Több ember meghalt egy raliversenyen Magyarországon

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.

Tájékoztatásuk szerint a 11. Esztergom-Nyerges Rally második napján, a Lábatlan-Bajna gyorsasági szakaszon történt baleset miatt megszakították a versenyt. A helyszínre 8 mentőautó és 4 mentőhelikopter érkezett. Négy ember életét már nem lehetett megmenteni, egy gyermeket súlyos-életveszélyes, egy embert súlyos, további hatot - köztük egy gyermeket - könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetősége részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak és családtagoknak, a baleset körülményeit pedig a hatóságokkal együttműködve haladéktalanul kivizsgálja. 

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a raliversenyen részt vevő egyik jármű eddig tisztázatlan okból sodródott le az útról Lábatlan és Bajót között. Azt, hogy a nézők álltak-e rossz helyen vagy pontosan mi történt, még nem lehet tudni. 

A versenyt rendező Arrabona Rally Club először rövid közleményt adott ki közösségi oldalán, amelyből kiderült, hogy a verseny Lábatlan-Bajna szakaszán történt baleset miatt az 11. Esztergom-Nyerges Rallyt félbeszakítják. Később közzétették az ORB2, az ORB3 és a Historic szezonnyitójának leállításáról szóló felügyelőtestületi határozatot is. A baleset előtt pár órával azt írták, olaj került a pályára.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol