Remeghetnek a sofőrök, nehogy Euroins-kötvényessel ütközzenek

Szakember tanácsa: válasszák a közvetlen elszámolásos gépjármű-biztosítást

Remeghetnek a sofőrök, nehogy Euroins-kötvényessel ütközzenek
Már az év elején kezdett érződni a Romániában soknak számító 33 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Euroins Románia biztosítótársaság csődközeli helyzete. Tény, hogy megnyerő volt a cég kötvényeinek sokkal alacsonyabb ára. Évekkel ezelőtt már több botrány övezte a biztosítótársaságot, a cég több ízben későn vagy egyáltalán nem fizette ki az ügyfeleket megillető kártérítést az autójavító műhelyeknek. Végül idén, március közepén ismét nagyot rengett a hazai biztosítások piaca: a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) visszavonta a cég működési engedélyét. Pillanatnyilag az intézkedés mintha több problémát okozott volna, mint amennyit megoldott: a biztosítótársaság kárvallottjai az állami biztosítási garanciaalaphoz fordulhatnak, ám nagy gondot jelent, hogy az autójavító műhelyek nem fogadják el az Euroins kötvényeket. Körbejártuk a témát, hogy várható-e a kötvények árának befagyasztása, és mit tanácsolnak biztosítási szakemberek?

Több elemező szerint aránytalanul magas volt az Euroins Románia biztosítótársaság részesedése a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) piacán, ami a cég által alkalmazott alacsony áraknak volt köszönhető, ez azonban nem bizonyult fenntarthatónak, amint a mostani fejlemények is igazolták. A történetnek korábbi előzményei is voltak, hiszen az évek során a cég több esetben botrányba keveredett, ugyanis késve vagy egyáltalán nem fizetett.

A hazai biztosítások piacán emlékezetes még a City Insurance nemrég, 2021-ben bekövetkezett csődje, a helyzet akkor is hasonló volt.

Ami az Euroins fizetésképtelenné válását illeti: elemzők és szakemberek szerint megelőzhetetlen volt a cég csődje, ugyanis az Európai Unió szabályai nem teszik lehetővé a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) számára, hogy felső határt szabjon meg valamely cég piaci részesedésének, továbbá azt sem, hogy meghatározzák, a vállalat portfóliójának mekkora részét tegyék ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások.

Óvatosságra intik a gépkocsivezetőket

Az ASF vezetőségének március 20-án magyarázatot kellett adnia a parlament egyesített pénzügyi szakbizottságának a kialakult helyzetről, pontosabban arról, hogy a bolgár érdekeltségű Euroins miért nem tudja szavatolni a kárigényeket.

Érdekes megjegyezni azt is, hogy a vállalat vezetői a bukaresti bolgár nagykövetségen keresztül kértek megbeszélést a kormánynál, ezen állítólag a kormányfő kancelláriájának tagjai is részt vettek, akárcsak a pénzügyi felügyelet illetékesei. A kilátások cseppet sem voltak biztatóak, hiszen két lehetőség körvonalazódott: vagy fizetésképtelenné nyilvánítja magát a bolgár biztosító, vagy tőkeemelést hajt végre a tulajdonos. Kiszámították, több százmillió euróra lett volna szükség ahhoz, hogy az Euroins visszanyerje a pénzügyi stabilitását, és mivel erre nem volt anyagi lehetőség, a szakhatóság visszavonta a vállalat működési engedélyét.

Csődök futószalagon

Amint korábban megírtuk, 2015 óta olyan nagyobb cégek mentek csődbe, mint az Astra, a Carpatica és a City Insurance, hogy csak néhányat említsünk. A pénzügyi felügyelet tehetetlenül asszisztált az államnak félmilliárd eurójába kerülő csődökhöz. A képlet részben egyszerű mindegyik esetben: dömpingáron értékesítették az RCA-kötvényeket azért, hogy piacvezetői státusra tegyenek szert, majd a „piramisjáték” bedőlt, miután a közúti balesetet szenvedett személyek kárigényeinek nem tudtak eleget tenni.

Tavalyi adatok szerint a biztosítások piacán az Euroins részesedése 37,6 százalék volt. A sorban második Allianz-Ţiriac 18,7 százalékot hasított ki a piacból, a Groupama 14,5 százalék, a Grawe Románia mintegy 11 százalék részesedésre tett szert, az Asigurarea Romanească - Asirom Vienna Insurance Group S.A. pedig 9,7 százalékot ért el. Időközben az Euroins részesedése 33 százalékra csökkent, de még így is piacvezető volt.

Nagy bosszúság a koccanás

Nicu Marcu, az ASF elnöke szerint sem a tavaly csődbe ment City Insurance, sem az Euroins, amelynek nemrég vonták vissza a működési engedélyét, nem volt „Hófehérke”, sokkal inkább „gonosz boszorkány” az ügyfelek számára, hiszen mindkét társaság számos visszaélést követett el, kezdve a fenntarthatatlanul alacsony árakkal, a késedelmes kifizetésekkel egészen a kártalanítás indokolatlan megtagadásáig. Az ASF-elnök szerint, miután nem voltak hajlandók eleget tenni a szavatolótőke-követelménynek, hogy helyreállítsák a fizetőképességüket, nem maradt más megoldás, mint a működési engedély bevonása – számolt be a történtekről a parlamenti meghallgatás kapcsán a Magyar Távirati Iroda is.

Lépett, majd visszalépett a kormány

Jelenleg várakozási állásponton van a Nicolae Ciucă vezette kormány. A hangzatosan bejelentett csődöt követően, a pénzügyminisztérium javaslatára, az idei február végi szinten fagyasztották volna be az RCA árát, attól tartva, hogy az Euroins bukása következtében valamennyi „ringben maradt” biztosító cégnél robbanásszerűen növekedik majd a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások tarifája.

A jogszabály-javaslat szerint a biztosítótársaságok fél éven keresztül nem értékesíthetnek RCA-t a február végén alkalmazott tarifáiknál drágábban – ennek az intézkedésnek a meghozatalát két ízben elhalasztotta már a kormány. A minisztérium szerint a határozattervezet előírja azt is, hogy a biztosítótársaságok jutalékai az RCA nettó árának legtöbb 8 százalékára korlátozódhatnak a jogszabály hatályba lépésétől számított 6 hónapos időszakban. Ugyanakkor a biztosítók ebben a 6 hónapban csak akkor kötelesek fedezi a megrongálódott jármű ideiglenes pótlásának költségeit, ha a műszaki állapota miatt a gépkocsival már nem lehet közlekedni.

A tervezet indoklása szerint ennek az intézkedésnek az alkalmazása kiküszöböli az áremelkedések potenciális negatív hatását, beleértve az inflációt is. „A jelenlegi helyzet válsághelyzetnek minősíthető, mert felbomlott a kereslet és a kínálat közötti egyensúly és a piac működésképtelen” – állítja a pénzügyi tárca.

Az intézkedés meghozatala még várat magára. A tervezetet négy szakmai szervezet is élesen bírálta, emlékeztetve, hogy 2016-ban már volt precedens ilyen intézkedésre, amely miatt, mivel ellentétes az uniós joggal, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen.

Elemzők szerint minden valószínűség szerint éppen emiatt ódzkodik a kormány az ársapka bevezetésétől, ám a lakosság nyomására mégis tennie kell valamit.

Euroins-kötvényes: akkor most mit tegyek?

Tudvalévő, hogy a hivatalos kimutatások szerint jelenleg 2,8 millió Euroins-kötvény van érvényben. A napokban a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR) közölte: az Euroins Romániánál megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások a törvény értelmében a csődeljárás megindítását kimondó döntést követő 90 napig érvényesek maradnak.

A megoldás: a pórul járt Euroins-kötvényesek forduljanak a biztosítottak garanciaalapjához (Fondul de Garantare a Asiguraților – FGA) annak érdekében, hogy benyújtsák kárrendezés-igénylésüket. Tudni kell viszont, hogy rendkívül lassú az igénylések iktatása, elbírálása. Eddig alig valamivel több mint 4 ezer ilyen kérést tudtak hivatalosan is iktatni. Az intézmény magyarázata szerint hosszú időbe telik, amíg ellenőrzik a sokszor ismétlődő kárigényeket, illetve megállapítják az igénylések jogosságát. A biztosítótársaság ideiglenes ügyintézője, a FGA szerint az Euroinsnál kötött RCA-szerződések egyelőre érvényben maradnak, de akik ott biztosították az autójukat, felmondhatják a szerződést, és visszakapják a pénzüket a biztosítás hátralévő érvényességi idejére.

A FGA szerint, ha valaki úgy dönt, hogy másik biztosítónál köt másik biztosítási szerződést, akkor a fizetésképtelen vagy csődeljárás alatt álló biztosítónál, jelen esetben az Euroinsnál kötött biztosítási szerződést is fel kell mondani ezzel egyidejűleg.

Mit javasolnak a brókerek?

Egy Euroins-kötvényes lapunknak elmondta, szerencséjére éppen a hónap végén, március 31-én jár le az említett cégnél kötött kötelező gépjármű-biztosítása, de ez a „szerencse” most komoly dilemmával is jár: válassza az egyszerű bonus-malus rendszert, vagy közvetlen kifizetéssel járó új kötvényt kössön? Az évek során megtartotta az RCA-kötvényeit: 2020 márciusában 282 lejt fizetett a 2006-ban gyártott 1,5-ös köbcentis Diesel Dacia személygépkocsira a City Insurance biztosítótársaságnál, hiszen az volt a legolcsóbb. Egyetlen balesete és kárigénylése sem volt, szerencsére azóta sem – ennek ellenére egy évvel később az Asiromnál még így is 359 lejt fizetett. Az árrobbanás 2022-ben következett be, amikor már 686 lejt kellett fizetnie. Akkor másokhoz hasonlóan szintén az Euroins társaságot választotta, hiszen sokkal olcsóbb volt, mint a többi – számolt be tapasztalatairól a gépkocsitulajdonos.

A sofőr dilemmában volt: kössön egyszerű bonus-malus kötelező gépjármű-biztosítást a legolcsóbb cégnél, vagy válassza a mintegy 200 lejjel drágább, de a közvetlen elszámolást lehetővé tevő gépjármű-biztosítást. Két biztosítóval is felvette a kapcsolatot, kíváncsi volt az árakra. Arra is gondolt, kivárja a kormány által meghirdetett ársapkát, ám ezt az intézkedést egyre halogatja a kormány. Két bróker is 630 lej körüli éves kötvényt ajánlott. A közvetlen elszámolásos megoldás 200 lejjel drágább. Végül az egyszerű és olcsóbb biztosítást választotta, remélve, ha úgyis kevesebbet jár kocsival, hátha nem üti meg egy Euroins-es...

Felvettük a kapcsolatot egy brókerrel is, aki figyelmeztetett: az Euroins csődjével több mint 33 százalékos a kockázata annak, hogy az említett cégnél biztosított sofőr megy neki az autónknak. A bróker úgy fogalmazott, költségesebb lesz, amikor ki kell fizetni a javítást, mert a csődbe ment céggel már egyetlen autószerviz sem működik együtt, ezért ajánlatos a valamivel drágább, de nyugalmat jelentő közvetlen kifizetéses kötvényt választani. „Érdekünk nem az, hogy egyszer valami drágát adjunk el az ügyfelünknek, hanem, hogy évről évre visszatérjen hozzánk. A közvetlen kifizetés esetén nem a vétkes sofőr biztosítója, hanem a sajátunk fedezi a számlát, ő majd aztán behajtja az összeget” – fogalmazott a bróker.

Autószerviz: már nem javítunk Euroins-kötvényes autókat

A piacvezető cég csődje nem csupán a velük szerződéses viszonyban lévő magánszemélyekre, hanem a gépkocsijavító műhelyekre is kihatott.

A központi sajtó több szervizt is megkeresett, s csak nagyon kevés vállalja még azokat a kárvallottakat, akik egy Euroins-biztosítással rendelkező autóval ütköztek. A csőd előtt az Euroins azt állította: országszerte mintegy ezer gépjárműjavító műhellyel van szerződése. Ezekkel a vállalatokkal problémamentesen, a bírósági perek teljes mellőzésével működtek együtt.

Ezt igazolta vissza a Szabadságnak Czakó Krisztina, a kolozsvári Donáth Service képviselője. „Kiváló volt az együttműködés velük, semmi gond nem adódott. Nemrég az udvarunkon lévő tíz autóból nyolc Euroins-kötvényes volt” – jelentette ki a cégvezető. Hozzátette: a működési engedély visszavonásának pillanatától nem fogadnak több olyan javítást, amelyet az Euroins számolna el. „A szervizben lévő gépkocsikat megjavítottuk ugyan, de a beütemezett ügyfeleket felhívtuk, s közöltük, hogy sajnos nem tudjuk fogadni őket” – fogalmazott Czakó Krisztina.

TILTAKOZIK AZ EUROINS: FIZET MINDENKINEK, HA VISSZAADJÁK A MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYÜKET

Az EIG Re és az összes többi viszontbiztosítási csoport azonnal megújítja a viszontbiztosítási szerződéseket és folytatja a garanciaalap helyett az összes jelenlegi és jövőbeli követelés kifizetését, ha az ASF lemond az Euroins engedélyének visszavonásáról - közölték az Eurohold Bulgaria képviselői tegnap, az Agerpresnek eljuttatott közleményükben. Megjegyzik, hogy „két héttel az Euroins Románia engedélyének visszaélésszerű visszavonása után a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac teljes zűrzavarban van a gazdasági támogatás nélküli döntések miatt, amelyek máris a gépjármű-felelősségbiztosítási díjak értékének növekedését okozták.” Szerintük „az ASF visszaélésszerű döntésének csak a legnyilvánvalóbb következményei az ügyfelek ezrei számára a javítások megakadályozása és a biztosítási ágazatban dolgozók ezrei számára a munkahelyek elvesztésének kilátása.”Az „Euroins Románia által aláírt viszontbiztosítási megállapodások a társaság portfóliójában szereplő összes kárigény (kifizetés) 97%-át fedezik, nemcsak 2022-re, hanem az egész 2023-as évre vonatkozóan is" – tették hozzá a sajtóközleményben.