Kolozsváron koncertezik Mága Zoltán

Kolozsváron koncertezik Mága Zoltán
Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas magyar zenész, az RMDSZ Nőszervezetének meghívására Erdély nyolc városában koncertezik március 19-26 között, kolozsvári fellépése az RMDSZ Kolozsvári szervezetének társszervezésében, március 24-én, szombaton, este 19 órától lesz a főtéri Szent Mihály templomban.

A jótékonysági koncertre a belépés ingyenes, de a szervezők a helyszínen adománygyűjtést szerveznek, amelynek összegét Mága Zoltán a beteg gyerekek táboroztatásáért létrejött Yuppi Egyesület, és a templom rövidesen elkezdődő restaurálásának támogatására ajánlja fel.

„Az RMDSZ Nőszervezetének egyik legfontosabb célja támogatást nyújtani és segíteni a rászorulóknak, szükséget szenvedőknek. Egybecseng célunk megvalósításával Mága Zoltán hegedűművész azon nemes szándéka, hogy a 100 templomi ökumenikus jótékonysági koncertsorozat keretében nyolc erdélyi magyar közösséget örvendeztessen meg muzsikájával. A közönség adományait a helyi nőszervezet ajánlása alapján, a rendezvény végén a nevesített civil szervezeteknek, személyeknek adják át” – nyilatkozta Biró Rozália. Az RMDSZ Nőszervezetének elnöke ugyanakkor arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt az eseményeken, és adományával támogassa e nemes ügyet, vállaljon segítő szerepet közössége rászorulóiért, hiszen „együtt sokat tehetünk”.

A koncertsorozat további helyszínei: Sepsiszentgyörgy (március 21. Unitárius templom), Nagyenyed (március 22. Református vártemplom), Zilah (március 23. Belvárosi református templom), Kolozsvár (március 24. Szent Mihály templom), Szatmárnémeti (március 25. Németi református templom), Nagyvárad (március 26. Újvárosi református templom).

Az események helyszíni szervezését az RMDSZ megyei Nőszervezetei vállalták. További részletekről az RMDSZ Nőszervezet facebook oldalán vagy a helyi szervezeteknél lehet érdeklődni.

Mága Zoltán virtuóz játékát a világ legrangosabb színpadjain – köztük a New York-i Carnegie Hall, a Lincoln Center, a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall, a Hollywood-i Dolby Színház, a Szöuli Operaház, a Wiener Konzerthauz, a Pekingi Zeneakadémia, a Torontói The Royal Conservatory of Music és a Lipcsei Gewandhaus, valamint budapesti Magyar Állami Operaház, Zeneakadémia és a Művészetek Palotája hangversenytermében – egyaránt ünnepli a közönség. A hegedűművész egyedi, első hallásra azonnal felismerhető játékával – a klasszikus zene, a népzene, és a popzene ötvözésével kialakított jellegzetes crossover stílusával – elbűvölte XVI. Benedek és Ferenc pápákat, a brit trónörököst, Károly herceget, VI. Mohammed marokkói királyt, Robert de Niro Oscar-díjas amerikai színművészt és Salma Hayeket is. 

varosnapokHirdetés