ILYÉS ANDREA
Tar Sándor író talán a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb figurájának számít. Az 1940-es években született paraszti családban Debrecen környékén. Gyári munkásként, technikusként dolgozott Debrecenben, és végig megmaradt ebben a foglalkozásában irodalmi sikerei ellenére is. A ’80-as években, már negyven évesen jelenik meg első kötete, amely elbeszéléseket tartalmaz, életművének nagyobb részét pedig a rendszerváltás után írja.
A 90-es években már egyre többen olvassák Magyarországon, és nemzetközi ismeretséget is szerez. Mindeközben végig megmarad gyári munkásnak, az értelmiségi közegben nem érzi jól magát, nem tud beilleszkedni. Legközelebbi barátai szintén szegénysorban élő gyári munkásemberek. Prózája azokról szól, akik között maga is élt, és akiknek az életét a legjobban ismerte: szegénységben élők, a társadalom perifériájára szorultak. Szövegeinek alapossága miatt szociográfusként is tekinthetünk rá. Pályája csúcsán, 1999-ben derült ki róla, hogy III/III-as ügynök volt, tehát rendszeresen jelentéseket tett az ellenzéki tevékenységekről, sok esetben értelmiségi ismerőseit jelentette. Miután az ügy kitudódott, karrierje tönkrement, eltávolodott barátaitól, 2005-ben pedig holtan találtak rá lakásán.
A szegénységirodalom egyik képviselője
Deczki Sarolta elmondta, Tar Sándor reneszánsza a 2010-es évek vége felé következett be, „amikor megjelent Magyarországon a szegénységirodalomnak nevezett korpusz, amelyben az irodalom újra a társadalom perifériáján élők felé fordult, és ezzel a hullámmal automatikusan Tar is visszajött a köztudatba”.
Balázs Imre József szerint, ha egyetlen művet kellene kiemelni a Tar-életműből, akkor az A mi utcánk című regény lenne, ebben pedig többnyire konszenzus van a Tar munkásságával foglalkozók között. Az irodalomtörténész hozzátette, ebben a műben az is felfedezhető, hogy miért különböző Tar realizmusa más, realista írók műveihez képest. A beszélgetésben kiderült, hogy valójában elég nehéz meghatározni, milyen stílusba is sorolhatók Tar művei: valahol a realizmus és a posztmodern között vannak, hiszen mindkét stílusra jellemző jegyeket hordoznak magukban. Deczki Sarolta azonban elmondta, hogy ma, akár a posztmodern kor után is van érvényessége Tar szövegeinek.
Milyen is volt Tar Sándor?
Deczki Sarolta kutatásai szerint Tar barátai – azok, akikkel együtt dolgozott a gyárban vagy együtt járt kocsmázni – mindvégig kedvelték őt és jó szívvel emlékeznek vissza rá. Ugyanakkor sután mozgott az értelmiségi körökben, frusztráció volt benne, nem érezte közéjük valónak magát annak ellenére sem, hogy ezek az emberek sokat segítettek neki, támogatták őt, valamint nekik köszönhette írói pályáját is. Aztán elkezdett ezekről az emberekről jelenteni. Rosszindulatúan, lenézően beszél róluk a jelentésekben, becsmérli az írói munkásságukat, divatos ellenzékieskedésként jellemzi tevékenységüket. Deczki Sarolta elmondta: úgy tűnik azonban, hogy a lebukása után nem fordultak el tőle olyan sokan a szakmai körökben sem, továbbra is fontosnak tartják. Tar ezzel viszont már nem tud mit kezdeni, sértődötten reagál, elkezd inni, szépen lassan pedig kitaszítja magát az irodalmi életből.
Deczki Sarolta és az általa írt Tar Sándor-monográfia
A beszélgetésben felmerült, lehet-e Tar Sándor ügynöki jelentéseit az irodalmi életmű részének tartani. Deczki Sarolta szerint „ezeknek a jelentéseknek az irodalmi értéke gyakorlatilag nulla, inkább dokumentumértékük van”.
Deczki elmondta: szerinte azért érdemes ma Tar Sándort olvasni, mert azok a figurák, akik megjelennek a szövegeiben nem ismeretlenek az olvasók számára, ma is találkozunk hasonló emberekkel, tehát van egyfajta otthonosság a történetekben. Továbbá trauma- és múltfeldolgozás témában szerinte Tar sokkal szórakoztatóbban és nívósabban tud írni, mint sok mai szerző. A kortárs szegénységirodalomtól nagyban megkülönbözteti Tart a humora. A nyomorról, a kiszolgáltatottságról humoros formában beszél, úgy, hogy nem elkendőzi azt, hanem még jobban kidomborítja. Tematikailag pedig Deczki azért tartja kiemelkedőnek Tar Sándort, mert „olyan világról ír, amelyről azt hittük a rendszerváltás környékén, hogy talán sikerült túllépni rajta, és egyszer csak, az utóbbi egy-két évtizedben szembejött velünk a valóság, erősen pofon vágott minket, rájöttünk, hogy nem léptünk túl azon a világon, sőt a mai napig velünk él”.
Borítóképen a könyvbemutató résztvevői: Benke András, Deczki Sarolta és Balázs Imre József. Fotók forrása: Facebook/Erdélyi Magyar Írók Ligája
