Beiktatták hivatalába Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét

Beiktatták hivatalába Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét
Püspökké szentelték a csíksomlyói kegytemplomban és ezzel hivatalába iktatták szombaton Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét, akit Ferenc pápa május végén nevezett ki.

Az ünnepélyes szentmisét a koronavírus-járvány miatt érvényes korlátozások miatt szűkebb keretek között mutatták be, a szervezők arra biztatták a híveket, hogy ne szervezzenek zarándoklatot, hanem a médiában kövessék a püspökszentelést.

A liturgiát Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrálta, aki püspökké szentelte Kerekes Lászlót. Társszentelői Jakubinyi György gyulafehérvári nyugalmazott püspök és Tamás József nyugalmazott segédpüspök voltak. A ceremónián részt vettek a romániai püspöki konferencia tagjai, így a romániai római katolikus és görögkatolikus egyházak püspökei is.

Kovács Gergely homíliájában elmondta, Kerekes László jelmondatául Péter vallomását választotta, aki Jézus háromszori kérdésére is megerősítette, "Uram, te tudod, hogy szeretlek". "Ezt a vallomást választotta jelmondatául László atya, aki a nagy teherrel járó szolgálatot engedelmesen elfogadta a szentatya kezéből" - mondta az érsek.

Kerekes László szavait idézte, aki egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a püspöki szolgálat nem szólista szerep, hanem a szeretetről és az egységről szól. Az érsek rámutatott: ennél nemesebbet, többet nem kívánhat, mint a szeretetben és egységben, a gondokat megosztva szolgálni Istent és az ő népét.

Az érsek felidézte Ferenc pápa szavait is, aki egy tavalyi püspökszentelésen elmondta, hogy a püspökség szolgálatot és nem méltóságot jelent. A pápa arra buzdította a püspököket, hogy mindig közelségre törekedjenek, mindenekelőtt álljanak közel Istenhez az imádságban, legyenek közel papjaikhoz és a néphez, és ne felejtsék, hogy ők maguk is a nyájból lettek kiválasztva. Az érsek azt kívánta a segédpüspöknek, hogy mindig szeretettel vigyázzon az egész nyájra, és viselje gondját az Atya nevében.

Kerekes László szentszéki tanácsos 2004 óta mostanig a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosa volt. 1968-ban született Kézdivásárhelyen, tanulmányait Gelencén kezdte, Kézdivásárhelyen folytatta, 1986-ban érettségizett a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában. 1987-ben megkezdte filozófiai és teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, 1990-től a Budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként folytatta és fejezte be 1992-ben. 1993 májusában szentelték pappá a gelencei Szent Imre-templomban. 1994-ben kánonjogi licenciátust, majd 2004-ben egyházjogi doktorátust szerzett az ottawai Szent Pál Egyetemen. Huszonhat évnyi papsága alatt sokféle pasztorális feladatkörben szolgált.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Közhír