendezésén kívül több mint 3000 műtárgyat ölelt fel: ón, fa, cserép, porcelán és üvegedények latin felirattal, gyógyszerkészítési eszközök (mérlegek, súlyok, mozsarak, csipeszek), laboratóriumi felszerelések (tűzhelyek, üstök, lombikok, sajtók), gyógyszerdobozok, gyógyszerészeti és alkímiai könyvek, receptek.

Az 1989-es decemberi fordulat után hozott törvények lehetőséget nyújtottak az államosított ingatlanok visszaigénylésére, illetve -perlésére. A család részéről az 1945-ben született Hintz Gábor Csaba építész vállalta magára az eljárások lefolytatását és sikerült is visszaszerezni a tulajdonjogot. A továbbiakban szerették volna értékesíteni az ingatlant, de nem akadt méltányos vásárló. Annál is inkább, hogy a Gyógyszerészeti Múzeum kiköltöztetése sokáig megoldhatatlannak tűnt. Végül a Gábor Csaba unokaöccse, Hintz György szemorvos megváltotta a többi örököstől az ingatlant, s elkezdte a renoválást 2019 januárjában.