A nagyenyedi önkormányzat szerint az új közlekedési rendszer bevezetése jelentős lépés a városi mobilitás korszerűsítésében.
A beruházás a Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatásával megvalósított Környezetbarát közszállítás Nagyenyed municípiumban elnevezésű projekt része. A program keretében összesen 16 GPS nyomkövetővel ellátott elektromos autóbuszt szereztek be, kijelzővel ellátott buszmegállókat alakítottak ki, töltőállomásokat építettek, valamint korszerű autóbusz-telephely is épült a szükséges kiszolgáló létesítményekkel együtt a Tövis utcában. A beruházás célja, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátást, javítsa a tömegközlekedés színvonalát, és egyre több lakost ösztönözzön a környezetbarát közlekedési módok használatára.
A város új tömegközlekedési szolgáltatója a Feldiberc Trans vállalat és az Autotrust Corporation vállalat alkotta társulás lett. Ezzel egyidőben lezárul az önkormányzat és az Excelent Trans cég közötti szerződéses együttműködés. Az új szolgáltató vállalta, hogy szükség esetén saját autóbuszaival egészíti ki az önkormányzat járműparkját. A buszokat egyébként a szolgáltató az elmúlt hétvégén megrendezett rózsanapok alkalmával mutatta be, hiszen húszpercenként térítésmentesen szállította az utasokat Enyedről Csombordra és vissza.
A buszok nemcsak Nagyenyed belterületét szolgálják ki, hanem a városhoz tartozó települések lakói számára is biztosítják a menetrend szerinti közlekedést. A városháza közzétette a járatok részletes menetrendjét is. Az utasok a különböző útvonalak indulási időpontjairól az önkormányzat által hivatalosan közzétett oldalakon tájékozódhatnak. Egy jegy ára 4 lejbe kerül, útvonaltól és távolságtól függetlenül. Jegyeket az önkormányzat által közölt online alkalmazás segítségével lehet beszerezni, de a buszokban is lesz letőség kártyával fizetni, illetve a sofőröktől lehet készpénzzel jegyet vásárolni. Bérleteket egyelőre csak az állomáson található irodában lehet kiváltani, de a cég már keres más értékesítési pontokat is a város területén.
A most forgalomba helyezett elektromos autóbuszok egy évtizeddel ezelőtt előkészített beruházás megvalósulását jelentik. A pályázatot 2016-ban nyújtotta be az előző városvezetés, a szerződést pedig 2019-ben írták alá. A projektet már a tervezési szakaszban is Nagyenyed utóbbi évtizedeinek legnagyobb városfejlesztési beruházásaként emlegették, 10 és fél millió euró értékben. Az eredeti projektnek több alpontja volt: három biciklikölcsönző létesítése és 50 új bicikli beszerzése, továbbá három új biciklisáv kiépítése. Ezenkívül a pályázat néhány utca felújítását, illetve sétálóövezetek és járdák korszerűsítését is magába foglalta.
A buszok forgalomba helyezését követően már csak a biciklik kihelyezése maradt hátra, erről Fülöp Szabolcs, Nagyenyed alpolgármestere tájékoztatta olvasóinkat. „A kölcsönözhető kerékpárokat is hamarosan ki fogják helyezni, hiszen nemsokára aláírjuk a szerződést az ezeket üzemeltető céggel. A július elsején beindult tömegközlekedés hosszú előkészítő folyamat lezárását jelenti. Mindenkit arra buzdítok, hogy részesítse előnyben az új buszokkal való közlekedést, mert ezáltal hozzájárul egy élhetőbb város kialakításához” – hangsúlyozta az alpolgármester.


