BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTJÁK BONÉ FERENCET

BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTJÁK BONÉ FERENCET
A Kolozs Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség vezetői úgy döntöttek: emberölés vádjával bíróság elé állítják Boné Ferencet.

Szakértők szerint ez annak a jele, hogy a bűnvádi nyomozás lezárult, a rendőrség, a kriminológusok és az ügyészség lefolytatta a vizsgálatot és a büntető eljárást, s szakmailag kifogásolhatatlan, cáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkező vádiratot tesz majd a bíróság asztalára. Ebben újdonságként szerepel, hogy a gyilkosság a Tárnica-tó környékén történt.

Egyelőre nem tudni, az első tárgyalásra mikor kerül sor.

Amint arról augusztus 30-án beszámoltunk, a Kolozs Megyei Törvényszék szeptember 29-ig meghosszabbította Boné Ferenc előzetes letartóztatását.

Mint ismeretes, a 43 éves férfit május 26-án fogták el a rendőrök azt követően, hogy körözést adtak ki ellene, mint a barátnője, Molnár Beáta feltételezett gyilkosáról. Boné Ferenc beismerte tettét.

Hol találták meg a holttestet?A gyilkossági nyomozás során kiderült, hogy május 21-én és 22-én – feltételezhetően 18.30-2.58 óra között – a vádlott több, Kolozs megyei községen is áthajtott Dacia Logan gépkocsijával, Gyalu, Jósikafalva, Havasrekettye, Meregyó, Nagykapus, Roskatelep, Magyargyerőmonostor, Havasnagyfalu, Szamosfő érintésével. Eközben történhetett, hogy Boné fojtogatni kezdte barátnőjét, annak fulladásos halálát okozva. Ezt követően visszatért Kolozsvárra, majd Nagyvárad felé indult. A holttestet vasárnap, május 22-én 7.57-10.41 óra között a Bihar megyei Bárodsomos és Nagybáród helységek közötti, használaton kívüli töltőállomás közelében hagyta.

A kolozsvári rendőrséget hétfőn, május 23-án értesítette az áldozat egyik barátnője, miután szombattól egyikükkel sem tudta felvenni a kapcsolatot, azt követően, hogy szombaton kirándulni mentek a Kolozs megyei Menyasszony fátyla vízeséshez, azzal a szándékkal, hogy aznap este visszatérnek Kolozsvárra.

Mikor beszéltek utoljára az áldozattal?Az áldozat barátnőjének nyilatkozata szerint utoljára szombat este 20.27 óra körül beszélt az áldozattal, aki azt mondta, még kirándulnak, és majd küld képeket, amikor hazaér, másnap pedig beszélnek. Éjfél után az áldozat telefonjáról három fénykép érkezett a barátnő telefonjára, amely hegyi tájat és vízesést ábrázolt. Egy másik barátnő szombaton délelőtt tíz órakor beszélt az áldozattal telefonon, 22.44 órakor kapott három fotót, 22.45 órakor mobiltelefonon váltottak üzenetet, amikor az áldozat azt írta, úton vannak hazafelé. Vasárnap reggeltől azonban a két barátnő nem tudta felvenni a kapcsolatot sem az áldozattal, sem a férfival. Hétfőn egyikük sem jelent meg a munkahelyén.

A két barátnő felvette a kapcsolatot az áldozat mostohaanyjával, a pszichológusával, ismerőseivel, de senki sem tudott a hollétükről. Ezért döntöttek úgy, hogy értesítik a hatóságokat. Nyilatkozatukban az is szerepel, Boné hat hónapja volt kapcsolatban az áldozattal, de nem laktak együtt, továbbá elmondták, a vádlott más párkapcsolatai során is agresszíven viselkedett a volt barátnőivel, ezért aggódtak Beátáért.

Hány év börtönbüntetésre ítélhetik Boné Ferencet?A bírók megítélése szerint az előzetes letartóztatásra vonatkozó indítvány megalapozott, Boné Ferencet előzetes letartóztatásba kell helyezni, lévén, hogy az élet elleni egyik legsúlyosabb bűncselekménnyel, gyilkossággal vádolják. „Ez 10-20 év börtönbüntetéssel és bizonyos jogok gyakorlásának megvonásával büntethető. A bűncselekmény súlyossága és a vádlott veszélyes mivolta miatt a legsúlyosabb prevenciós intézkedések meghozatalára volt szükség” – olvasható abban a dokumentumban, amellyel a Kolozs Megyei Törvényszék bírói megindokolták azon döntésüket, hogy május végén elrendelték Boné Ferenc harminc napos előzetes letartóztatását.

Négy volt barátnőjét bántalmaztaAz ügy iratcsomójában megtalálható a vádlott négy volt barátnőjének nyilatkozata is, amelyeket egy polgári iratcsomóból vettek át: mindannyian fizikai, pszichikai és érzelmi bántalmazásról számoltak be. A vádlott mindegyiküket fizikailag bántalmazta, kettőt pedig addig fojtogatott, amíg eszméletüket vesztették. Az egyik nő megemlített egy ötödik volt barátnőt is, a vádlott gyerekének édesanyját, akit szintén fojtogatott. A vádlottat előzőleg egy év és három hónap börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári bíróság, mert legutóbbi barátnőjét ájulásig bántalmazta.

„Két nő nyilatkozta, hogy a vádlott fojtogatta őket, egy harmadik kapcsán pedig maga a vádlott mesélte el, hogy fojtogatta, tehát ugyanolyan agressziónak tette ki, mint ahogyan Molnár Beátát megölte. Egy olyan személy, akit azzal gyanúsítanak, hogy négy nőt fojtogatott, egyrészt a társadalomra, de főleg a potenciális barátnőire jelent veszélyt. Boné ellen olyan bizonyítékok állnak rendelkezésre, amelyek alapján megalapozottan gyanítható, hogy ő volt a gyilkosság elkövetője, de be is ismerte tettét. A volt barátnőkkel szembeni agresszió egyre hangsúlyosabbá vált, és az utolsó barátnő feltételezett meggyilkolásához vezetett” – vélik a bírók.

Az előzetes letartóztatás azért is indokolt, hogy Boné ne menekülhessen el, ugyanis az áldozat feltételezett meggyilkolása után több cselekedete is a nyomai eltüntetésére vall. „Saját telefonját a lakásában hagyta, az áldozat telefonját pedig lezárta és az áldozat lakásának közelében rejtette el. Ezzel megakadályozta a megtett út lekövetését és a tartózkodási hely beazonosítását. A holttestet más megyében rejtette el, hogy kevés esély legyen a megtalálására mielőtt a vadállatok széttépnék. Csak a közúti forgalmat követő térfigyelő kameráknak és a bűnvádi nyomozást folytató szakemberek tapasztalatának tudható be, hogy a holttestet és a vádlottat ilyen gyorsan megtalálták” – összegeztek a bírók.