A meghívottat bemutató Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE dékánja összegezte: Robert C. Castel az Izraeli Demokrácia Intézet tudományos munkatársa, kutatási területe az aszimmetrikus hadviselés, terrorizmus, geopolitika és a katonai innováció. Kitüntetett háborús veterán, korábban ejtőernyősként és a katonai hírszerzésben, valamint Libanonban és számos más hadműveleti területen szolgált. A rendőrség különleges műveleteiben jártas, magas rangú rendvédelmi tisztviselő, jelenleg a vadon élő állatokkal kapcsolatos bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozik az Izraeli Természetvédelmi Hatóság biztonsági főigazgatójaként, emellett az Izraeli Terrorelhárító Központ tartalékos krízistárgyalója.

Az előadást moderáló Len Balázs, a Sapientia EMTE nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgatója, az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjának diákja az orosz–ukrán háború kitörésének okairól, a háborúban álló felek céljairól, a háborús folyamat várható szakaszairól, illetve a közeljövő világrendjének lehetséges alakulásáról is faggatta Robert C. Castelt.

„Ha most itt ülne Francis Fukuyama, Samuel Huntington és John Mearsheimer, Fukuyama vélhetőleg azzal érvelne, hogy a háború egyfajta történelmi szükségszerűség. Huntington azt mondaná, nincs miért csodálkozni, a 21. században a háborúk a civilizációk közötti háborúk lesznek. Márpedig a keleti és a nyugati kereszténység közötti határvonal Ukrajna kellős közepén húzódik, és ennek a háborúnak a kitörése már évtizedek óta borítékolható volt. John Mearsheimer pedig úgy vélné, hogy a hosszú 19. század folytatásában élünk. Háborúk a nagyhatalmak között mindig voltak, és mindig is lesznek. Minden nagyhatalom körül létezik befolyási övezet, egyfajta holdudvar, és ha abba másik behatol, ott háborúk fognak kitörni ” – emelte ki Castel.

Az oroszok számára a hidegháború nem ért véget

Robert C. Castel megállapítása szerint 1991-re az európai államok számára a hidegháború véget ért, teljesen új gondolkodásmódra álltak át, de az oroszok nem tettek így – és vélhetőleg Kína sem. Az oroszok számára valójában a hidegháborús konfliktus folytatódott, de a Szovjetunió szétesése után az orosz állam még gyenge volt. Amint azonban Oroszország újra erősödni kezdett, azzal együtt erősödött az a stratégiai ösztöne is, hogy a határait minél jobban kitolja minden irányba, abból a megfontolásból, hogy a végtelen síkságon semmilyen más védelme nincs, mint a stratégiai mélység.

Ezzel párhuzamosan a NATO folytatta terjeszkedését kelet fele. „Márpedig, amikor az Észak-atlanti Szerződés Szervezete elkezdett behatolni a posztszovjet térségbe, azt Oroszország stratégiailag veszélyesnek ítélte, egyéb típusú érzékenységről nem is szólva. Az egymással szembe haladó két gyorsvonatnak előbb-utóbb ütköznie kellett” – emelte ki. Szerinte az ütközés csak a Nyugat kényelmessége, energiaéhsége, megalkuvása folytán nem következett be 2015-ben a Krím annektálásával kapcsolatban. Ugyanakkor – mint mondta –, ha ez a háború nem kezdődött volna meg 2022-ben, akkor bekövetkezett volna két évvel később – az ütközés szükségszerű volt.

„Ha ez a háború nem kezdődött volna meg 2022-ben, akkor bekövetkezett volna két évvel később - az ütközés szükségszerű volt”

Len Balázs felidézte: Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Oliver Stone hollywoodi filmrendező interjúsorozatot készített. Egyik beszélgetésen azt mondta: „Ismeri a híres mondást: ne szorítsd sarokba a patkányt. Senkit sem szabad sarokba szorítani, olyan helyzetbe hozni, amelyből nincs kiút”. Valóban sarokba szorította a Nyugat Oroszországot? – tette fel a kérdést a moderátor.

Robert C. Castel úgy vélte, teljesen lényegtelen, hogy ki mit gondol erről – ebben a vonatkozásban csak az lényeges, hogy az oroszok mit gondolnak. Felidézte: Richard Burns, a CIA jelenlegi igazgatója korábban moszkvai nagykövet volt, és hivatali ideje alatt az orosz politikai spektrum teljes skálájával találkozott. Burns következtetése pedig az volt, hogy „nincs senki Moszkvában, aki jó szemmel nézné a NATO terjeszkedését kelet felé”.

„Ilyen a nagyhatalmi gondolkodás logikája; amikor a szovjet állam rakétákat telepített az Egyesült Államok »pázsitjára, háza tájára«, Kubába, abból szinte világháború lett” – emelte ki a geopolitikai szakértő, hozzátéve: ha mostanság Kína rakétabázisokat létesítene Mexikóban, az Egyesült Államok hasonlóan érzékenyen reagálna.

A felek háborús célkitűzéseinek alakulására vonatkozó kérdés kapcsán Robert C. Castel összegezte: Ukrajna céljai egyszerűek: mindenekelőtt fel akarják szabadítani az országot az ellenséges, megszálló hatalom alól. Oroszország célja szintén egyértelmű: befolyásolni, meghatározni azt, ami a NATO keleti és Oroszország nyugati határa között történik – nem akarják, hogy ez a terület NATO-bázis legyen. A négy keleti megye leszakítása, a nemzeti kisebbségek problematikája mindössze ürügy ebben a háborúban.

Ukrajna stratégiája tehát terület-visszaszerző, támadó stratégia, ami érthető, hiszen megszállás alatt áll. Ezzel szemben az oroszoké úgynevezett felőrlő, kifullasztó stratégia. Míg Ukrajna cselekvéskényszerben van, Oroszország stratégiájának – bár nyilván nem gazdaságos – a hatékonysága bizonyított. Oroszország ugyanakkor olyan mennyiségű emberi és fizikai erőfölénnyel rendelkezik, hogy adott esetben – akárcsak annak idején a Szovjetunió a kurszki csatában – „megengedheti magának, hogy hétszer annyi katonát elveszítsen, mint az ellenfél, majd kijelentse: hatalmas győzelmet arattunk…”

Pentagon-iratok? Fércmunka!

Az ukrajnai háborúra vonatkozó titkosított Pentagon-iratok kiszivárgásának ügye kapcsán a szakértő azt mondta: a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján arra az álláspontra jutott, hogy ez az ügy viszonylag „gyatrán összedobott, megtévesztési fércmunka” volt. Emlékeztetett: ehhez hasonló eljárások voltak korábban is, de sokkal szervezettebben valósították meg. Az I. világháborúban például a Közel-Keleten Richard Henry Meinertzhagen brit tiszt „elvesztette” a titkos térképekkel teli nyeregkápáját. Ennek a diverziónak az volt a célja, hogy megtévessze a törököket a brit támadás irányát illetően – mesélte Robert C. Castel. Az említett Pentagon-dokumentumok lehet, hogy eredetiek, de a szándék és a kiszivárogtatás a megtévesztést szolgálta – nyomatékosította.

„Körkörös” üzletelés zajlik a háború leple alatt

Az ukrajnai háború az Egyesült Államok számára „kis üzlet, kis haszonnal” – az amerikaiak hajlandóak belefektetni bizonyos összeget, amíg ebből hasznot látnak – vélte az elemző. Kiemelte, általában véve Ukrajna az amerikaiak számára valójában csak harmadlagos vagy negyedleges fontosságú hadszíntér; erre az amerikai elnökök által évente kiadott, stratégiai dokumentumokból lehet következtetni.

Amikor 1991-ben a Szovjetunió összeomlott, és felmerült a nukleáris proliferáció veszélye, az Ukrajnának „örökségül” jutott fegyverek okán korántsem volt közömbös az Egyesült Államok: Kijev éveken át kiemelt helyen szerepelt ezekben az elnöki dokumentumokban. Amikor ezek a fegyverek eltűntek, a stratégiai iratokban már Ukrajna kapott szerepet; a 2015-ös krími válság kapcsán, majd 2022-ben említik újra. Tartalomelemzéssel nyomon követhető, hányszor szerepel ebben a dokumentációban Ukrajna vagy Kína, Oroszország, ami az amerikai biztonságpolitika vonatkozásait, szempontjait illeti – magyarázta a szakember.

Meddig éri meg még vajon az Egyesült Államoknak ez a „kis üzlet”? – vetette fel a kérdést a moderátor.

Robert C. Castel szerint az amerikai elnökválasztási kampány kezdete fontos pillanat lesz az ukrajnai háború témájában. Elmondta: az eddig készített interjúkból kiderül, hogy demokrata elnökjelöltek egy része egyértelműen támogatja a háború folytatását, legyen szó a hivatalban levő Joe Biden elnökről vagy a potenciális jelöltnek számító Michelle Obamáról vagy akár Hillary Clintonról.

A republikánusok ezzel szemben elszámoltatnák Ukrajnát minden egyes elköltött dollárról. A szakértő felidézte: Seymour Hersh oknyomozó amerikai újságírónak megjelent egy nagy port kavaró cikke, amelyben gyakorlatilag azzal vádolja az ukrán vezetést, hogy egyfajta körkörös üzlet zajlik a háború kapcsán: az ukrán háborús erőfeszítésre szánt amerikai pénz jelentős része Oroszországba kerül, Ukrajna pedig orosz olajon futtatja a háborút.

Mint mondta, nyílt titok, hogy Bulgáriának a háború kitörése óta többszörösére nőtt a kőolajimportja Oroszországból, a korábbinál jóval nagyobb mennyiségű kőolajat finomítottak gázolajjá, és ezt exportálták Ukrajnába. „Ez a furcsa, körkörös üzletkötés háborúban nem először történik meg. Seymour Hersh szerint körülbelül 400 millió dollár kerül az orosz államkasszába Ukrajnából, amely egyik legnagyobb felhasználója az olcsó orosz kőolajnak.

Elhozni a győzelmet – vagy a békét?

Robert C. Castel megállapította, Biden elnöknek is el kell döntenie, milyen üzenettel vág bele az elnökválasztási kampányba: „elhoztam nektek a győzelmet”, vagy pedig azzal, hogy „elhoztam nektek a békét”. Az Egyesült Államok szuperhatalomként az Atlanti-óceán túlsó oldalán megteheti, hogy akkor hátráljon ki, amikor akar. Robert C. Castel szerint nincs egységes európai érdek sem ebben a kérdésben – eltérőek ugyanis a stratégiai érdekei, válaszai, reflexei Lengyelországnak, Portugáliának vagy például Franciaországnak.

Milyen állapotban van a két hadsereg? – kérdezte Len Balázs.

A szakértő kifejtette: a tengeri hadszíntéren a valóság az, hogy Ukrajna a háború kitörése óta tengeri blokád alatt áll, ami épp olyan hatékony, mintha az oroszok elfoglalták volna Odessza kikötőjét. Az ukrán haditengerészet nagy része használhatatlan, a hajók egy részét maguk az ukránok süllyesztették el, hogy ne kerüljenek orosz kézre. Emellett az ukránoknak a nyugatról kapott, tengerfelszíni rakétái olyan fenyegetést jelentenek az orosz hadihajók számára, hogy azok nem közelíthetik meg az ukrán partokat. Oroszország tehát blokád alatt tudja tartani Ukrajnát, de nem tudnak a tengerről erőt kivetíteni a szárazföld felé. A hírszerzésben egyértelműen az ukránok, pontosabban nyugati szövetségeseik dominálnak; Oroszország ugyan a háború kezdete óta már kilőtt tíz hírszerző műholdat, de Ukrajna ebben a vonatkozásban még mindig előnyben van.

A szárazföldi hadszíntéren Ukrajnának nincs élő erőfölénye; jelenleg nagyjából paritásos helyzet áll fenn ebben a vonatkozásban, a haditechnika terén viszont Ukrajna erőforrásai sokkal szűkösebbek, mint Oroszországéi – folytatta Robert C. Castel. A szakértő szerint jelenleg a légi hadszíntér alakulása nagyon fontos. Az oroszok masszív stratégiai légi támadásainak célja nem az energia-infrastruktúrának, hanem az ukrán légvédelemnek az elpusztítása. A nagyon hatékony légvédelmi rendszerek miatt ugyanis sem az oroszok, sem az ukránok nem tudtak légi fölényt kicsikarni. Az ukrán légvédelemnek a fokozatos felgöngyölítésével párhuzamosan azonban egyre nő majd az orosz légierő fölénye is, és amennyiben ez megtörténik, a háború is felgyorsulhat – magyarázta.

Több millió orosz katona az Urál és Európa között?

A háború kezdetén az oroszok körülbelül 150-180 ezer katonát vonultattak fel Ukrajna ellen – az már akkor egyértelmű volt, hogy ekkora létszámmal nem lehet ezt az országot elfoglalni. Kezdetben vélhetőleg arra gondoltak, hogy politikai hatalomváltást csikarhatnak ki, és oroszbarát, csatlós kormányt hoznak pozícióba Kijevben – magyarázta Robert C Castel. Ez nem sikerült, és Oroszország olyan háborúban találta magát, amelyre nem volt felkészülve.

„Oroszország egy olyan háborúban találta magát, amelyre nem volt felkészülve…”

Ezzel függ össze a 300 ezer fős mozgósítás és az is, hogy elkezdték az 1990-es évek katonai reformjának visszagöngyölítését. Akkoriban ugyanis – az atomfegyverek nyújtotta biztonságra hagyatkozva – pénzügyi megfontolásokból a hadtestekből dandárok lettek, amelyeknek eddig gyakorlatilag csak a vázát tartották fenn. Ezért történhetett az, hogy a háború kitörésekor egy dandárból mindössze egy harckocsizászlóaljat tudtak kiállítani, amely elegendő gyalogság híján nem volt elég hatékony – magyarázta. Mostanra viszont már az említett 300 ezer fővel feltöltött, valós dandárjai vannak az orosz hadseregnek, és zajlik a hosszú távú tervezés azt illetően, hogy ezeket újra hadtestekké alakítsák. Ha ez a folyamat befejeződik, akkor több millió katona fog majd állomásozni az Urál hegység és Európa között, ami nem jó hír – tette hozzá.

„Oroszországot a Nyugat meggyőzte arról, hogy egzisztenciális háborúban áll, amelyet ha elveszítenek, a fennálló rezsimet leváltják, az országot feldarabolják. Ezért most nagy hadsereget építenek ki, Ukrajnával szemben pedig a lassan felőrlő harcmodort a tüzérségi fölényükre építkezve alkalmazzák” – fejtette ki.

A Wagner-csoport az orosz állam eszköze

A Wagner-csoport jelentőségét illető kérdésre válaszolva Robert C. Castel felhívta a figyelmet arra, hogy a zsoldoscsapatot működtető cég épp olyan végrehajtó ága az orosz államnak, mint a hadsereg vagy a titkosszolgálatok: teljes mértékben az orosz érdekeket szolgálja.

A csoport magáncégként működik, abból az alapvető megfontolásból kiindulva, hogy ha szükséges, le tudják tagadni – magyarázta. Az orosz államnak olyan eszköze ez a zsoldoshadsereg, amely katonai erőként bevethető a világ bármelyik pontján anélkül, hogy hivatalos összefüggés lenne köztük. Továbbá nem a Wagner az egyetlen zsoldosvállalat; megvan a saját hasonló vállalkozása a Gazpromnak és más hasonló cégeknek is. Jevgenyij Prigozsin orosz oligarcha pedig nem a Wagner katonai vezetője; ezt a szerepkört az orosz különleges hadműveletekben jártas orosz tiszt tölti be. Prigozsin a zsoldoscsoport arca, és a „szájkarate a Wagner és az orosz hadügyminisztérium között valójában arról szól, hogy ki milyen pozícióra tegyen majd szert az orosz politikai ökoszisztémában a háború után” – hívta fel a figyelmet a geostratégiai elemző.

Európa nem keveredne háborúba Kínával

Múlt hónapban Emmanuel Macron francia államfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kínában tett látogatást. A két vezetőhöz nem viszonyultak ugyanúgy Pekingben, a francia elnök pedig kijelentette, hogy nem szeretné, ha Európát belekevernék az Egyesült Államok és Kína közti, Tajvan kapcsán kialakult konfliktusába – összegezte Len Balázs, arról kérdezve a szakértőt, mire utalhat Emmanuel Macron álláspontja.

Ha közérthető módon lefordítjuk mindazt, ami ezen a pekingi látogatáson elhangzott, akkor elmondható: Macron elnök tudatta az Egyesült Államokkal, hogy ne keverjék háborúba Európát Kínával. A kínai hozzáállásból pedig az derült ki: Macron egy szuverén európai hatalom vezetője, akivel készek a kínaiak tárgyalni. Ursula von der Leyen tisztségét, az általa képviselt szuverén hatalmat nem tudták, nem akarták értelmezni. „Arról nem is szólva, hogy a kínaiak szemében Von der Leyen amerikai ügynök…” – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.

Ugyanakkor, Robert C. Castel szerint Európa számára meglehetősen veszélyes játék a stratégiai autonómia; ráerősít ugyanis az amerikai izolacionista hangokra, amelyek szerint az Egyesült Államok számára nem Európa fontos, hanem a Távol-Kelet. Egyébiránt létezik orosz haditengerészeti dokumentum, amely szerint Oroszországnak is fontosabb a csendes-óceáni térség, mint a Fekete-tenger – még az ukrajnai háború közepette is – jegyezte meg a szakértő.

Egyik veszély tehát az, hogy Európa a stratégiai autonómiára való törekvés közepette egyedül maradhat az oroszokkal szemben. „Másrészt, ha közös európai hadseregről beszélnénk, megtörténhet az is, hogy Oroszország csak harmadik vagy negyedik lenne ennek a célpontjai között; előfordulhat, hogy először épp az Európai Unión belül fogják bevetni, hogy „helyrebillentsenek” néhány tagállamot – vélekedett Castel.

Nagyhatalmi cinizmus a nemzetközi szervezetekkel szemben

Kína és Oroszország viszonyára kitérve kiemelte: a szakértők közül sem értik meg többen azt a „végtelen cinizmust”, amivel ezek a nagyhatalmak a nemzetközi szervezetekhez – például az ENSZ-hez – viszonyulnak.

Ha a kínai nagykövet Oroszország ellen szavaz az „ENSZ valamelyik sóhivatalában”, az nem sokat jelent, hiszen az is látható, hogy Kína eközben minden lehetséges eszközzel támogatja Oroszországot – állapította meg az elemző. Kiemelte, a tajvani válság „felmelegítése” is alaposan megosztja a Nyugat figyelmét, erőforrásait; a tartalékok, amelyek Ukrajnába mentek volna, most Tajvanba kerültek, vagy esetleges konfliktus számára kell tartalékolni őket. Zajlik ugyanakkor a kereskedelem a Kaspi-tengeren keresztül – Irán például három-négy hónap alatt leszállította Oroszországnak azt a mennyiségű (300 ezer) tüzérségi gránátot, amelyet Európában három-négy év alatt gyártanának le, és ez csak az egyik forrása az orosz haditechnikának.

„Nem kellene a továbbiakban is azokra a fáradt narratívákra könyökölni, hogy Oroszország el van szigetelve, vagy páriaállammá vált”; elég csak arra gondolni, hogy milyen államok kereskednek Oroszországgal – hangsúlyozta a szakértő.

Új világrend a háború után?

1991 után az Egyesült Államok által uralt monopoláris világrend korszaka váltotta fel a korábbi bipoláris világrendet; a nyugati államok pedig már 1944-től, a Bretton Woods-i egyezményt követően kiszervezték úgymond a biztonságpolitikájukat Amerikának a Szovjetunióval való szembenállásban.

A Pax Americana 2001. szeptember 11-e után kezdett erodálódni, amikor az Egyesült Államok belekeveredett a terrorizmus ellen folytatott hosszabb háborúba; vélhetőleg elkezdődött felőrlődni a motiváció az iránt, hogy Amerika továbbra is „a világ csendőre legyen” – vélekedett Castel. Ugyanakkor, szerinte, nem lehet azt pontosan kijelenteni, valójában hánypólusú világban élünk. „A politikában, stratégiában a percepciók legalább olyan fontosak, mint a valóság. És amennyiben maguk az amerikaiak állítják azt, hogy az egypólusú világnak vége van, valami más jön, én elhiszem nekik” – mondta a szakember. Véleménye szerint ebben a században az államok nem vagy-vagy, hanem is-is alapon fognak politizálni, a jövő nagyobb stratégiai és diplomáciai rugalmasságot fog követelni az európai államoktól is – vélte Robert C. Castel.

Kiemelte továbbá: hegemón hatalomnak úgy kellene érvényesítenie az akaratát, hogy ne kelljen minden esetben katonai erőt alkalmaznia. Ennek érdekében hoztak létre olyan nemzetközi intézményeket, mechanizmusokat, amelyekkel rákényszeríthetik akaratukat az államokra anélkül, hogy katonailag fel kellene ellenük lépniük; ilyen intézmény többek között a NATO is. Amennyiben ezeknek az intézményeknek – többek között a működésképtelenné vált ENSZ-nek – nem sikerül megreformálniuk magukat, átmenteni, újrafogalmazni céljaikat ebben a megváltozott, többpólusú világban, teljesen elvesztik jelentőségüket – vélte a szakember.

„Az USA-ban belső, ideológiai háború zajlik a konzervatívok és a progresszívek között, amely kivetül az orosz–ukrán konfliktusra” – állapította meg. Úgy vélte, az Egyesült Államoknak újra kell fogalmaznia válaszait olyan metakérdésekre, mint például, hogy mit jelent amerikainak lenni, mi az amerikai nemzet. Ha ez sikerül, akkor valóban az Egyesült Államok, nem pedig Oroszország vagy Kína lesz a jövő szuperhatalma.