Felavatták Fehér megye egyik legkorszerűbb vidéki sportlétesítményét

Felavatták Fehér megye egyik legkorszerűbb vidéki sportlétesítményét
Csegezi Zsuzsa székelykocsárdi polgármester múlt hét folyamán vette át a helyi football és teniszpálya munkálatait, és nem csak a kivitelezés minőségének örvendhetett, hanem annak is, hogy a munkálatok határidő előtt tizenhárom hónappal már elkészültek. A hazai körülményeket tekintve, amikor naponta elkésett vagy befejezetlen munkálatokról értesülünk, a kocsárdi beruházás országos ritkaságnak számít.

Csegezi Zsuzsa polgármester szerint a siker elsősorban a kivitelező cég komolyságának köszönhető. A tapasztalaton és a technikai paraméterek betartásán túlmenően, a munkavégzés során mindvégig érződött a sport és a gyerekek iránti szeretet, és ez nem véletlen, hiszen a kolozsvári Marstan Life Sport cég tulajdonosa maga is 300 gyereket foglalkoztat az Luceafărul Sportakadémián. Hasonlóan fontos volt az is, hogy a helyi tanács egyöntetűen megszavazta a projektet, és az irodabeliek is szakszerűen állították ki a dokumentációt, így semmi sem akadályozta a kivitelezést.

A százezer euró értékű beruházás uniós, úgynevezett GAL – helyi akcióterv projektnek köszönhető, amelyben 11 Maros és Kis-Küküllő menti község alkotott egy kistérséget és mindenik egyformán 77 ezer euróban részesült, ezt kellett minden társult tagnak kipótolnia százezerre. A forrás felhasználását eléggé szabadon jelölhette meg mindegyik község. Sok településen még el sem kezdődtek a munkálatok, és nem kis számban akadt olyan polgármester, aki a legegyszerűbb megoldással, például egy erőgép beszerzésével, könnyen „elintézte” az ügyet. A magyarlakta települések közül csak Magyarlapád érintett a társulásban; itt Marian Indreiu polgármester és a liberális többségű helyi tanács nem a községközpontba, hanem a szomszédos Fugadra irányította a pénzt egy falusi út felújítására.

Székelykocsárdon egyöntetűen egy olyan projektet szavaztak meg, amely a község igényét vette figyelembe. Így jött létre egy FIFA 2-es típusú műfüves focipálya és egy műfüves teniszpálya, mindkettő éjszakai kivilágítással. Mindezt a helyi Fortuna Sportklub bázisán hozták létre, ahol már volt öltöző és nagy füves focipálya, a helyi csapat és különböző közösségi események használatára. Csegezi Zsuzsa szerint most már valódi sportkomplexum áll rendelkezésre. Az edzők, bírók, akik már látták a felújítást, mindannyian egyetértettek abban, hogy „nem látni ilyet Fehér megyében”. Ezzel a Fortuna Sportklub elnökének, Egyed Vinczének az álma vált valóra, aki több mint egy évtizede foglalkozik önkéntesként a helyi sportélet fejlesztésével. Való igaz, hogy a kocsárdiak mindig is jeleskedtek a sportban, napjainkban a IV. Ligás focicsapat sikereivel együtt említhető a teremfociban elért megyei 1. helyezés. A kicsiknél most kezdődik a bajnokság, de jók az előjelek, mert már a nagyobb környékbeli városok ellen rendre nyertek a barátságos meccseken, az elmúlt hétvégén pedig, az új pálya felavatásának örömére, 5-0-ra győztek a gyulafehérvári Rival ellen. A teniszben egyelőre nincsenek „főtáblás” játékosok, egy azonban biztos: mindkét új pályán olyan összetartó csapatszellem formálódik, amelyik a közösségi élet más területein is az „együtt, egymásért” szellemében nyilvánul meg.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Történetének egyik legsikeresebb kiadását érte meg a Fehér megyei pedagógusokat megszólító rendezvény, amelyet olykor konferenciának, máskor találkozónak tituláltak, ám a lényege mindig ugyanaz volt: kellemes, oldótt hangulatban, egymásnak örvendve és egymást tisztelve megbeszélni a közös problémákat, megosztani a sikereket, tervezni a jövőt.
Közhír