Nemrég húsvét volt. A keresztények egyik legfőbb ünnepe, ahol a feltámadott Jézusra emlékeznek, arra a nagy vallási üzenetre, amely az őskorba visszavezethető termékenységi kultuszok és a természet megújhodásával egybeeső asztronómiai évhez jól illeszkedő, a hellenisztikus és római hagyományok szoteriológiai, lélekmegváltó és feltámadó isteneinek emlékét tovább éltető hagyományokat is magába építette.

A cím kissé bonyolultra sikeredett, de ennek oka van és bízom abban, hogy az eszmefuttatás végére a tisztelt olvasó számára is világos lesz, miért fontos, hogy ezek a kulcsszavak szerepeljenek a címadásban. Mindegyiknek fontos szerep jut ugyanis olyan téma taglalásakor, amely úgy tűnik, szüntelenül felmerül, ismétlődik a magyarországi és erdélyi közéletben egyaránt. Ez a téma pedig Trianon és az ebből automatikusan fakadó, máig élő és egyre több bonyodalmat okozó kulcskérdés: mit kezdjünk Erdéllyel?

Manapság rossz idők járnak az egyszerű, lebutított és metahistorikus történelem híveire: a román történetírás egyik klasszikus „örökzöldje”, az etnikai kontinuitás elmélete (dák-római-dákoromán-román) több ponton támadást kapott az elmúlt hetekben. Ráadásul a klasszikus elmélet árnyalása ezúttal külföldi, illetve román szerzőtől egyaránt olvasható.

Kolozsvár középkori és kora-újkori arcát nem könnyű megismerni. Nagyszebennel ellentétben, ahol még szép számmal állnak középkori, Habsburgok előtti időkre emlékeztető reneszánsz házak. Kolozsváron a modern urbanizmus maradandó nyomot hagyott: szép lassan eltüntette a középkori és reneszánsz város építészeti hagyatékát. Néhány rejtett pincében, belvárosi vendéglőkben, kávézókban újrafelhasznált ajtókeretek, kevesebb mint fél kilométeres városfalszakasz és a barokk, klasszicista, eklektikus és szecessziós homlokzatok mögött megbújó késő reneszánsz házak nyomai jelzik a város fél évezreddel ezelőtti nyomait.

Reisz Gábor díjnyertes filmje (Magyarázat mindenre, 2023, Velencei Filmfesztivál Orizzonti kategória fődíja) azt a közép-európai könnyedséget és időtlenséget idézi, amelyet a nagy XX. századi mitteleurópai íróknál érzékelhetünk. Az a megfoghatatlan melankólia uralja, amelyben valahogy könnyeden, erőltetés nélkül belefér régiónk kollektív traumáinak és sérelmektől terhes történelmének hétköznapi kivetülése.

Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díja alighanem a magyar tudományosság történetének egyik nagy, globálisan fénylő pillanata. Két egymást követő napon még soha nem kapott Nobel-díjat két magyar származású kutató. Ez valóban egyedülálló tudománytörténeti pillanat volt. Olyan eseményként kellett volna bevonulnia a magyar köztudatba, amely a végletekig megosztott magyarságot végre – bár rövid időre – egybekovácsolja. Ez sajnos nem így történt.

Nagy csalódást okozott akadémiai körökben a napokban megjelent 2023-as Sanghai-lista, amely az egyetemek nemzetközi rangsorolásának egyik fokmérője. A világ legjelentősebb felsőoktatási intézményeit számos kategória és faktor szerint osztályozó lista első ezer helyére egyetlen romániai egyetem sem került be, amellyel történelmi mélységbe süllyedt a romániai egyetemi oktatás.

A nemesi származású teniszlegenda, aki szerelmi háromszögben élt egy zsidó színésszel és egy nővel, a világ első, nemváltó műtéten átesett férfija, a világ első szexológus professzora és a titokban férfiakkal álmodó szélsőjobboldali katonai vezér együtt szórakoznak egy Otto Dix festmény alatt Paul Godwin zenéjére és iszogatnak. Elképzelhető-e ez a jelenet egyáltalán? Igen. Ez volt Berlin az 1920-as években. Az Eldorado nevű berlini szórakozóhely egyike volt a weimari korszak Berlinjében létező mintegy 120 queer szórakozóhelyének, amely a legmeghökkentőbb vendégeket hozta egy helyre és feszegette a kulturális és szexuális liminalitás határait.

Demény Péter, az erdélyi származású, de jelenleg Bukarestben élő író és költő „magyar skizofrénia” című írása a Matca literara folyóiratban heves vitát váltott mind a magyar, mind a román értelmiségi közegben. Ennek eleve örvendeni kell, hisz azt jelzi, hogy a virtuális térben legalább Erdélyben, Romániában még létezik szellemi pezsgés, ellentmondás, vita és egyet nem értés: ez egy társadalom életben maradásának egyik kulcsa, hogy van még tűz, él még a motor, pezseg a kollektív szellem – bármit is jelentsen ez a hegeli fogalom.

A magyar könyvpiaccal ellentétben, a romániai könyvpiacon gyakran jelennek meg olyan könyvek, amelyek országos visszhangot keltenek és válnak valóságos bestsellerekké, szakmai viták, intézményi perpatvarok és a sajtóhírek központi témájává. Legutóbb a svájci származású, de Bécsben élő és kutató Oliver Jens Schmitt történész vaskos kötete okozott szellemi pezsgést és éles vitát Romániában.

Nemrég egy balatonfüredi TEDx előadássorozaton vettem részt hallgatóként. Az egyik kerekasztal-beszélgetésen Semsei Sándor, a Magyar Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség elnöke kifejtette, hogy a globális turizmus – amely már így is több százmilliárd dolláros üzletág – radikális változáson fog átmenni a mesterséges intelligencia (MI, vagy ismertebb angol nevén, AI) jóvoltából.

VII. Kleopátra, a Ptolemaiosz-dinasztia és a hellenisztikus Egyiptom utolsó, legendás uralkodója életében is birodalmakat megmozgató erejű nő volt: a Római Birodalom legerősebb férfijait tudta meghódítani éles eszével, karizmájával, bájos jellemével és persze Egyiptom geopolitikai és gazdasági jelentőségével.