Szili Katalin: kollektív jogok nélkül az integráció csak asszimilációt jelent

Szili Katalin: kollektív jogok nélkül az integráció csak asszimilációt jelent
Szili Katalin szerint kollektív jogok nélkül csak asszimilációt jelent az erdélyi magyar közösség romániai integrációja.

A magyar miniszterelnöki megbízott Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tisztújító küldöttgyűlésén beszélt erről, miután tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János államtitkár köszönetét az EMNT-nek a magyarországi választásokra való mozgósításban és a levélszavazatok erdélyi összegyűjtésében játszott szerepéért.

Szili Katalin úgy értékelte: a magyar nemzet soha nem volt ennyire erős, egységes, és elszánt a béke, a biztonság, a boldogulás garanciáinak a megszerzésében és biztosításában, mint jelenleg.

Szili Katalin köszönetet mondott az EMNT-nek azért, hogy állhatatosan kiáll az autonómia igénye mellett. "Innen is üzenem a román többségi társadalomnak: ne higgyenek a politikusaiknak. Nem elszakadásról szól a törekvésünk, hanem arról, hogy az európai szubszidiaritás elve alapján olyan közösséggé alakuljunk, amely dönthet a saját sorsáról. Párbeszédet kell folytatnunk, hogy értse meg mindenki: itt egy közösség megmaradásáról, jövőjéről, gyermekeink, unokáink identitásáról van szó" - jelentette ki Szili Katalin.

A politikus bírálta a romániai kisebbségpolitikát, amiért a közelmúltban bírósági úton érvénytelenítették Sepsiszentgyörgy városzászlaját és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását elrendelő minisztériumi rendeletet. "Egy önmagára kicsit is adó európai országnak ilyet nem szabadna tennie" - jelentette ki.

Úgy vélte: a magyar közösség romániai integrációjához a kollektív jogok romániai elismerése szükséges. "Kollektív jogok nélkül az integráció nem jelent mást, mint asszimilációt" - tette hozzá. Azt is elvárásként fogalmazta meg, hogy a román alkotmány ismerje el államalkotó tényezőnek a romániai magyar közösséget, amiként a magyar alkotmány is elismeri a nemzeti kisebbségek államalkotó jellegét.

Úgy vélte: a nemzetpolitika következő lépéseként az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez (ENSZ) kell fordulni, hogy amiként a tiszta és egészséges környezethez való jog esetében tette, úgy a nemzeti identitás megőrzéséhez való jogot is ismerje el alapvető emberi jognak.

"A globális világ felé kell fordulnunk azért, hogy ha már az identitás kérdését olyan fontosnak tekinti például a gender és LMBTQ kérdésekben, akkor ismerje el nemzeti identitáshoz való jogot is" - fogalmazott a miniszterelnöki megbízott.

Borítókép: Facebook

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol