Tarr Béla életműdíjat kap India legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján

Tarr Béla életműdíjat kap India legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján
Életműdíjat kap Tarr Béla filmrendező India legnagyobb nemzetközi filmszemléjén, a 27. alkalommal megrendezett Keralai Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendező személyesen veszi át az elismerést a pénteken záruló filmmustrán.

A december 6. és 16. között zajló idei program Tarr Béla melankolikus világai című válogatásában a Családi tűzfészek, a Szabadgyalog, a Kárhozat, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló című filmjeit is láthatta, illetve láthatja a közönség.

A fesztivál méltatása szerint az 1955-ben született Tarr Béla – aki „az emberi létről alkotott egyedülálló filozófiai és költői megközelítéseiről ismert” – a világ filmművészetének egyik legelismertebb alkotója, filmjeit szenvedélyes rajongótábor követi. Életművét bemutatva írták, hogy rendezőként a Családi tűzfészek című filmmel debütált 1977-ben. Pályafutásának kezdetén hétköznapi emberekről szóló hétköznapi történeteket mesélt, gyakran a cinema vérité stílusában. A következő évtizedben stílusa és témái is változtak. Életművéből kiemelték az Őszi almanach (1984), a Kárhozat (1988), a Sátántangó (1994) és a Werckmeister harmóniák (2000) című alkotásait, valamint megemlítették, hogy A londoni férfi című filmje 2007-ben a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt, a közönség és a kritikusok széles körű elismerését is kivívta.

„Tarr filmjei a kétértelműségükkel is lenyűgöznek, mivel a nyugati civilizáció végének és az elpusztított természet bosszújának allegóriáiként is értelmezhetők” – fogalmaztak a szervezők a fesztivál honlapján.

A rendező 2011-es A torinói ló című filmje után jelentette be, hogy nem készít több nagyjátékfilmet – idézték fel. 2013 februárjában filmiskolát indított Szarajevóban, 2017-ben pedig Till the End of the World címmel mutatta be filmes installációját Amszterdamban.

A fesztivál honlapja szerint a Keralai Nemzetközi Filmfesztivált (IFFK) 1996 óta rendezik meg India Kerala államának székhelyén, Tiruvanántapuramban. A fesztiválon a világ filmművészetére kitekintő szekcióban Baranyi Gábor Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások, valamint Fazakas Péter A játszma című filmje is bemutatkozott.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Tarr Béla kapja a 2018-as Let's Cee Filmfesztivál életműdíját. A közép-kelet-európai térség legkiemelkedőbb filmjeit bemutató seregszemlét április 13. és 22. között rendezik meg Bécsben.
KultSzínTér