Román külügy: nincs Székelyföld területi egység

Román külügy: nincs Székelyföld területi egység
A román külügyminisztérium kedden közölte, hogy „határozottan helyteleníti” a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt kijelentését „az úgynevezett Székelyföld zászlaja kitűzésének állítólagos korlátozására” vonatkozóan.

Németh Zsolt azt írta egy hétfői Facebook-bejegyzésben, hogy „a székely zászló addig lobog a magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam engedélyezi korlátozástól mentes szabad használatát Románia egész területén”.

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint Bogdan Aurescu tárcavezető bekérette kedden Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy ismertessék vele a román fél álláspontját – számolt be az Agerpres hírügynökség.

Közleményében a szaktárca leszögezi, a román jogrend biztosítja a Románia területén élő valamennyi nemzeti kisebbség számára nemzeti jelképeinek használatát a különféle kulturális és vallási eseményeken.
„Ami az úgynevezett Székelyföldet illeti, Romániában nincs ilyen nevű közigazgatási területi egység, tehát jogosultsága sincs hivatalos jelkép használatára” – fogalmaztak.

A minisztérium képviselői hozzátették, Románia közigazgatási egységeinek jogukban áll kijelölni saját helyi szimbólumaikat, ezeknek azonban az adott területen élő teljes lakosságra reprezentatívnak kell lenniük.

A román külügy ugyanakkor visszafogottságra int a nyilvános nyilatkozatokban, emlékeztetve, a román fél azt várja el a magyar hivatalos személyektől, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség, az 1996-ban aláírt alapszerződés szellemében, a két ország közötti együttműködés megerősítését szem előtt tartva járjanak el, valamennyi román és magyar állampolgár érdekében, nemzetiségtől függetlenül. 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Németh Zsolt szerint a közép-európai térségi együttműködés „kopogtat az ajtón”, és Romániának el kell döntenie, hogy részt kíván-e ebben venni. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az erdélyi magyar pártok vezetőivel közösen tartott szombat esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen tért ki erre.
Belpol