Tiltakozni készülnek a nyugdíjasok

Tiltakozni készülnek a nyugdíjasok
Dumitru Cojanu, az Unirea Nyugdíjasok Szövetségének elnöke ma bejelentette: holnap több nyugdíjas is kivonul a bukaresti Győzelem térre, így adva hangot ebbéli elégedetlenségének, hogy a kormány nem konzultált velük az új nyugdíjtörvényről.

A nyugdíjasok szerdán 11 órakor vonulnak a kormánypalota elé. Mint mondják, Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter nem hívta egyeztetésre őket.„Több hónapja próbálunk bejutni a munkaügyi miniszterhez, ám nem jártunk sikerrel. A nyugdíjtörvény vitájába minket is be kellett volna vonni, de bennünket semmibe vettek, ezért szerdán kivonulunk a Győzelem térre” – nyilatkozta a nyugdíjasokat tömörítő szervezet elnöke.Azt azonban egyelőre nem tudta megbecsülni, hogy hány tiltakozóra számítanak."Nagyban múlik a nyugdíjasok egészségi állapotán. Tudják, hogy van, sokan akarnak jönni, de egészségi állapotuk ezt nem teszi lehetővé. Olyan is akad, aki kórházban van, de telefonált, hogy lélekben velünk van, De én remélem, hogy nagyon sokan összegyűlünk” – mondta Cojanu.Közölte továbbá, hogy előfordulhat, hogy csütörtökön fogadja őket Viorica Dăncilă miniszterelnök, akivel a nyugdíjtörvényről kívánnak egyeztetni.Mint ismeretes, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter augusztusban ismertette a nyugdíjtörvény tervezetét, amely egyebek mellett előírja, hogy az a személy lehet nyugdíjas, aki legkevesebb 15 év szolgálati idővel rendelkezik. Azok, akik a törvény életbe lépésének pillanatában 15 évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkeznek, szociális segélyben részesülnek, amelyet egy másik jogszabály szabályoz majd.