A Janovics munkássága előtt tisztelgő rendezvényen bemutatták Zágoni Bálint és Kurutz Márton Janovics Jenő. A kolozsvári filmgyártás megteremtője című kötetét, amelynek ismertetője szerint a színházigazgató hét évig foglalkozott filmkészítéssel, műhelyéből került ki a teljes magyar némafilmgyártás csaknem egytizede. A gazdag, változatos képanyaggal illusztrált ismeretterjesztő könyv célja, hogy olvasmányosan, tudományos igényességgel, a legújabb kutatási eredmények felhasználásával mutassa be a magyar filmtörténet egyik meghatározó alkotójának szakmai útját. A kötetről Zágoni Bálinttal, a Filmtett Egyesület vezetőjével Halmágyi Erika beszélgetett.
A magyar film napját 2018 óta ünnepeljük április 30-án, arra emlékezve, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást.
Az eseményen a házigazda, Kardos M. Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze úgy fogalmazott, a némafilm korszaka a magyar filmgyártás egyik legizgalmasabb és méltatlanul elfeledett időszaka. Úgy véli, a némafilmek egyedülálló betekintést nyújtanak a 20. század eleji magyar társadalom életébe és kulturális örökségébe. „A kolozsvári filmgyártás Janovics Jenőnek köszönheti a létrejöttét. A sokoldalú filmrendező, producer és színész a 20. század elejének egyik legfontosabb filmipari személyisége volt, ő alapította a kolozsvári filmgyárat, amelynek révén jelentős szerepet játszott a magyar filmgyártás fejlődésében. (…) Munkássága során számos művészeti és kulturális értéket teremtett, és hozzájárult a magyar mozgóképkultúra formálásához” – fogalmazott a színművész.
Egymást támogatva dolgozni
Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja Janovics életútját ismertette, elmondta, az életműből 20. századi magyar passiótörténet rajzolódik ki: a színházigazgató a nehézségek közepette, a radikálisan változó környezetben munkájával és tehetségével példát mutatott, a kolozsvári némafilmet világszerte ismertté tette. Grezsa Csaba kiemelte Janovics lokálpatriotizmusát, kötődését és felelősségvállalását Kolozsvár iránt. A főkonzul a gondolatait interjúrészlettel zárta, a színházigazgató 1945-ben az Erdély riporterének úgy nyilatkozott, „nem az az érdekünk, hogy felülkerekedjünk, hanem hogy egymást támogatva dolgozzunk”.
Ezt követően a közönség az 1914-ben készült, A tolonc című filmből láthatott részleteket, a zenei aláfestésről Miklós Roland és Hences Dávid gondoskodott.
Kolozsvár, a moziváros
A Művész mozi piros székén ülve a Hetedhét Erdély című podcast Janovics-epizódja jutott eszembe. A műsor házigazdái, Barazsuly Viktória Adrienn és Kristály Bea a Kolozsvári Állami Magyar Színház épülete kapcsán megjegyezték, az ember más szemmel nézi a létesítményt, tudván, a folyosókon egykoron Janovics is sétált. Hasonlóan éreztem magam az egykori Egyetem mozgóban ülve, amelyet 1913. október 30-án nyitottak meg, a helyet Janovics 1915-től bérelte. A Kardos M. Róbert által felolvasott visszaemlékezésből kiderül, hogy bár a Janovics által üzemeltetett mozik a modern, jól felszerelt filmszínházak közé tartoztak, a száz évvel ezelőtti körülmények mai szemmel meglehetősen fapadosnak számítanak. Jó példa erre a ma Művész mozi néven működő Egyetem mozgó, amely jelenleg 176 férőhelyes, alapításakor azonban 400 néző befogadására is alkalmas volt. 1915. március 20-án itt volt a Janovics-filmgyár második játékfilmjének, a Kertész Mihály-rendezte A toloncnak a kolozsvári bemutatója. Zágoni és Kurutz kötetéből az is kiderül, hogy a kincses város közönsége rajongott a filmekért, amely a színház mellett fontos szórakozási lehetőség volt, a családok az ebédnél beszélték meg, hogy aznap melyik moziba menjenek. A jegyárak olcsók voltak, így a Színkör, az Egyetem és az Uránia mozi nézőtere szinte mindennap megtelt.
A filmforgatásokkal kapcsolatban megtudtuk, a városban az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy folyamatos forgatások zajlanak, például az első kolozsvári némafilm, a Sárga csikó elkészülését is rengetegen nézték a Szamos-partról. A különböző alkotások külső felvételeihez a stáb gyakran Szászfenesre utazott, amelyet mozivárosnak, mozifalvának neveztek. A filmes munkákra Gyalui Sándor ajánlotta fel az ottani kúriáját és földbirtokát.
Janovics, az üzletember
Halmágyi Erika többek között arról érdeklődött, milyen ember volt a címszereplő. Zágoni szerint Janovics úgy lett a magyar filmgyártás egyik legmeghatározóbb alakja, hogy elsősorban nem filmes, hanem színházi szakembernek tartotta magát. Ennek ellenére olyan műhelyt hozott létre, amely az elkészült alkotások minőségét és számát tekintve is a korai magyar filmgyártás élvonalába tartozott. Nyitottsága, üzleti érzéke, hatalmas munkabírása és elkötelezettsége hozzájárult ahhoz, hogy meglássa a filmekben rejlő lehetőséget, elérte, hogy Kolozsváron színvonalas, a közönséget megszólító alkotások készüljenek. Zágoni hozzátette, annak ellenére, hogy az 1900-as évek elején a mozik voltak azok a látványosan fejlődő intézmények, amelyek a színházba járó közönséget elcsalták, Janovics a moziban nem a konkurenciát, hanem a lehetőséget látta. Jó példa a nyitottságára az, hogy 1899-ben rendezett olyan előadást Kolozsváron – a Mozgó fényképek címűt –, amelyben filmrészleteket vetítettek. Az emberek eleinte elégedetlenkedtek amiatt, hogy ezt a „műfajt” beengedik a színházakba, emiatt a nagyváradi színház igazgatója, Erdélyi Miklós is szembement Janoviccsal, aki ennek ellenére is nyitott maradt, és folytatta a munkáját.
Híres filmesek első lépései
Janovics műhelyéből sok olyan filmes és színész került ki, akik később a világhírnévig jutottak, többek között ilyen volt Kertész Mihály (Michael Curtiz) vagy a filmkritikusként indult Korda Sándor (Sir Alexander Korda) is. Zágoni Bálint Kertész Mihály kapcsán megjegyezte, az ő nevéhez fűződik az első egész estés játékfilm, az 1912-es Ma és holnap megrendezése. A későbbiekben Janovics három film rendezésére kérte fel Kertészt, ez volt a Bánk bán, A tolonc és A kölcsönkért csecsemők. Évekkel később Kertész a tanácsköztársaság idején Bécsbe, majd Berlinbe, végül Hollywoodba utazott, és a 40-es évek egyik legfoglalkoztatottabb rendezője lett, 1944-ben a Casablancáért Oscar-díjat nyert. Zágoni hozzátette, büszkék lehetünk arra, hogy több neves alkotó a karrierjét Kolozsváron kezdte, a színészek közül a kolozsvári színházi társulat legfoglalkoztatottabb tagjait, Várkonyi Mihályt és Berki Lilit emelte ki.
Az est során láthattuk az első kolozsvári némafilm, az 1914-es Sárga csikó cselekményrekonstrukcióját is, amely a film fennmaradt töredékeinek, jelenetfotóinak, valamint forgatókönyvének felhasználásával készült.
