Ukrán artisták művészet és háború között – dokumentumfilm készült a Recirquel újcirkusz-társulatról

Ukrán artisták művészet és háború között – dokumentumfilm készült a Recirquel újcirkusz-társulatról
Egészestés dokumentumfilmet készített a magyarországi Recirquel újcirkusz-társulat My Land című produkciójáról az ARTE európai kulturális tévécsatorna: Az én országom – Az én országom? Ukrán artisták művészet és háború között című filmet július 17-én, vasárnap mutatták be, a mai naptól kezdve pedig megtekinthető az ARTE weboldalán (arte.tv) – olvasható a társulat MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Recirquel éppen történetének leghosszabb turnéján vett részt Franciaországban a My Land című produkcióval, amikor február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát: a háború egyetlen pillanat alatt alapjaiban formálta át az előadás jelentését és a produkció artistáinak életét. Az előadás fiatal művészei ugyanis mindannyian Ukrajnából származnak, a Vági Bence művészeti vezető rendezte, négy éve bemutatott és azóta a világot bejárt My Land pedig az ő személyes történeteikről, szülőföldjükhöz, hazájukhoz fűződő viszonyukról mesél a cirkusz és a tánc eszközeivel.

„A háború kitörését követően gyötrő kérdésekkel szembesültek a fiatal művészek, akiknek szülei, testvérei, szerelmei, gyermekei és barátai Ukrajnában maradtak. Játszani tovább vagy visszatérni és harcolni? Fel lehet-e állni a színpadra, miközben bombázzák a várost, ahol a szeretteik laknak? Mi a művész felelőssége a háborúban és mivel tudja a legjobban szolgálni hazáját?” – írják a közleményben.

A német Ilka Franzmann rendezte dokumentumfilm a My Land alapjaira építve a szereplők személyes történetein keresztül tárja fel a művészek kétségekkel teli napjait.

A folyamatosan érkező drámai hírek kíséretében nemcsak a szereplők dilemmáit ismerheti meg a néző, hanem egyéni sorsukat, hazájukhoz való viszonyukat, amelyet az előadás felvételei, valamint a fellépések és próbák hangulatképei foglalnak keretbe – olvasható. A filmben az artisták nyíltan beszélnek a bennük zajló folyamatokról, vívódásokról – dühről, félelemről, tehetetlenségről –, és arról, hogyan nyertek egyik napról a másikra teljesen új értelmet számukra az előadás szimbólumai és jelenetei. „A kétségbeesés első reakciói után arra ébredtek rá, hogy számukra a művészet az az eszköz, amellyel hallathatják hangjukat. A darab hamar az Ukrajna iránti szeretet kifejezésévé formálódott át bennük, és legbensőbb érzéseiket színpadra állítva játszottak tovább a hazájukért” – fogalmaz a közlemény.

Mint írják, a dokumentumfilm rendezője az előadás felvételét látva ajánlotta a német-francia tulajdonú ARTE kulturális televíziócsatorna figyelmébe a Recirquel és az ukrán artisták történetét. A csatorna vezetői egy nap alatt megvették a filmötletet, majd a stáb márciustól kezdve több hónapon át forgatott a művészekkel Franciaországban, Hollandiában és Magyarországon, a Müpában, valamint a Recirquel próbatermében.

A dokumentumfilmet július 17-én elsőként a tévécsatorna előfizetői láthatták Németországban és Franciaországban, a mai naptól, július 18-tól pedig az ARTE weboldalán egész Európában elérhetővé válik az alkotás angol, német, francia és spanyol felirattal, valamint a My Land című előadás felvételével együtt.

(Borítókép: Jelenet a társulat My Land című produkciójából. Fotó forrása: recirquel.com)