Soós Anna: egyetemünkre a stabilitás a jellemző

Több mint 6500 magyar fiatal tanul a BBTE-n

Soós Anna: egyetemünkre  a stabilitás a jellemző
Több mint ezerötszáz magyar fiatal kezdi meg tanulmányait alapképzésen, 539-en pedig mesterképzésen a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a 2023–2024-es tanévben. Ezzel együtt a magyar hallgatók száma elérte a hatezer-ötszázat – jelentette be a BBTE magyar tagozatának hétfői tanévnyitóján Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese. A kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás létrejöttének 152. évfordulóján a rektorhelyettes azt kívánta, hogy másfél évszázad múlva is lüktessen a magyar felsőoktatás „pulzusa” Kolozsváron, a Farkas utcában. László Petra diákalprefektus arra buzdította az egyetemi hallgatókat, hogy éljék meg egyetemista éveiket, hiszen az oktatás mellett alkalmuk nyílik bekapcsolódni a tudományos kutatásba, emellett pedig az érdeküket képviselő szerv, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) munkájába, de szórakozásra is van elég lehetőség.

– Elég sokan ülünk itt, ebben a teremben, akinek az élete már évek vagy évtizedek óta tanévnyitók és ballagások közepette zajlik. Úgy tűnik, az elmúlt években az egyetemi élet „pulzusa” még szaporább. Egyre gyorsabban zajlanak az események. Mindannyian érezzük a technika fejlődésének, a hatalmas információáradatnak a hatásait. Éljünk a jelenben, élvezzük a pillanatot, ünnepeljük meg a mérföldköveket, és adjunk időt magunknak arra, hogy itt és most éljünk – fogalmazott megnyitóbeszédében Soós Anna rektorhelyettes. Hozzátette: a rendezvények forgatagában fontos időnként megállni.

– Szenteljünk időt annak megünneplésére, hogy a 152. alkalommal nyitjuk meg a tanévet a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás számára. Ez lehetőséget teremt arra, hogy számba vegyük sikereinket, megünnepeljük eredményeinket, elgondolkozzunk esetleges sikertelenségünk okain, majd újult erővel visszatérjünk a munkába. Szánjunk időt a találkozásra, és az új tanév megünneplésére, mert van mit ünnepelni. A 2023–2024-es tanévben 11 237 hallgató alapképzésen, 4459 fiatal pedig mesterképzésen kezdi meg tanulmányait. Magyar nyelven 1525 fiatal kezdi el tanulmányait alapképzésen, 539 pedig mesterképzésen. Magyar tagozaton velük együtt több mint 6500 hallgatót tartunk nyilván. A számadatokból levonható az a következtetés, hogy az egyetemre és ezen belül a magyar tagozatra a stabilitás jellemző – mutatott rá a rektorhelyettes. – Már alapképzésen érdemes bekapcsolódni az egyetemen folyó tudományos munkába, majd mesteri és doktori tanulmányaik alatt kibontakoztatni tehetségüket. Az egyetem nemzetközi kapcsolatai további lehetőséget nyújtanak a hallgatóknak, hogy a világ több mint kétszáz egyetemén bővítsék tudásukat – sorolta a lehetőségeket Soós Anna. – A kolozsvári egyetemi élet bizonyítja: van élet a Farkas utcában. Az érdeklődő diákok kíváncsisága, a kihívások energiát adnak a munka folytatására. A diákok és az oktatók tevékenysége az, ami életben tartja a kolozsvári egyetemi életet, és munkánk bizonyítja a fejlődést. Azt kívánom, hogy újabb százötven vagy négyszáznegyvenkét év múlva is dobogjon a kolozsvári magyar felsőoktatás „szíve” – zárta beszédét a rektorhelyettes.


Délben tartották a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának ünnepélyes tanévnyitóját (Fotó: Rohonyi D. Iván)

– Ma több ezer diáknak és egyetemi oktatónak kezdődik vagy folytatódik valami. Ez az az út, amelyen sokan már biztosan, mások szorongva lépkednek. Ezt az utat mi alakítjuk. Egy valami közös: az anyanyelvünk. A magyar nyelvű felsőoktatás útja volt már rögös, kanyargós, kétségekkel teli, de soha nem ért véget. Ezért nekünk, akik részesei vagyunk, büszkeséggel és felelősséggel kell megélnünk az itteni lehetőségeket. Kedves diákok: sikerek és kudarcok, barátok és ellenségek, jó és rossz döntések sorozata vár. Éljétek meg ezt a néhány évet. Mi, a fiatalok határozzuk meg az elkövetkező évek hogyanjait. Ez a közeg megadja a megfelelő alapot hozzá. Ha kutatni vágytok, vár a tudományos diákkonferencia. Ha az érdekképviselet érdekel, akkor ott a diáktanács, ha szórakozásra vágytok, akkor pedig diáknapok – buzdított László Petra diákalprefektus.

Ünnepi előadást Virginás Andrea tartott A történelmi film műfaja és a midcult kulturális kánon: avagy mennyi történelmi tőkére van szükségünk? címmel. Az ünnepi hangulatot a Visszhang kórus fokozta.

(Borítókép: Rohonyi D. Iván)