1848. március 15. estéjére, a pesti Nemzeti Színházban eredetileg a Két anya gyermeke című ötfelvonásos színmű volt műsorra tűzve (szerző: Soulié Fridrik, a darabot franciából fordította: Csepreghi Lajos és Egressy Benjámin, rendező: Egressy Gábor). Ebben az akkori prózai társulat szinte minden nagy egyénisége szereposztva volt Lendvay Mártontól Egressy Béniig, sőt az előadás Laborfalvi Róza jutalomjátéka lett volna, aki „a cz.(címzetes?) közönség kegyébe mély tisztelettel ajánlotta magát”.1
Előző napon Jókai Mór és Petőfi Sándor az esti hajóval Pestre befutott hírekből értesült arról, hogy Bécsben március 13-án kitört a forradalom. Másnap reggel Vasvári Pált is maguk mellé véve a Pilvax kávéházba siettek (amelyet csak utólag, 1895-ben neveztek el Pilvaxnak, akkor még Fillinger kávéháznak hívtak a tulajdonos neve után, Petőfi pedig Forradalmi csarnokként emlegette2). Ez Petőfinek még színész korából a kedvenc törzshelye volt. Ott, a márciusi ifjak gyűrűjében Jókai felolvasta a magyar nemzetnek (az Irinyi József által végleges formába szedett) 12 pontba foglalt követeléseit, Petőfi pedig székre állva, nyilvánosan elszavalta legújabb költeményét, a Nemzeti dalt.
Miután a forradalmi hangulat eluralkodott a fővárosban, nyilvánvalóvá vált, hogy a langyos, polgárias francia szalondráma nem a legmegfelelőbb előadás arra a lázas napra. A Nemzeti Múzeum előtti gyűlés (ahol a közhiedelemmel ellentétben Petőfi nem szavalta el a Nemzeti dalt) és a Landerer-féle nyomda elfoglalása után Bajza József színházi aligazgató a műsorváltoztatás mellett döntött, és Katona József Bánk bánját tűzte aznap este műsorra Laborfalvi Rózával Gertrudis szerepében. A kézzel javított és a „műsorváltozás” bélyegzővel ellátott plakát kordokumentummá vált. Veszedelmes darabnak számított abban az időben Katona színműve, amelyet vélhetően a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület által 1814-ben meghirdetett irodalmi pályázatra alkotott. A pályázat lezárultakor a művét említésre sem méltatták, de amikor évtizedekkel később, a szerző halála után bemutatták Kassán, a darab rögtön a cenzorok kereszttüzébe került, mivel azok nyílt Habsburg- és királyellenes propagandát láttak benne.
Ám az ünnepi előadás nem kezdődhetett el időben, mert a társulatnak meg kellett várnia, míg a forradalmi ifjúság előbb kiszabadítja Táncsics Mihály írót a fogságából. Táncsicsot 1847-ben ítélték el lázítás, valamint a cenzúra kijátszásának a vádjával. Forradalmi műve (Sajtószabadságról nézetei egy rabnak, Lipcse, 1844), amely miatt perbe fogták, a feudális viszonyoknak a forradalom útján való felszámolását tárgyalta. A budai oldalon levő börtönből való kiszabadítása után a lelkes tömeg kocsiba ültette, a lovakat kifogták, helyettük a forradalmárok húzták a konflist a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán álló Nemzeti Színházig.3
Az ünnepi előadásról így emlékezett meg Jókai: „A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló. (...) A színházban, mely mindenki számára ingyen megnyittatott, a páholybirtokosok is megnyiták páholyaikat a nép számára...”4
A közönség Táncsicsot követelte a színpadra, de a meggyötört, gyengélkedő, börtöntől megviselt író nem vállalta a nyilvános szereplést, hazavágyott a családja körébe (mások szerint pedig végigaludta az előadást). Helyette Jókai Mór lépett a közönség elé (sokan azt hitték, hogy ő Táncsics) és „... ekkor, gyakorlatilag a közönség színe előtt szeretett egymásba a Táncsics kiszabadításából (...) csapzottan, sáros csizmában odaérkezett Jókai Mór és a Bánk-beli Gertrud királyné jelmezét viselő Laborfalvi Róza...”5 A színésznő a színpadon nemzetiszín kokárdával jegyezte el majdani férjét, Jókait.6 E márciusi eljegyzésből augusztusra már házasság is lett, amit Jókai családja nem nézett jó szemmel, sőt Petőfi is botrányosnak tartotta (emiatt meg is romlott a két irodalmár barátsága) a színésznő korábbi, házasságon kívül született gyermeke miatt.
Erkel Ferenc (mint a Nemzeti Színház akkori zenei igazgatója) volt az ünnepi előadás karmestere. Két nagy sikerű operája, a Hunyadi László és a Báthori Mária már közismert és közkedvelt volt a pesti közönség számára. Elképzelhető, hogy a nemzeti érzelmű Bánk bán Erkel által komponált operaváltozatának az ötlete ekkor, ez alkalommal, egy időben fogant meg a zeneszerző és a librettót író Egressy Béni elméjében.
Erkel mint karmester jelt adott az előadás elkezdésére, amely egy darabig ugyan a megszokott módon folyt, de egy idő után a felhevült forradalmi hangulat elsöpörte a színpadi produkciót. A korabeli Pesti Hírlap így írt az eseményről: „Kiáltások hangzanak: Halljuk a Rákóczi indulót! Egressy Gábor Petur bán maszkjában kiáll a közönség elé, és megkérdi: Folytassuk a Bánk bánt, vagy énekeljünk a Hunyadi Lászlóból? Újabb kiáltások: Halljuk a Hunyadit, a Marseillaiset, a Rákóczit, a Himnuszt...! Majd a kiáltások elhallgatnak, a várakozás csendje üli meg a termet. Erkel beinti a Meghalt a cselszövő-t, a tömeg Metternichet átkozza. Aztán a Himnusz következik, majd a Rákóczi és a Marseillaise. Füredy népdalokat énekel, aztán újra felcsendül a Himnusz, a Szózat, a Marseillaise, a Rákóczi; ki tudja hányszor, szinte a végkimerülésig...”7 Közben szónoklatok hangzottak el, majd a Petur jelmezét díszmagyarra cserélő Egressy Gábor zenekari kísérettel elszavalta/énekelte a még aznap megzenésített Nemzeti dalt, amelynek refrénjét a közönség esküre emelt kézzel ismételte utána.
De hol volt mindeközben Petőfi Sándor, e nagy nap hőse és vezére? Mert ha ott lett volna az esti előadáson, elképzelhetetlen, hogy ne követelte volna színpadi fellépését az ünneplő tömeg. Ő, az egykori vándorszínész, aki reggel már lelkesítő erővel elszavalta a Pilvaxban a Nemzeti dalt, minden bizonnyal emlékezetes módon tolmácsolta volna a Nemzeti színpadán is a költeményét. De sem a Pesti Hírlap, sem más korabeli forrás, sem pedig a saját, e napra vonatkozó naplóbejegyzései (amelyek Táncsics kiszabadításával zárulnak) nem említi a jelenlétét az emlékezetes, rendhagyó előadáson. Petőfi tehát, úgy tűnik, nem is volt ott. De mi mással lehetett elfoglalva a forradalmár költő, aki Jókai szerint „ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet, hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel”?
Minden bizonnyal otthon, a felesége társaságában töltötte az emlékezetes nap estéjét és „a sors fura és véletlen játéka lehet, hogy Szendrey Júlia és Petőfi Sándor közös gyermeke, Zoltán 1848. december 15-én (napra pontosan, 9 hónappal később) született”.8
1 Korabeli színházplakát, hozzáférés: https://dka.oszk.hu/002500/002510/011_hub1_nsz-k_18480111_nagykep.jpg.
2 Miklya Luzsányi Mónika, Amit nem biztos, hogy jól tudsz 1848. március 15-ről, hozzáférés: https://wmn.hu/kult/59633-131-dolog-amit-nem-biztos-hogy-jol-tudsz-1848-marcius-15-rol.
3 Táncsics Mihály, hozzáférés: https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1ncsics_Mih%C3%A1ly.
4Jókai Mór tudósítása március 15-ről, hozzáférés: https://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.65864/Jokai-Mor-tudositasa-marcius-15-rol.
5 Kovács Katalin, 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban, hozzáférés: https://kataliszt.blogspot.com/2013/03/1848-marcius-15-en-este-nemzeti.html.
6 Vadnai Károly, A Nemzeti Színház a forradalom alatt, hozzáférés: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarIrodalom-magyar-irodalomtortenet-1/kepes-magyar-irodalomtortenet-beothy-zsolt-3180/a-nemzeti-irodalom-kifejlodese-reform-kor-3F15/82-a-forradalom-kolteszeterol-184849-ben-vadnai-karoly-440E/a-nemzeti-szinhaz-a-forradalom-alatt-44B3.
7 Kovács Katalin, 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban, idézi a Pesti Hírlapot, hozzáférés: https://kataliszt.blogspot.com/2013/03/1848-marcius-15-en-este-nemzeti.html.
8 Balatoni József, Hangosan, elszántan, vidáman, úgy, ahogy élték az életüket. – Milyen volt valójában 1848. március 15-e?, hozzáférés: https://wmn.hu/kult/50428-hangosan-elszantan-vidaman-ugy-ahogy-eltek-az-eletuket---milyen-volt-valojaban-1848-marcius-15-e.
