Országszerte tüntetnek a gazdák. Miért elégedetlenek?

Országszerte tüntetnek a gazdák. Miért elégedetlenek?
Tüntetnek ma az ország több megyéjében és Bukarestben a romániai mezőgazdasági termelők, mivel elégedetlenek azzal a megoldással, amit az Európai Bizottság (EB) kínált az agrár-élelmiszeripari ágazatban az ukrajnai háború miatt jelentkező problémákra és súlyos egyensúlyzavarokra.

A tiltakozó akciót a Mezőgazdaságért és az Együttműködésért Szövetség (AAC) szervezi, tüntetések lesznek Fehér, Arad, Argeş, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Buzău, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Galac, Iaşi, Maros, Olt, Szatmár, Temes, Tulcea, Vrancea megyében és Bukarestben.

Kolozs megyében a termelők délben kezdik az akciót, s a tervek szerint 15 óráig tart. A rendőrség közlése szerint a Várfalváról és Tordaszentmihályról származó termelők mintegy 50 mezőgazdasági járművel és gépezettel vesznek részt a tiltakozáson.

A kékruhások tudatták: a járművek oszlopban és lassan haladnak majd az E81-es európai úton, illetve a 75-ös számú országúton.

Romániai gazdák: stabilitás és kiszámíthatóságra van szükség

Közleményükben az AAC képviselői hangsúlyozták, a romániai gazdáknak stabilitásra és kiszámíthatóságra van szükségük, arra, hogy európai társaikkal azonos feltételek mellett folytathassák tevékenységüket, és hogy az európai és hazai döntéshozók támogassák és védjék őket.

„A múlt év közepén az összes ukrán árura vonatkozó vámok teljes eltörlése egy akaratlan dömpinghatás révén a szomszédos országokba exportálta a háború hatásait, mivel önköltség alatti értékesítésre ösztönözte az ukrán gazdákat, miközben az áruforgalom növelését erőltette. Ez nem segíti őket abban, hogy a növekvő inputköltségek mellett újraindítsák termelési ciklusukat, de súlyosan megzavarta a romániai piacot” - fogalmazott közleményében a szervezet.

A romániai gazdák elégedetlenek azzal, hogy Románia csak a 18 százalékát kapta meg az Európai Unió válságkezelési tartalékából származó forrásoknak, holott logisztikai platformként szolgált az ukrán mezőgazdasági termékek mintegy 60 százalékának a tranzitjára.