Ismét dolgoznak az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti szakaszán

Ismét dolgoznak az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti szakaszán
Ismét dolgoznak az útépítők az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti hiányzó szakaszán, év végére akár el is készülhetnek a hátralévő munkálatokkal.

Az A3-as autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres szakaszán a napokban kezdte el a munkát az osztrák Strabag és a német Geiger cég romániai leányvállalatai alkotta társulás - számolt be ma a TurdaNews hírportál.

A konzorciummal tavaly októberben írt alá szerződést a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR), az útépítő cégek vállalták, hogy három hónapos tervezési időszak után nekifognak a kivitelezésnek. Az Economedia gazdasági portál szerint a pályaszakasz eddig 40 százalékban épült meg, az osztrák-német társulásnak 18 hónap áll a rendelkezésére, hogy befejezze, de jó mozgósítással akár fél évvel korábban, idén decemberben elkészülhet.

A sztrádaszakasz építési munkálatai a korábbi kivitelező pénzügyi gondjai amiatt álltak le, így a CNAIR tavaly felbontotta vele a szerződést. Az újabb tendert a Strabag és a Geiger társulása nyerte, amely áfa nélkül 420,34 millió lejért vállalta, hogy három hónap alatt elvégzi a tervezést, és 18 hónap alatt befejezi az építkezést. Az útszakaszon két hidat, hét felüljárót és egy csomópontot kell megépíteni. A munkálatokat, amelyekre az építő tízéves garanciát vállalt, a CNAIR vissza nem térítendő európai uniós támogatásokból finanszírozza.

A pályaszakasz megépítésével végig autópályán lehet majd közlekedni Marosvásárhely és Kolozsvár között, de a Hunyad megyei hógyai csomópontig is el lehet jutni, és több romániai sztrádára rákapcsolódni.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban közbeszerzési eljárás és európai uniós támogatás nélkül írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután - az állami finanszírozás akadozása miatt - a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített meg 1,3 milliárd euróért, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést.

Románia elérte, hogy az észak-erdélyi sztráda Marosvásárhely és a magyar határ közötti útvonalát az Európai Unió felvegye a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), így az építkezés európai támogatások igénybevételével folytatódhatott.

Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A magyar-román államhatáron áthaladó 5,3 kilométeres szakasz rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között eddig 102 kilométernyi autópályát adtak át a forgalomnak. Az Aranyosgyéres és Maroskece közötti hiányzó részen az autósok a párhuzamosan haladó E60-as országúton közlekednek.