Magyar sikerek a portói nemzetközi filmfesztiválon

Magyar sikerek a portói nemzetközi filmfesztiválon
Magyar sikerekkel ért véget Portó nemzetközi filmfesztiválja, az idén 43. alkalommal megrendezett Fantasporto: a szakmai zsűri két díjjal is jutalmazta A játszma című ügynökthrillert és elismerő oklevéllel Az unoka című drámát – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.

Az NFI közleménye szerint A játszmában nyújtott alakításáért Nagy Zsolt a legjobb színész díját kapta meg, a 60-as évek diktatúrájában játszódó film Köbli Norbert által jegyzett forgatókönyve pedig szintén a legjobb lett a portói filmfesztiválon, amelynek szakmai zsűrijét idén Anthony Waller angol rendező, Pedro Farate portugál operatőr, Marina Anna Eich német színésznő és Isabel Pina portugál rendező alkotta.

A játszma című mozifilm a kultfilmmé vált kémthriller, A vizsga (2011) izgalmas folytatása, amelyet tavaly nyáron mutattak be a magyarországi mozikban. Az alkotás felejthetetlen karaktereit ezúttal is Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella és Scherer Péter keltette életre a filmvásznon, új főszereplőként pedig Staub Viktória csatlakozott a csapathoz – írják a közleményben.

Fazakas Péter filmje 1963-ban játszódik Budapesten. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) élete tökéletes, boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), az egyetlen dolog, amely előléptetését hátráltatja a versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter), azonban felbukkan a múltból a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), majd kezdetét veszi a könyörtelen párharc. A filmben nyújtott alakításáért Kulka János korábban elnyerte a legjobb főszereplőnek, Hámori Gabriella a legjobb mellékszereplőnek, Balázs Gábor pedig a legjobb hangért járó Magyar Mozgókép Díjat. A játszma producere Lajos Tamás (Örök tél, A berni követ, Apró mesék).

Az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje, Az unoka nyomozós thrillerbe oltott felnövés-történet a fekete komédia elemeivel árnyalva. A napjainkban játszódó bosszútörténet főhőse szelíd, illedelmes irodista fiú, Rudi (Blahó Gergő), aki, miután imádott nagyapja (Jordán Tamás) lelketlen csalás áldozata lesz, elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot. Az unoka rendezője és forgatókönyvírója Deák Kristóf (Mindenki), producere Zákonyi S. Tamás (BÚÉK!, Szabadság, szerelem, München, Egerszegi) volt – áll a közleményben.

Borítókép: Jelenet A játszma című filmből Nagy Zsolttal és Staub Viktóriával. Fotó forrása: port.hu