Beszélgetés Könczei Soma futballedzővel, az egyesület alapítójával
– Hogyan született meg a focisuli ötlete?
– Amikor hazaköltözésre készültem, tulajdonképpen a Baráti Bőrlabda működése inspirált. Ott tömegsportalapú kiválasztási rendszer működik, és ez megtetszett. Itt, Romániában még ma is inkább az élsportra helyezik a hangsúlyt, ami azt jelenti, hogy rengeteg gyerek egyszerűen kiszorul a sportból. Ez pedig nagy probléma, elsősorban az egészségmegőrzés szempontjából. Ma már úgy gondolom, a mozgás talán az egyetlen dolog az egészségünkkel kapcsolatban, amit valóban mi magunk tudunk irányítani. Sok minden más nem rajtunk múlik: hogy mennyire tiszta a levegő a városban, mennyit tudunk aludni, mennyire egészséges ételekhez jutunk, vagy mennyire stresszes az életünk. A mozgás viszont az a terület, ahol eldönthetjük, mennyi időt szánunk rá. Ha ezt valaki gyerekkorban nem szokja meg, felnőttként már nehéz elkezdeni. Ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy a gyerekek rendszeresen sportoljanak – és ehhez a tömegsport a kulcs. Nem csak azoknak kell lehetőséget adni, akik kiemelkedően tehetségesek. Bármilyen sportról beszélhetünk: ha valaki nem úszik rekordidőt, attól még járjon úszni; ha nem különösebben ügyes teniszező, attól még játsszon. A foci ebből a szempontból különösen jó, mert rendkívül egyszerű. Sok sporthoz speciális körülmények kellenek – például víz, jég vagy pálya –, a focinál viszont elég két kapu, vagy akár néhány ledobott póló. Ha nagyjából azonos szinten játszanak a gyerekek, már élvezni is tudják. Valószínűleg ezért lett a világ legnépszerűbb sportja, és ezért kiváló eszköz a tömegsport számára. Ez volt számunkra a kiindulópont 2011-ben. Egy évvel később megalakult a kiemelt csoport is, és azóta a tömegsport és a tehetséggondozás párhuzamosan működik.
– Körülbelül hány gyermek fordult meg az elmúlt másfél évtizedben a Dribliben?
– Amikor a honlapot készítettük, akkor számoltunk utána, és nagyjából hétszáz körül volt azoknak a gyerekeknek a száma, akik addig megfordultak nálunk. Azóta eltelt néhány év, úgyhogy most már biztosan nyolcszáz fölött járunk, és lehet, hogy a kilencszázat is közelítjük. A tömegsportban nagy a fluktuáció: van, aki hosszabb ideig marad, más csak néhány hónapra jön, majd abbahagyja vagy más sportot választ. A kiemelt csoportokban könnyebb követni a létszámot, mert ott a gyerekek általában több évig nálunk játszanak. De összességében biztosan bőven nyolcszáz fölött van azok száma, akik a kezdetek óta megfordultak nálunk.
– Jelenleg hány csoportban zajlanak az edzések? Hány gyermek jár most hozzátok?
– Két részre oszlik a rendszer: van a tömegsport és a kiemelt, versenyzői csoport. A tömegsportban négy csoportunk működik, általában óvodától negyedik-ötödik osztályos korig. A kiemelt csoportoknál három korosztály van: egy U9-es, egy U11-es és egy U14-es csapat. Az U14-es korosztály már nagypályán játszik. Jelenleg négy edző dolgozik nálunk, és közülük az egyik kapusedző.
– Hány csapattal szerepeltek a bajnokságokban?
– Hárommal: az U9-es, az U11-es és az U14-es korosztállyal.
– Ha már szóba került az U betű: a kolozsvári U ellen is játszottatok, sőt úgy hallottam, meg is vertétek őket.
– A mostani bajnokságban már lejátszottuk a mérkőzéseinket velük: egy győzelem és egy vereség a mérleg. Ha viszont az elmúlt hat találkozót nézzük, akkor négy győzelmünk és két vereségünk van a Kolozsvári U FC ellen a 2012–2013-as korosztállyal. Ez kifejezetten erős nemzedék nálunk, amire nagyon büszkék vagyunk. Az elmúlt években folyamatos fejlődést láttunk, de ez a korosztály különösen kiemelkedik. Persze, nem biztos, hogy ezt a szintet mindig tartani tudjuk, mert sok múlik azon is, hogy egy időben mennyi tehetséges gyerek kerül egy csapatba. Az viszont jó példa arra, hová lehet eljutni. Az elmúlt két szezonban például harmadik helyen végeztünk a bajnokságban e korosztállyal.
– Ezek még megyei bajnokságok?
– Igen, 14 éves kor alatt megyei bajnokságokról beszélünk. Persze, a megyék között is nagy különbségek vannak: vannak erősebb és gyengébb bajnokságok. A CFR vagy az U jelenléte például nyilván emeli a színvonalat. Nálunk az is nehézséget jelent, hogy nincs nagy merítési lehetőségünk. A nagy kluboknál minden évjáratnak külön csapata van, nálunk viszont gyakran össze kell vonni korosztályokat. A 2013-asok például még kisebb pályán játszanának, de már egy évvel korábban – a 2012-esekkel egyszerre – nagypályára kellett lépniük, mert nem volt elegendő játékos két külön csapatra.
Ehhez képest most tíz győzelemmel és két vereséggel állunk a bajnokságban Kolozs megye szintjén, ami nagyon szép eredmény. Van néhány kiemelkedő játékosunk is – például Tóth Róbert, Márton László vagy Márton Gergő –, és reméljük, hogy hét-nyolc év múlva már nagyobb csapatoknál hallhatunk majd róluk.
– Hol tartjátok az edzéseket? Megfelelő az infrastruktúra?
– Az infrastruktúra sajnos problémás, Kolozsváron nehéz pályát találni. Kispályából sok van, de az U11-es korosztálytól már nagypályán, keresztben játszanak a gyerekek, abból viszont nagyon kevés áll rendelkezésre, miközben sok csapat működik a városban – nagyjából tizenöt-húsz. Nekünk nagy segítség, hogy körülbelül öt éve szoros együttműködésünk van a Magyarfenesi Haladás csapatával, ezért a hazai mérkőzéseinket általában Magyarfenesen játsszuk. Ez mindkét félnek jó: mi pályát kapunk, ők pedig szakmai segítséget és játékosokat. Amikor például a 2009-es korosztályunk befejezte az utánpótlást, a játékosok át tudtak menni oda. Ott jelenleg U17-es csapat működik, de a terv az, hogy idővel a felnőtt csapatba is beépüljenek. Így végre megoldódott egy régi kérdésünk: mi történik azokkal a játékosokkal, akik „kinövik” az utánpótlást.
A legtehetségesebbek esetében természetesen továbbra is az a cél, hogy profi klubokhoz kerüljenek. Már vannak jó példák is: Keszler-Nagy Roland Tatabányán, Szatmári Gergő pedig Gyulán játszik, és már közel vannak a profi futballhoz. De a többség később tanulni fog vagy dolgozni, és számukra az a fontos, hogy amatőr szinten továbbra is futballozhassanak. Ebben segít ez az együttműködés is. Az edzések másik része a Fellegvár sportbázisán zajlik, ahol van jó hangulatú és nagypálya is, bár azt más csapatokkal meg kell osztani. A többi edzést pedig kispályákon oldjuk meg.
– Van külön lánycsapatotok, illetve járnak-e lányok a Driblibe?
– Külön lánycsapatunk nincs, és egyelőre nem is tervezzük. Ugyanakkor kezdettől fogva azt képviseltük, hogy a lányok is focizzanak. A Covid-időszak azonban nagy törést okozott. Nemcsak nálunk, hanem általában a sportéletben mindent szinte a nulláról kellett újraépíteni 2021–2022 után. A járvány előtt, 2019–2020 körül már egészen sok lány járt hozzánk, főleg a tömegsportrészbe, együtt a fiúkkal. A kiemelt csapatokba kevesebben kerültek be, de az volt a lényeg, hogy sportoljanak és mozogjanak. A Covid után viszont őket volt a legnehezebb visszacsalogatni, és úgy érzem, ezen a téren még mindig nem értük el a korábbi szintet.
Közben a román futballban elindult fejlődés a női labdarúgás terén: ma már sok helyen vannak lánycsapatok. Ugyanakkor szerintem sokszor még mindig nem kapnak elég figyelmet. A lányok ebben a korban gyakran gyorsabban fejlődnek, mint a fiúk, ezért például az U11-es korosztályban elvileg kiegyenlített játékra lenne lehetőség.
Van egy szabály, amivel nem feltétlenül értek egyet: a lányok akár két évvel idősebbek is lehetnek ugyanabban a korosztályban. Így előfordul, hogy U13-as lányok játszanak U11-es fiúkkal, ami fizikailag már nagy különbséget jelent. Ehhez képest sok lánycsapat még így is nagy, akár tízgólos vereségeket szenved a fiúktól, ami szerintem azt mutatja, hogy a lányfutball fejlesztésére még nagyobb figyelmet kellene fordítani. Mi a közös játékban hiszünk: lányok és fiúk együtt edzenek, együtt sportolnak.
– Mi az a pillanat a Dribli életéből, amelyre a legbüszkébb vagy?
– Elsőre a Ferencváros elleni győzelem jut eszembe a Dribli Majális-kupán. Ez 1–0-s mérkőzés volt, és nagyon izgalmas, mert a gyerekmérkőzések általában 8–6-os vagy hasonló eredményeket érnek el. Az utolsó percben a Ferencváros 11-eshez jutott, de a kapusunk bravúrral védett. Azóta az a gyerek, aki kivédte a 11-est, már edzőként is dolgozott a Driblinél, és mostanra már a harmadik korábbi játékosunk lett, aki visszatért edzőként. Ezek a pillanatok különösen büszkévé tesznek, mert nemcsak a sporteredmény számít, hanem a közösség: amikor az edzők és volt játékosok újra együtt fociznak, amikor barátságok születnek, és a régi driblis társaságok együtt járnak nyaralni, ez igazán értékes. A közösségépítés, az összetartás számomra mindig fontosabb, mint a puszta eredmények.
– Mikor lesz a 15 éves évforduló?
– A fociszezon nem január–december, hanem augusztus 1-jétől június 30-ig tart, így a 15. szezonunk a következő június 30-án ér véget. Gyakran november 3-ra szoktuk tenni az ünnepet, mert ekkor volt az első edzés 2011-ben. Tervezünk eseménysorozatot, amelybe a régi és a jelenlegi gyerekeket, valamint a kollégákat is bevonjuk, valamikor nyáron kezdve, és november 3-án is hangot adunk az ünneplésnek.
– Mit jelent számodra a Dribli?
– Talán úgy lehetne összefoglalni, hogy a Dribli számomra nem csupán sport: közösség és identitás. Nemcsak a foci, hanem az együttműködés, a közös élmények és a magyar közösséghez való tartozás adja a valódi értékét. Ha ma kellene leírnom, néhány szóban mondanám: csak együtt, közösség, identitás.
