A bérek azonnali megemelését kérik a tanügyi szakszervezetek

A bérek azonnali megemelését kérik a tanügyi szakszervezetek
A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ma tárgyalnak újra a kormány képviselőivel a pedagógusok követeléseiről.

Marius Nistor péntek délelőtt a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy mintegy 20 ezer tanügyi alkalmazottat várnak aznapra meghirdetett tiltakozó felvonulásra. "A követeléseink egyszerűek: méltóságot és tisztelet kérünk. Belefáradtunk a sértegetésekbe, a megaláztatásokba, belefáradtunk a semmibevételünkbe" - jelentette ki.

Nistor elmondta, hogy a szakszervezetek nem hisznek a kormány ígéreteiben és nem bíznak a csütörtökön elfogadott memorandumban sem. Megjegyezte, Romániában már a törvények végrehajtásában sem lehet bízni. Közölte: a sztrájkoló pedagógusok azt kérik, hogy a kormány foglalja jogszabályba a béremelési követeléseik teljesítését, és ezt azonnal léptesse hatályba. 'Azt akarjuk, hogy ez a jogszabály ne a jövőre, hanem a jelenre vonatkozzon' - jelentette ki.