Roland Garros: Krejcikova a női bajnok

Roland Garros: Krejcikova a női bajnok
A cseh Barbora Krejcikova nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben három szettben legyőzte az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát, megszerezve első Grand Slam-trófeáját.

A megjósolhatatlan párosítású női döntőben két top 30-on kívüli játékos lépett pályára a Philippe Chatrier Stadionban, erre még nem akadt példa a Roland Garros történetében. Pavljucsenkova a 32., Krejcikova a 33. helyen állt, és már az is Grand Slam-rekord volt, hogy a nyolc negyeddöntősből hatan még sosem jártak ezen a szinten, az elődöntőben pedig mindenki „újonc” volt.

A szamarai születésű orosz az előző hat GS-negyeddöntőjében kikapott, és összességében 52 (!) Grand Slam-részvételre volt szüksége ahhoz, hogy eljusson az első fináléjába, ami ugyancsak rekord. A 29 éves Pavljucsenkova diadala esetén a második legidősebb első GS-bajnok lehetett volna az olasz Flavia Pennetta után, aki 33 évesen szerezte meg első (és utolsó) GS-trófeáját a 2015-ös US Openen. A 2013-as kazanyi Universiade győztese eddigi 12 tornagyőzelme közül csak hármat aratott salakon.

A 25 éves brnói Krejcikova mindössze ötödször volt főtáblás Grand Slam-versenyen, a siker ízét ugyanakkor már megízlelhette, ugyanis párosban már két trófeát gyűjtött.

Krejcikova – akinek korábbi edzője a wimbledoni bajnok, a 2017-ben elhunyt Jana Novotna volt – mindössze egy serleget gyűjtött eddig egyesben, két héttel ezelőtt Strasbourgban ünnepelhetett, és már 11 meccs óta veretlen.     

A döntősök eddig csak párosban találkoztak egymással, mindkét alkalommal a cseh volt a győztes duó tagja.

A mérkőzés 1 óra 58 percet tartott.

Csehország első Garros-bajnoka karrierje második trófeája, a Suzanne Lenglen Kupa mellé – amelyet a legendás Martina Navratilova adott át neki – 1,4 millió eurót kapott.

Tóth Amarissa – oldalán az orosz Marija Bondarenkóval – két szettben kikapott a junior lány párosverseny szombati döntőjében a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon. A viadal honlapja szerint a nyolcaddiként rangsorolt kettős az első helyen kiemelt Alexandra Eala, Okszana Szelehmetyeva Fülöp-szigeteki–orosz duóval csapott össze a fináléban, és 6:0, 7:5-re maradt alul. A találkozó mindössze 67 percet tartott.

Eredmények:
Női egyes, döntő: Barbora Krejcikova (cseh)–Anmasztaszija Pavljucsenkova (orosz, 31.) 6:1, 2:6, 6:4.

Férfi egyes, elődöntő: Novak Djokovics (szerb, 1.)–Rafael Nadal  (spanyol, 3.) 3:6, 6:3, 7:6 (4), 6:2; Sztefanosz Cicipasz (görög, 5.)–Alexander Zverev (német, 6.) 6:3, 6:3, 4:6, 4:6, 6:3. Döntő: Djokovics–Cicipasz 6:7 (6), 2:6, 6:3, 6:2, 6:4.

Férfi páros, döntő: Nicolas Mahut, Pierre-Hugues Herbert (francia)–Alekszander Bublik, Andrej Golubjev (kazah) 4:6, 7:6 (1), 6:4.

Női páros, döntő: Krejcikova, Katerina Siniakova (cseh, 2.)–Bethanie Mattek-Sands, Iga Swiatek (amerikai, lengyel) 6:4, 6:2.