U-BT: bravúros győzelem a franciák ellen

U-BT: bravúros győzelem a franciák ellen
Első győzelmét aratta a FIBA Európa Kupa O-csoportjában a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapat: nagyon izgalmas mérkőzés során nyert hazai pályáján a francia Elan Béarnais Pau-Lacq-Orthez együttese ellen kedden este a Horia Demian Sportcsarnokban. A 79:69 (18:18, 14:21, 21:12, 26:18) arányú eredménynek köszönhetően az U-BT a csoport első helyére került.

KOVÁCS ÁGNES

Az első feldobás előtt jótékonysági akció részese volt a közönség: plüssállatok sokasága repült a pályára, a játékokat egy gyermekotthon kapja.

Miután egy héttel korábban az U-BT súlyos vereséget szenvedett Székesfehérvárott az Alba Fehérvártól, Mihai Silvăşan fiai tudták, hogy ahhoz, hogy életben tartsák a 16 közé jutás reményét, a franciák ellen feltétlenül győzniük kell. Ezt erősítette meg az első negyedben mutatott játékuk is, hiszen két és fél perc sem kellett és már 9:2-re vezettek a Pau Orthez ellen. A tíz perc végére azonban Eric Bartecheky játékosainak sikerült kiegyenlíteni az eredményt 18:18-ra. A második negyedben a franciák kerültek lépéselőnybe, hiszen mindig sikerült egy-két pontos előnyre szert tenniük, s a negyed utolsó három percében kilenc pontot szereztek szemben a kolozsvári kettővel (32:39). A második félidőt ismét francia találatok nyitották, miután J. M. Mipoka-Likamba egymás után kétszer is kosárba talált, így a Pau Orthez előnye 12 pontra növekedett (32:44) az első percben. Végül Raszics és Dykes volt az, aki megtörte a kolozsvári mélypontot s visszahozta a játékba a csapatot azzal, hogy három perccel a lefújás előtt kiegyenlítette az eredményt 48:48-ra. Az utolsó tíz percet Pusztozvonov találatának köszönhetően a hazaiak várhatták kétpontos előnnyel (53:51). A mindent eldöntő utolsó negyed az U-BT bravúros játékától volt hangos, a kolozsvári közönség ismét bámulatos hangulatot teremtett a sportcsarnokban, s az utolsó pillanatig bíztatta csapatát. Az U-BT azzal hálálta meg a támogatást, hogy másfél perccel a játékidőn belül már kilenc ponttal húzott el a Pau Ortheztől, köszönhetően Dykes távoli, három pontot érő találatának, majd Barro és Pusztuzvonov kosarainak. Ezt követően a franciák képtelenek voltak megtörni a kolozsváriak lendületét s visszaküzdeniük magukat a játékba. A végeredményen Antywane Robinson hárompontosa, majd Ousmane Barro büntető dobásai szépítettek.

A 79:69 arányú sikerrel az U-BT előlépett az O-csoport első helyére, míg az eddig vezető Pau Orthez visszacsúszott a másodikra. A csoport másik mérkőzését szerda este játszotta a jelenleg  harmadik helyen álló Alba Fehérvár a cseh BK Pardubice együttese ellen, a találkozó lapzárta után ért véget.

A kedd esti találkozó legsikeresebb játékosa a kolozsvári színekben játszó Alekszandar Raszics lett, aki összesen 21 pontot és négy lepattanót szerzett, míg francia részről Donnell Cooper szerezte a legtöbb, 12 pontot és ugyancsak négy lepattanót. Az U-BT további pontszerzői: Ousmane Barro 17, Kyndall Dykes és Török Roland 13–13, Maxim Pusztuzvonov 9, Filip Adamovics 6. Játszott még: Tudor Gheorghe, George Toth és Teodor Jucan.

A lefújást követően Mihai Silvășan, az U-BT vezetőedzője nyilatkozatában gratulált a fiúknak, mondván: „nagyon örülök ennek az eredménynek és a második félidőben mutatott védekezésnek is. Nagyon akartuk ezt a sikert, ezért az ehhez szükséges mentalitással, fókuszáltsággal és intenzitással léptünk pályára. Azt mondtam a fiúknak, hogy a hazai meccseket muszáj megnyernünk ahhoz, hogy majd esélyünk legyen a továbbjutásra, és ez sikerült is.”  Silvășan a továbbiakban elmondta, játékosainak most pihenésre van szüksége, ugyanakkor a felkészülést is el kell kezdeniük, hiszen pénteken este már a Marosvásárhelyi Maros KK ellen lépnek pályára a Nemzeti Liga következő, 14. fordulójában – az összecsapást szintén a Horia Demian Sportcsarnokban rendezik, a kezdési időpontja 17.15 óra (egy belépő ára 10 lej, a tanulóknak és a diákoknak féláras jegy megfelelő igazolvány felmutatása esetén).  

„Ismertük már ezt a csapatot, tudtuk, hogy nagy hagyományokkal rendelkeznek és azt is, hogy nagyon jól játszanak” – értékelte ellenfelüket Pusztozvonov (a képen), hozzátéve, hogy köszönhetően annak, hogy a hazai bajnokságban nem voltak meccseik az elmúlt napokban (a legutóbbi fordulóban szabadnapos volt az U-BT), nagyon jól feltudtak készülni a franciák ellen. „Nagyon örülök annak, hogy ilyen jól védekeztünk a második félidőben, és azt hiszem a siker kulcsa az volt, hogy mindennél jobban akartuk ezt a győzelmet” – mondta az ukrán játékos.

Az Európa Kupában az U-BT szintén hazai pályán játssza következő mérkőzését: 2017. január 4-én cseh BK Pardubicét.