Kolozsvár belvárosának kevésbé értékelt, mégis jelentős szocmodern épületei, falképei és mozaikjai voltak annak a péntek délutáni sétának a fókuszában, amely egyértelművé tette, a szocialista modernizmus építészete nem feltétlenül meggondolatlan, hirtelen felindulásból született grandomán elképzelés kivitelezése, azok mögött tervek, koncepció van, és ha jól megnézzük, talán az épületek és azok díszítőelemeinek esztétikumát is megláthatjuk.

Bevezetőjében Pál Emese a szocialista realizmus és a szocialista modernizmus közötti különbségeket ecsetelte. Kifejtette, a szocreál a Szovjetunióban született az 1930-as években, majd a második világháború után a keleti blokk többi országában is átvették. Jellemző rá a monumentalitás, a historizáló építészeti formák átvétele (klasszikus görög oszlopok, barokkból származó díszítőelemek, innen ered a Sztálin-barokk kifejezés is). 

Sztálin halála után, 1954–1955 körül a keleti blokk építészetében egyfajta „felülről vezényelt” váltás következett be. Hruscsov 1954 decemberi beszédében meghatározta az építészet új irányát, amelynek a lényege az indusztrializáció, a tipizálás, az építőanyagok használatában szigorú szabályozást vezetett be, betiltották a tégla, a fa és a kő használatát, mivel azok drágák voltak, így mindent előregyártott betonelemekből, vasbetonból kellett építeni. Hruscsov ugyanakkor elítélte az épületek díszítését, kizárólag a formai kivitelezéssel volt megengedőbb. 

A szocialista modernizmus kifejezést Magyarországon Rieder Gábor vezette be, azt a nemzetközi modern építészet és a keleti blokk állami megrendeléseinek sajátos keverékeként határozta meg – tudtuk meg Pál Emesétől.

A korban az épületekre összművészeti alkotásként tekintettek, az épületeket különféle falképekkel, mozaikokkal, faintarziákkal, gipsz- és betonformákkal, különféle kreatív megoldásokkal díszítették. Az ötvenes években elvárás volt, hogy az épületnek nevelő jellege legyen, később – 1965-től kezdődően – azonban ez a szerep megszűnt, és számos absztrakt, modern alkotás került a falakra.

Míg korábban épületkomplexumokban gondolkodtak, ahol az „elemi örömöknek” (napfény, tér, zöld) érvényesülniük kellett, a 70-es években Ceaușescu elképzelése az volt, hogy minél kisebb területre minél több épületet kell bezsúfolni. Az erdélyi városok többségében (például Marosvásárhely, Csíkszereda, Szatmár) a korszak a belváros arculatát nagyban meghatározta, Kolozsváron – bár a 80-as években tervezték, hogy a belvárosban „rendezettebb” és „átgondoltabb” tereket építenek – ez elmaradt. A tervek az 1989-es fordulat miatt nem valósultak meg, és bár Kolozsvár átalakulása az államszocializmus idején inkább a külső területeken történt, néhány jelentős épület a belvárosban is épült, a séta során ezeket látogattuk meg. 

Telefonpalota – nem tipikus szürke kocka

Az államszocialista épületeket általában tipikus szürke kockaként írják le – mondta Pál Emese, és hozzátette, a jelző talán az elhanyagolt állapotot jellemezheti. Ugyanis, ha korabeli fotót nézünk ezekről az épületekről, nagyon modernnek, akár „fancynek” hatnak.

A séta kiindulópontját képező Telefonpalota a kolozsvári és egyben romániai szocialista modern építészet egyik fő műve. Az eredeti tervek szerint alagsor, földszint és öt emelet alkotta volna, ebből végül 1969-ben – pénzhiány miatt – alagsor, földszint és három emelet valósult meg, tíz évvel később újabb szinttel egészítették ki. Vasile Mitrea építész az utolsó emelet esetében megváltoztatta a terveket, ezért a legfelső szint más stílusban készült, amely – Pál Emese szerint – jobb lezárást, érdekesebb ritmikát ad az épületnek. Az építész bevallása szerint a Telefonpalota építésekor a közelben húzódó várfal inspirálta, hasonló monumentális tömböt akart tervezni, amely a várfal stílusát tükrözi. A másik inspirációs forrást az építész számára a ferences kolostor homlokzatán található négyzet alakú, elszórt, aszimmetrikus rendben sorakozó nyílások jelentették. Arra igyekezett, hogy az épület beilleszkedjen a térbe, az épített környezetbe és valahogyan Kolozsvár múltjához is kapcsolódjon.

A nyugati homlokzat jobb oldalán kapott helyet a tervező építész vázlatai alapján vasból készült, stilizált középkori Kolozsvár-címer a három védőtoronnyal és csapóráccsal, amelyet 2010-ben távolítottak el, és amely valószínűleg ócskavasként végezte – jegyezte meg Pál Emese.

Az épület külső, északi falán Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművész A hang című vörösréz plasztikája található, amelynek formáit a hangfrekvencia ihlette, a kábelezést és a légkondicionáló-berendezés felszerelését követően azonban az alkotás több ponton megsérült.

Az épület földszintje kezdetben egységes belső tér volt, a 2000-es években kettéosztották. Az emeleteken a Telefonpalota működtetéséhez elengedhetetlen funkciójú tereket hoztak létre, itt kaptak helyet a telefonáláshoz szükséges berendezések, ami az épület kialakítását is befolyásolta. Az, hogy az északi oldalon egyetlen ablak sincs – a többi oldalon is nagyon kicsik –, a berendezések védelmét szolgálta, amelyek érzékenyek voltak a hőre, olyannyira, hogy nyári melegben – nagy ablakokkal – az épület robbanásveszélyessé vált volna. A lőrésszerű ablakokkal a Telefonpalotánál érvényesül a modern építészet egyik legjelentősebb elve, miszerint a forma követi a funkciót. 

A „tradicionális” Central áruház

A zuhogó esőben gyors megállót tartottunk a Ioana Schipo és Mircea Sergiu Moldovan által tervezett Central áruház előtt. Az épületen szembetűnő a szocmodern egyik fő jellemzője, a lépcsőzetes homlokzatkialakítás. Az áruház alagsorból, földszintből és négy emeletből áll. A legfelső emeleten háromszáz férőhelyes étterem volt, illetve itt volt Kolozsvár első mozgólépcsője – ismertette a művészettörténész. „Építészeti elemeiben harmonizál a tradicionális és lokális, illetve a kortárs román építészettel” – vallották az építészek. Pál Emese szerint az épületen semmi tradicionális nincs. 

Diákművelődési ház – átmenet a szocreál és a szocmodern között

Az 1959–1960-ban épült Diákművelődési ház átmenet a szocreál és a szocmodern között. Még vannak rajta régebbi, a szocreálra jellemző elemek, például párkányok, amelyek a szocmodernben már nem jelennek meg. Külsejében azonban az épület nagyon letisztult, ami a szocmodern stílushoz közelíti. 

Az emeleti táncteremben található, három falat elfoglaló szekkó Abodi Nagy Béla, Petre Abrudan és Petru Feier Az ifjúság a szocializmus építésében című alkotása. 

A falképet 2009-ben diákok „nagyon amatőr módon” átfestették, amellyel különböző részleteket elfedtek – magyarázta Pál Emese. Az alkotás a szocreál ikonográfiájának minden fontosabb témáját felvonultatja (parasztok világa, építkezés, értelmiség, zenélő alakok, csellózó férfi, festő nő, orvosok, anya, az atommag modellje, békegalamb, tánc stb.), de már megjelenik rajta a geometrizáció, az alakok stilizáltak, laposak, a háttér nem valósághű, az alakok nem igazán egyénítettek, a ruházatok és a tevékenység révén lehet megkülönböztetni például a fiatal parasztokat az értelmiségiektől. Az ábrázolás teátrális, patetikus, a figurák majdnem mind a közönség felé sorakoznak, mint aki szerepelni akar, láttatni akarja magát, igen kevés a természetes tevékenysége közben ábrázolt alak.

Mozaikok a Hașdeuban

A következő megállónál a Mikó-kertben található „titokzatos” mozaikot tekintettük meg, amelynek sem az alkotója, sem az elkészítés ideje nem ismert. Ez a korban elterjedt sgraffito technikával készült, ahol különböző színű vakolatrétegek kerülnek egymásra, amelyeket később levésnek, hogy a legalsó réteg is előkerüljön. 

A Hașdeu diáknegyed – tanteremmé átalakított – étkezdéjében Pál Emese felhívta a figyelmet a napfény, a tér és a zöld érvényesülésére, kifejtve: figyeltek arra, hogy a diákok számára esztétikus, ugyanakkor egészséges környeztet hozzanak létre. A falon található mozaik Liviu Florean, Ion Mitrea és Paul Sima alkotása, amelyről a művészettörténész, Banner Zoltán úgy fogalmazott: „a terembe lépőnek az első élménye a jobbról áramló fény fluoreszkáló játéka a mintegy négyszázezer mozaikkockán”. Az éles körvonalakkal kirakott stilizált alakokat ábrázoló mozaik több jelenetet felsorakoztat, amelyekben az üzemi termelés, az űrutazás, az ipar és a mezőgazdaság témája egyaránt megjelenik, de Constantin Brâncuși Végtelen oszlopa is feltűnik.

Az épület külső falán Kovács Zoltán monumentális, Ifjúság című terméskőmozaikja látható. Az egymásra helyezett síkok miatt gyakorlatilag kép a képen – magyarázta, hozzátéve: az alkotás felső részén lebegő, illetve az alján – jelenleg ráccsal elzárt, ezért nehezen látható – úszó alak mintegy keretbe helyezi a kompozíciót. A mozaikon a „Doctrina sed vim promovet insitam / Rectigue cultus pectora roborant” („Ám a tanítás fejleszti a született életerőt / Míg az igazság művelése a lelkeket erősíti”) Horatius-idézet áll.

Kolozsváron 28 murális (falon, mennyezeten vagy más állandó külső vagy belső felületen létrehozott – szerk. megj.) alkotásról tud, amelyből tíz 1962–63-ban, további nyolc 1971–72-ben készült, közülük tíz véglegesen elpusztult, legtöbbjüket lefestették, elrejtették. Legnagyobb számban a mozaikok maradtak meg, azokat ugyanis nehezebb megsemmisíteni.