Gyakran botrányokba keveredett, már korábban is voltak vitatható megnyilatkozásai. Teljesen értelmetlenül erőltette a művészeti intézményekben a jelenléti ív bevezetését, oda nem illő kijelentéseket tett, túl bonyolultan fogalmaz, de ami a legrosszabb, hogy kényes helyzetekben szemmel láthatóan nem tud uralkodni indulatain. Tény, hogy Demeter András nem politikus alkat, ő örökre színész marad, ezt az énjét soha nem tudta eltompítani a politikai egyenruha, ami akár jó is lehet, de a politikai pályáján teher, hátrány.
Az inkriminált felvételen is szolgáltatott alaposan muníciót arra, hogy lemondassák, mert egy miniszternek a nyilvánosságban nem szabad ilyen trágár nyelvezetet használnia. (Bezzeg amikor Marcel Ciolacu miniszterelnökként „rakta bele” az államháztartási hiányba, akkor az nem váltott ki ekkora felháborodást, jóllehet annak isszuk ma is a levét, lásd magas infláció, megszorítások...)
Jellemző módon sokat és sokan beszéltek a nemzeti érdekről a Demeter-ügy kapcsán, ez a fogalom ismét reneszánszát éli. A nemzeti érdekre divatossá vált hivatkozni, ami a román politikában azért számít nehezen körülírható „fantáziaszónak” – amibe bármi besorolható, amire bármi ráhúzható –, mert a román társadalom számára valójában idegen ez a fogalom. A probléma abból ered, hogy a közérdek tényleges tartalma ismeretlen a román nép többsége számára, hiszen a gyakorlatban nem nyilvánul meg. Immár három és fél évtizede várja a román társadalom, hogy a közérdek irányadóvá váljon a közpolitikákban, de ez azért nem tud megvalósulni, mert nem belső parancsként viszonyul a lakosság számottevő része a közérdekhez és a közjóhoz, így, természetesen, a politikusok sem. Ezért volt utoljára általánosan elfogadott nemzeti érdek az euroatlanti integráció.
Egy banális példa: a románok lakásának és magánterületének zöme igencsak rendezett, de ahogy kilépünk erről a területről, a köztéren már rendetlenség, káosz és szemét figyelhető meg. Ez senkit nem zavar, vagy ha zavar is, akkor legtöbbször deklaratív módon nyilvánul meg ez az elégedetlenség: a köztéren mindig másnak kellene rendet csinálnia és takarítania, soha nem annak, aki erről beszél. Az egész román politizálásnak és a nép létformájának is meghatározó vonása ez a deklaratív viszonyulás, sokat beszélnek valamiről, de édes keveset tesznek annak érdekében, hogy amiről beszélnek, meg is valósuljon.
A román társadalomban hihetetlenül erős frusztráció alakult ki amiatt, hogy a közérdekből és közjóból fakadó nemzeti érdek igazából a románok közül is csak kevésnek fontos. Valahol ott él a vágy, hogy a román politikusok is kövessenek egy egészséges nemzeti érdeket, de ennek megjelenítésében nagy akadályt jelent a magánterület és közterület közötti látványos kontraszthoz vezető individualista magatartás, ami abból fakad, hogy a köz fogalmát és példáját nem tudják interiorizálni, hanem elsősorban csak külső kényszerek hatására működik alkalmanként. Ezért nem tud megfogalmazódni egy mindenki számára egyértelmű nemzeti érdek, ami viszont a magyarokkal és általában az idegenekkel szemben amolyan mantrás elvárássá vált. Ha ugye valaki nem román és nem ortodox, akkor biztosan más érdekeket követ és nem a román nemzeti érdeket. Ez a gyanú annyira mélyen beleivódott a társadalomba, hogy az ilyen Demeter-ügyekkel pillanatok alatt paprikás hangulatot lehet teremteni.
A magyarországi választások óta markánsan megfigyelhető, hogy ismét rendkívül aktívvá vált a háttérhatalomnak és a hozzájuk csatlakozó csoportosulásoknak az a része, amelyik elsősorban magyarellenességgel próbál politikai tőkét kovácsolni. Mintha az Úz-völgyéhez hasonló forgatókönyv lenne ismét készülőben… Az RMDSZ érzékeli ezt a hangulatot, és vélhetően ezért szólította fel azonnal lemondásra a minisztert. Másnap azonban már árnyalni próbálta a történteket, hiszen a facebook népe is észbe kapott, és az értelmes románok közül többen leleplezték, mekkora álhír ez a cikk, amiben azt állították, hogy Demeter nem a nemzeti érdek szerint cselekedett volna. Merthogy épp aszerint lépett, viszont az előítéletek, a figyelmetlenség, pusztán a címek olvasása félreértelmezésekhez vezet.
Ez a „botrány” tükörképe annak is, mennyire mélyre süllyedt a társadalom tanultsági szintje. Ilyenkor látszik, hogy a 40 százalékos funkcionális analfabetizmus valóságos bomba, ami bármikor robbanhat. Ez komoly támadási felületet jelent a most zajló hibrid háborúban, tényleges nemzetbiztonsági kockázat Románia számára. Nem a magyarok jelentenek fenyegetést, hanem a tudatlanság, a türelmetlenség és a marginalizált társadalmi rétegekben felgyűlt elképesztően nagy frusztráció, ami abból fakad, hogy a társadalmi különbségek egyre nagyobbak, egyik válságból a másikba jutunk, és nincs egyértelmű társadalmi bizalomnak örvendő elit.
