Kisiklott a Jászvásár–Temesvár InterRegio vonat Kolozs megyében

Kisiklott a Jászvásár–Temesvár InterRegio vonat Kolozs megyében
Vasárnapról hétfőre virradóra kisiklott a Jászvásár–Temesvár InterRegio vonat Kolozs megyében. Senki sem sérült meg.

A Román Vasúttársaság személyszállító ágazatának (CFR Călători) tájékoztatása szerint, az 1765-os jelzésű, Jászvásár–Temesvár InterRegio járat a dési állomás kijáratánál levő váltóknál siklott ki.

Sem az utasok, sem a vasúti személyzet nem sérült meg.

Az utasokat egy másik szerelvény vette át, amelyik a másik sínpáron közlekedett, miután a vasúttársaság infrastruktúráért felelős ágazatának (CFR Infrastructură) dolgozói ellenőrizték a szerelvényt, és megadták az engedélyt az indulásra.

„Műszaki mentőegységek érkeztek a helyszínre, hogy visszahelyezzék a szerelvényt a sínekre, és biztonságosan újraindulhasson a vasúti közlekedés. A kolozsvári regionális igazgatóság vezetősége szintén a baleset helyszínére érkezett, és vizsgálják, hogy milyen körülmények között történhetett az incidens. Az operatív intézkedések célja, hogy a vasúti közlekedés biztonságos körülmények között indulhasson újra” – mutatott rá az idézett forrás.
promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír