Social battery recharge – hová menj, ha kikapcsolódásra vágysz?

Szerencsére, Kolozsvár a programkínálatok tárháza, mi pedig elmondjuk, hová érdemes ellátogatni (Fotó: Tompa Réka)
Az egyetemi órák, a beadandók, a vizsgák, a szaladgálások, a folytonos teendők – valljuk be – igencsak fárasztóak. Előfordul, hogy az embernek tele lesz a hócipője az egésszel, és szüksége van néhány óra megállásra, hogy a szokásos feladatokat újult erővel folytathassa. Szerencsére, Kolozsvár a programkínálatok tárháza, ahol mindig lehet találni egy-két megoldást, amivel kizökkenhetünk a megszokott kerékvágásból. Na de hol és mikor?

Kvízest a Blériot-ban. Rögtön a hét elején találhatunk kedvünkre való szórakozást. Hétfő esténként a Blériot kvízestekkel készül, ahol a résztvevők a lehető legkülönfélébb témakörökben mérhetik össze tudásukat. A játék 20 órakor kezdődik, amelyre legfeljebb hatfős csapatok jelentkezhetnek. Jelentkezni aznap a Blériot Instagram-sztorijában lehet – szóval érdemes figyelni az oldalukat.

Heltai-táncház. Keddenként 22 órától a Heltai Folk­Centerben a táncé a főszerep. A tánctudás nem kötelező, tanulni vágyók és gyakorlott táncosok egyaránt mehetnek. Lehet jönni párral vagy egyedül – táncpartner úgyis akad. Akkor is ott a helyed, ha érdekel a néptánc világa és szereted az élő zenét, táncolni nem kötelező – a lényeg, hogy jókedv legyen.

KUBUK-társasest. Szerdánként a Planetarium KUBUK-társasestjén töltődhetnek fel a résztvevők. A húszlejes belépőért cserébe rengeteg társas közül lehet választani. Akár a barátaiddal mész, akár egyedül, biztos, hogy új ismeretségeket kötsz majd. Vihetsz játékot magaddal, de a KUBUK csapata is bőven kínál választékot. Ha nem tudod a játékszabályokat, segítséget kérhetsz az ezért felelős emberektől, akik készségesen segítenek neked. Ráadásul minden alkalommal kis kártyákat szerezhetsz, amelyekből ha ötöt összegyűjtesz, a következő játékestre ingyenes a belépés.

Falmászás. Tanulás vagy munka mellett szeretnél valami hobbit keresni Kolozsváron, ami a testet és a lelket karbantartja? Akkor a falmászás neked való. Több hely is van, ahol lehetőséged van próbára tenni magad. A SKAI Urban Crag, a Free Wall, a Centrala de Escaladă és a Gravity – Sală de Escaladătermeiben feszegetheted a határaidat. Különböző bérletcsomagok közül választhatsz, a legtöbb helyen diákkedvezmény van. Helyben bérelhetsz felszerelést – karabinert, mászócipőt, hámot, kötelet –, sőt még oktatót is, ha tanulni/fejlődni szeretnél. Nyilván, ezek nincsenek benne a standard árban, ezért, ha olcsóbban szeretnéd megúszni és lehetőséged van rá, vigyél magaddal felszerelést.

Jógatanfolyam. Ha nem YouTube-videók alapján szeretnél megtanulni jógázni, hanem tanult oktatótól, akkor az Életfa Családsegítő Egyesület székhelyén megteheted. Heti három alkalommal – hétfőn, szerdán és szombaton – jógaórákon vehetsz részt. Az órák változatosak, mind a gyakorlatok szempontjából, mind az oktatást illetően – ugyanis magyar és angol nyelven egyaránt zajlanak. Az egészségmegőrzés mellett a lelki egyensúly megtalálása is elsődleges cél. Kipróbálhatod magad, járhatsz alkalmanként, de ha szeretnél rendszeresen jógázni, bérletvásárlásra is lehetőséged van.

Ceramic Cafe. Ha kreatív kikapcsolódásra vágysz, akkor mindenképpen látogass el a Ceramic Caféba, amely nem csupán hagyományos kávézó, hanem műhely is, ahol a vendégek választhatnak fehér, előre kiégetett kerámiadarabokat, majd saját kreativitásuk szerint festhetik ki azokat. Nemcsak kávét, hanem új bögrét is kapsz, olyat, amelyből csak egyetlen egy lesz a világon.

(Összeállította: Kovács Medárd, Kovács Dolores Vivien, Kiss Csenge)

Kapcsolódó cikkek

Divatrovatunk első részében kapargattuk a téma felszínét, de nem mélyedtünk el benne igazán. Nap mint nap végeláthatatlan impulzus ér minket a közösségi médián keresztül – influenszerek, brandek, reklámok tolják elénk a legújabb kollekciók darabjait, amíg a végén mi sem tudjuk eldönteni, hogy mi trend és mi nem. Egyébként is nehéz lenne kategorizálni az idei év vezető stílusvonalát, hiszen ez a visszatérések éve. Pontosan ezért gyűjtöttük össze a 2025-ös őszi–téli trendek legmeghatározóbb elemeit és irányait.
Ajánló
Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) népszerűsítő FailIG! beertalks eseményre hív a Vegyészmérnöki kar magyar tagozatú szakosztálya, a KOMIX. A konferencia alapja a minden évben megrendezett IgNobel-díjátadó, amely a tudományos kutatás olyan eredményeit ünnepli, amelyek első ránézésre viccesek vagy abszurdak, viszont komoly gondolatok állnak mögöttük. A TDK-t népszerűsítő FailIG! előadássorozatot novemberben három különböző helyszínen, három különböző időpontban szervezik meg.
Mifolyikitt