Átalakítás a futballban: új selejtezők, más NL

Nations League
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Isztambulban tartott végrehajtó bizottsági ülésén olyan döntéseket hozott, amelyek alapjaiban formálhatják át az európai válogatott futball jövőjét. A 2028-as Európa-bajnokság után új formátum jön a Nemzetek Ligájában (NL) és a selejtezőrendszerben is. A cél egyértelmű: több tétmérkőzés, kevesebb „lefutott” meccs, és izgalmasabb sorozatok a szurkolóknak — papíron legalábbis.

A 2028–2029-es idénytől az NL három osztályra egyszerűsödik a jelenlegi négy helyett. Mindegyik ligában 18 csapat szerepel majd, és három hatcsapatos csoportban küzdenek. A lebonyolítás is átalakul: minden válogatott hat meccset játszik, de nem mindenki mindenkivel. A csapatok különböző „kalapokból” kapják az ellenfeleket, így vegyes erősségű párharcok jönnek ki.

A legalsó (C) liga külön csavart is kap: ott egyetlen csoportban 7 csapat lesz, ezért az ottani mérkőzések egy kicsit korábban indulnak, hogy minden beleférjen a naptárba. A rendszerben marad a megszokott végjáték is: negyeddöntők, négyes döntő (Final Four), valamint rájátszások a feljutásért, valamint a kiesésekért.

A legnagyobb változás talán az Európa-bajnoki selejtezőket érinti. Két „szintre” bontják a mezőnyt: az élcsapatok erősebb ligában, a gyengébbek külön ágban játszanak majd. Az első liga 36 csapatos lesz, három 12-es csoporttal. Itt mindenki hat meccset játszik, de nem oda-visszavágós rendszerben, hanem vegyes sorsolás alapján. A második liga a Nemzetek Ligája C osztályát követi majd.

A rendszer lényege, hogy nem csak az számít, melyik csoportban vagy, hanem az is, hogyan teljesítesz a saját szintedhez képest. A legjobbak automatikusan kijutnak, a többiek pedig rájátszásban harcolhatnak a helyekért. Érdekesség, hogy a rendező országok ugyan automatikusan kvalifikálnak a tornára, mégis részt vesznek a selejtezőkben is — részben azért, hogy tétmeccseket játsszanak, részben pedig a NL-ben elért eredményekhez kapcsolódó rangsorolás miatt.

Aleksander Čeferin, az UEFA szlovén elnöke szerint az új rendszer legfontosabb célja, hogy kevesebb legyen a tét nélküli, „barátságos hangulatú” meccs, és több olyan találkozó, ahol valódi a verseny. Az UEFA szerint az új lebonyolítás kiegyensúlyozottabbá teszi a versenyt, izgalmasabbá teszi a csoportküzdelmeket és nem növeli a válogatott szünetek számát.

A döntések között szerepel másik fontos szurkolói téma is: a safe standing, vagyis a modern, biztonságos álló szektorok bővítése. Ez azt jelenti, hogy bizonyos országok és stadionok immár UEFA-szinten is használhatnak ilyen lelátórészeket — nem csak hazai bajnokságokban. Ez sok szurkoló szerint régóta várt lépés, amely közelebb hozhatja a stadionhangulatot a hagyományos „állólelátós” atmoszférához, csak biztonságosabb keretek között.

Az UEFA több szabályzatot is frissített, többek között klublicenc és pénzügyi szabályokat, fegyelmi és szervezeti előírásokat, a női klubfutball edzői licenckövetelményeit (a szigorítások 2028-tól lépnek majd érvénybe).

A most elfogadott terv még nem végleges: az UEFA a következő hónapokban finomítja a részleteket, és a végső jóváhagyás 2026 szeptemberében várható. Ha minden így marad, akkor a 2028 utáni európai válogatott futball teljesen új rendszerben működik majd — több stratégiával, több tétmeccsel és jóval összetettebb selejtezőkkel.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!