Boné Ferenc-per: 20 év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész (FRISSÍTVE)

Ítélethozatal következik Molnár Beáta meggyilkolásának ügyében

Boné Ferenc-per: 20 év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész (FRISSÍTVE)
Néhány perccel ezelőtt ért véget a Boné Ferenc által elkövetett gyilkosság ügyében indított büntetőper utolsó tárgyalása a Kolozs Megyei Törvényszéken, amelyen a vádlott is jelen volt. Lévén, hogy hosszú hónapok után végre elkészült a Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézet által készített, beszámíthatóságot megállapító pszichiátriai vizsgálat, s ennek egy speciális bizottság által láttamozott változatát is csatolták az iratcsomóhoz, kedden a bíró érdemben is lefolytathatta a tárgyalást. A teremben jelen volt a vádlott, Boné Ferenc és a Molnár család közeli barátja. Az ügyész 20 év letöltendő börtönbüntetést kért Boné számára, a volt egyetemi oktató arra hivatkozott, hogy a tett elkövetésekor lelki összeomlásban szenvedett, szorongott és depressziós volt, mi több, egzisztenciális gondokkal küszködött.

A mai tárgyaláson a bíró megállapította a Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézet szakemberei által végzett és egy speciális bizottság által láttamozott újabb pszichiátriai vizsgálat elkészültét, amely kimutatta: Boné Ferenc beszámítható állapotban volt a gyilkosság elkövetésének pillanatában.

– Az ügyvédek tanulmányozták a vizsgálatot és annak eredményét? – kérdezte a bíró a védőügyvédhez és a Molnár család jogi képviselőjéhez fordulva.

Az igenlő választ követően a bíró elrendelte, hogy a több mint 300 lejes szakértői vizsgálatot a vádlott fizesse ki. A barátnője meggyilkolásával vádolt Boné Ferenc, aki végig állva követte a tárgyalást, bólintott.

Az ügyész Boné korábbi bűncselekményét említetteAz ügyész emlékeztetett: a vádlott korábban is erőszakos bűncselekményt követett el, ezzel kapcsolatban 2020-ban végleges és visszavonhatatlan ítélet született. Annakidején a felfüggesztett börtönbüntetést kiszabó bíró kötelező pszichológiai kényszergyógykezelésre kötelezte Boné Ferencet, és hatósági felügyelet alá helyezte. Hozzátette: a korábbi pszichiátriai vizsgálat is azt állapította meg, hogy a tett elkövetése pillanatában a vádlott nem szenvedett elmebetegségben. Mi több, emelte ki az ügyész, Boné Ferenc elismerte tettét.

– A fentiek tükrében azt kérem, hogy a törvény által megengedett lehető leghosszabb tartamú, azaz 20 éves szabadságvesztésre ítélje – mondta az ügyész.

A tárgyalás ma 10 órakor kezdőtött (A szerző felvételei)

Hangsúlyozta: a vádlott nem tanúsított hiteles megbánást, mi több, az áldozat fiatal volt, az egész élet előtte állt. Ugyanakkor azt kérte, hogy a bíró teljes egészében hagyja jóvá az áldozat, Molnár Beáta édesapja által kért erkölcsi és anyagi kártérítést.

A család kérésére Máté András Levente ügyvéd ennek értékeit nem közölte a tárgyaláson jelen lévő újságírókkal. Felszólalásában a Molnár család ügyvédje nagyon súlyos cselekedetnek ítélte Boné Ferenc tettét.

– Lánya meggyilkolása következtében Molnár Beáta édesapja összeomlott, képtelen volt részt venni a fiatal hölgy holttestének azonosításán. Ezt egy családi barát tette meg. Az édesapa 9 hónap elteltével sem jött helyre, a vádlott az egész családot tönkretette – fogalmazott Máté András Levente, akit Boné Ferenc a bíró fele fordulva, lesütött szemekkel hallgatott végig.

Védőügyvéd: a vádlott személyiségzavarban szenvedett

A vádlott védőügyvédje, Dan Iovănaş kiemelte: Boné Ferenc beismerte tettét, és együttműködött a rendőrökkel és az ügyészséggel.

– Hangsúlyoznám, hogy az első elmeorvosi vizsgálat mentális betegséget állapított meg az ügyfelemnél, amelynek a szakemberek által meghatározott megnevezése borderline. Ez súlyos mentális állapotot feltételez – mondta a védőügyvéd.

A szakirodalom szerint a borderline egy személyiségzavar, az ebben szenvedők viselkedése szélsőséges, kiszámíthatatlan. A borderline személyiségzavarra jellemző a viselkedés és a belső élmények tartós,
kulturális elvárásoktól eltérő, pervazív, rugalmatlan és stabil mintázata, amely jelentősen rontja az
életminőséget és distresszt okoz a személy számára.
A szakemberek szerint magas komorbiditás jelenik meg a különböző mentális zavarokkal, így a depresszióval, szorongásos kórképekkel, evészavarokkal, poszt-traumás stressz zavarral, alkohol és szerabúzussal, illetve a bipoláris zavarral.

A fogházfegyőrök elvezetik Boné Ferencet

Iovănaş azt kérte a bírótól, a hatályos büntetőtörvénykönyv rendelkezései értelmében egyharmadával csökkentse a kiszabandó ítélet időtartamát, a vádlott ugyanis beismerte tettét, és teljes mértékben együttműködött a rendőrséggel és az ügyészekkel.

– Kérném, vegye figyelembe az enyhítő körülményeket is: a vádlott súlyos pszichés problémákkal küszködött, megbánta a tettét, impulzivitás hatása alatt cselekedett – mondta Boné Ferenc védőügyvédje.

Ebben a pillanatban az ügyész szót kért.

– Emlékeztetem a bíróságot: a Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézet által végzett mindkét pszichiátriai vizsgálat azt állapította meg, hogy a vádlott ítélőképes állapotban volt – hangsúlyozta.

Boné Ferenc: depresszióban és szorongásban szenvedetem, lelkileg össze voltam omolva

A bíró Boné Ferencnek is szót adott, ám az általa nagyon halkan mondottaknak csak egy részét lehetett hallani a tárgyalóteremben.

– A tett elkövetésének időszakában egzisztenciális és mentális szempontból rendkívül nehéz állapotban voltam. Depresszióban és szorongásban szenvedtem, sőt pszichésen összeomlottam. A korábbi tettem kapcsán pszichológushoz jártam – mondta Boné Ferenc.

A tárgyalás végén a bíró közölte, július 6-án hirdet ítéletet.

A gyilkosság mozzanatai

Amint arról a Szabadság több ízben beszámolt, Boné Ferencet 2022. május 26-án Nagyváradon egy használaton kívül lévő tehervagonban fogták el, másnap 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, azt követően, hogy május 21-én meggyilkolta barátnőjét, Molnár Beátát.

Boné Ferenc elismerte tettét.A gyilkossági nyomozás során kiderült, hogy május 21-én és 22-én – feltételezhetően 18.30-2.58 óra között – a vádlott több, Kolozs megyei községen is áthajtott Dacia Logan gépkocsijával, Gyalu, Jósikafalva, Havasrekettye, Meregyó, Nagykapus, Roskatelep, Magyargyerőmonostor, Havasnagyfalu, Szamosfő érintésével. Eközben történhetett, hogy Boné fojtogatni kezdte barátnőjét, annak fulladásos halálát okozva. Ezt követően visszatért Kolozsvárra, majd Nagyvárad felé indult. A holttestet vasárnap, május 22-én 7.57-10.41 óra között a Bihar megyei Bárodsomos és Nagybáród helységek közötti, használaton kívüli töltőállomás közelében hagyta.