Kovács István: a tömbmagyarságnak van mit tanulnia a szórványgyülekezetektől
A szórványegyházközségekre nagyobb figyelmet akar fordítani a Magyar Unitárius Egyház, amely novemberben szórványstratégiát dolgoz ki arról, hogy miként tudja megerősíteni, segíteni és felvirágoztatni ezeket a közösségeket. A szórvány nem lebecsülendő léthelyzet, bár sokan temetik ezeket a gyülekezeteket. Az Isten útjai azonban kifürkészhetetlenek, és sose lehet tudni, mikor erősödhet meg visszatelepedés vagy betelepedés következtében egy-egy ilyen közösség. Az erdélyi magyar történelmi egyházak számára folyamatosan dilemma, hogy éppen melyik templomot zárják be vagy az állandó lelkészi szolgálati helyet számolják fel. A Magyar Unitárius Egyház vezetőinek nyilatkozatai szerint azonban a szórványt erősíteni kell, különben a tömbmagyarság határai még rohamosabban fognak zsugorodni, ha ezek a perifériára szorult közösségek eltűnnek. Minderről Bukarestben nyilatkoztak az unitárius egyház vezetői a püspöklátogatással egybekötött Bukaresti Unitárius Nap alkalmából, amelyet október 4-én tartottak a református Calvineum templomban.
Bukarestben az unitáriusok már valószínűleg a 19. században megjelentek, amikor jelentős magyar kolónia telepedett a Kárpátokon túlra. Abban az időben több tízezer magyar élt Havasalföldön, főleg Bukarestben, hiszen a fejlődő regáti városok jelentős mértékben vonzották a Székelyföldön megélhetési gondokkal küzdő népességfelesleget, amelyet helyben nem tudtak foglalkoztatni. A magyarokat nagy becsben tartották a Regátban, főleg az élénk kereskedelemmel és gazdasági élettel rendelkező nagyvárosokban, mint például Galacon, Brăilán, Ploiești-en vagy Bukarestben, hiszen kisiparosokként, asztalosként, kovácsként, szolgálókként megbízható munkaerőt jelentettek. Szász Ferenc brassói költő és unitárius egyházi író feljegyzése szerint az 1840-es években Ürmösy Sándor unitárius lelkész próbálta feltérképezni hittársait, ő kétszer is útnak indult, de még ki tudja hány lelkész kelt útra hasonló céllal, azonban nem szökkent szárba olyan kezdeményezés, amelynek köszönhetően hivatalosan egyházközség alakulhatott volna. Ezért a bukaresti unitárius egyház története hivatalosan csak a 20. század első felében kezdődött, ugyanis 1933. június 4-én, pünkösdkor tartotta alakuló közgyűlését a bukaresti Unitárius Missziói Egyházközség. Homoródkarácsonyfalván, az ifjú unitáriusok 1932-es nyári konferenciáján vetődött fel az esti tábortűz mellett a regáti hittestvérek sorsa, amelyet Lőrinczy Dénes lupényi lelkész ismertetett az egybegyűltekkel. Az ifjúság egyhangúan kérte az Egyházi Főhatóságot, hogy találjon lehetőséget a szervező munka beindítására és egy segédlelkész küldésére. Ezzel a feladattal nem mást, mint a problémát felvető és ismertető Lőrinczy Dénest bízták meg. Ő el is ment a román fővárosba, ahol két csoportra osztva találta az unitárius híveket, majd az ő szervezésével megalakult 1933-ban a missziós egyházközség. Lőrinczy újságot alapított, és intenzíven el kezdett foglalkozni a hitoktatással.
A bukaresti unitáriusok legfőbb céljukat még mindig nem tudták teljesíteni, hiszen már a 20. század első felében szerettek volna templomot építeni. Elkezdtek pénzt gyűjteni, de igyekezetüket meghiúsította a második világháború, amely elvitte az összegyűjtött pénzt. A kommunizmus idején esélyük sem volt megvalósítani a célt, a rendszerváltozás után pedig több kísérlet is meghiúsult. Ezekről Kovács István unitárius püspök számolt be lapunknak. Elmondta, a rendszerváltás utáni időszakban az első kezdeményezésként már ott tartottak, hogy szinte megvásároltak egy ingatlant, a vásárt meg is kötötték, az előleget odaadták, de becsapták őket, ezért az épület és az előleg is odaveszett. Ezt követően állami segélyhez folyamodtak, s adott ponton úgy nézett ki, hogy a vallásügyi államtitkárság rendelkezésükre bocsát egy épületet, ezt kormányrendelettel ki is utalták nekik, elkezdték javítani, de később kiderült, hogy visszaszolgáltatás alatt álló ingatlanról van szó. Ezért a további bonyodalmak elkerülése végett visszaadták. Később újabb ingatlant ajánlott fel a román állam, az amerikai nagykövetség egykori épületét, amely minisztériumnak is beillik hatalmas mérete miatt. Ekkora épületet nem tudtak volna belakni, ezért erről is lemondtak. A Bukaresti Unitárius Napon igét hirdető püspök azonban arról biztosította a gyülekezetet: továbbra is azon van a Magyar Unitárius Egyház, hogy megtalálja azt a megfelelő helyiséget, ahol újjászülessen, és megerősödjön immár állandó lelkésszel a regáti unitáriusokat is ellátó Bukaresti Szórványmissziós Egyházközség. A fővárosi unitáriusokat jelenleg Gyerő Dávid kolozsi lelkész keresi fel havonta egyszer. Elmondása szerint örömmel hozza Isten üzenetét, hiszen mindig nyitott szívvel fogadják, és ennek köszönhetően feltöltődve tér haza.
Egyházfői kinevezése óta a bukaresti maroknyi közösséget először felkereső Kovács István püspök prédikációjában bátorító szavakkal fordult a gyülekezethez. Elmondta, a szórvány nem lesajnálandó állapot, mert ennek a helyzetnek is megvannak a szépségei. A tapasztalat az, hogy a szórványban élők mélyebben megélik hitüket, s ezért az egész unitárius egyház felnéz ezekre a közösségekre. Kiemelte, hogy a Bukarestben élőknek felül kell emelkedniük a nyelvi és felekezeti korlátokon, és ezzel lehetőségük van megtanulni a hit megtartása mellett a nyitottságot, az elfogadást. Ezért az egész egyháznak, illetve a tömbben élő erdélyi gyülekezeteknek is van mit tanulniuk ezektől a maroknyi egyházközösségektől. „A szórvány nem teher, hanem lehetőség az egyháznak, hogy megtanuljuk tőletek a hűséget” – mondta Kovács István püspök a bukaresti unitárius gyülekezetnek. Lapunknak nyilatkozva hozzátette: ha akkora lelkesedés jutna fejadagként minden tömbmagyarságban élő magyarra, mint amekkora kisugárzik a szórványban élőkből, akkor egészen másképpen nézne ki az erdélyi vagy a kárpát-medencei magyarság, mert mindenki sokkal inkább tudatában lenne, hogy mennyire fontos a hit, az anyanyelv és a közösségi kapcsolatok jelentette kincsek.
Koppándi Zoltán Attila, a Magyar Unitárius Egyház szórványreferense elmondta: nagyobb figyelmet akarnak fordítani a szórványgyülekezetekre, ennek érdekében éppen folyamatban van egy stratégia kidolgozása az unitárius egyházon belül. Az elmúlt egy évben a szórványban szolgáló lelkészek segítségével felmérték a gyülekezeteket, megállapították az erősségeiket és hiányosságaikat, de főleg a lehetőségekre összepontosítottak. Ez a munka még folyamatban van, majd novemberben tartanak egy zártkörű szórványkonferenciát, amelyen az elmúlt egy évben elvégzett felmérések alapján stratégiát dolgoznak ki arról, miként tudja segíteni az unitárius egyház ezeket a kis gyülekezeteket, és hogyan tudja gyümölcsöztetni, felvirágoztatni őket.
A szórványreferens, aki a Zsil-völgyi unitáriusok pasztorációját végzi 2001 óta, elmondta, hogy a múltban sokan büntetésként tekintettek a szórványban való szolgálatra. Ő Kolozsváron született és nőtt fel, de második otthonává vált Hunyad megye, ahol megragadta a gyülekezetnek az a nagyfokú összetartása, amely főként a szórványra jellemző. Elmondta, hogy a szórványban általában az emberek jobban ragaszkodnak az egyházhoz, jobban ismerik egymást, szorosabban tartják egymással a kapcsolatot. Az ott élők általában máshonnan származnak, ezért a helyi szokásaikat is magukkal hozzák, illetve a helyiekhez is illeszkednek, ezért ezek a szórványgyülekezetek nagyon színesek. Koppándi Zoltán Attila szerint természetesen sok a nehézség, fájdalom és hatalmas méretű a beolvadás is.
A fővárosi unitárius gyülekezet sajátos helyzetben van, hiszen nem rendelkezik egyelőre állandó pasztorációval, de a markonyi egyházközség tagjai megerősödve térhettek otthonaikba azon hitükben, hogy ők is részei egy nagyobb közösségnek, nincsenek magukra hagyva, sőt, a püspöklátogatással egybekötött ünnep fő végkicsengése az volt, hogy Bukarestben nagy potenciál van, ezért a Magyar Unitárius Egyház továbbra is kiemelten odafigyel az ott élő tagokra is.
