Népszámlálás: nyílt levél a nagyvárosi magyarokhoz

Népszámlálás: nyílt levél  a nagyvárosi magyarokhoz
Javában zajlik a népszámlálás és lakásösszeírás online szakasza. Az eddigi adatok alapján a városi lakosság kisebb mértékben vett részt az internetes önkitöltésben. Ez érvényes a magyar nemzetiségű városi lakosságra is. Ezért a Népszámlálás.ro csapata hétfői sajtóközleményében arra biztat mindenkit, hogy vegyen részt az népszámlálás online szakaszában.

Mint írják, nagyvárosokon és a vonzáskörzetükbe tartozó településeken ez azért kiemelten fontos, mert a második szakaszban, a május végén kezdődő hagyományos összeírás során nagy a kockázata annak, hogy a számlálóbiztosok nem fognak eljutni mindenkihez. Ez történt a 2011-es népszámláláson is, akkor a városi népesség mintegy 8%-át adminisztratív nyilvántartásokból pótolták ki. Az így „beemelt” személyeknek viszont nem lesz etnikuma, anyanyelve, felekezeti hovatartozása.

„Versenyben vagyunk. Mivel a nemzetiségi arányokat csak azokból számolják, akik személyesen válaszoltak a kérdőívre, így egy jó magyar részvétellel etnikai, anyanyelvi, felekezeti súlyunkat megtarthatjuk, vagy akár növelhetjük egy-egy településen” – hangsúlyozzák.

Leszögezik: a népszámláláson való részvétel állampolgári kötelesség, ugyanakkor egyéni és közösségi haszonnal is jár. Azok a családtagok, akik dolgoznak, fizetett szabadnapot igényelhetnek, amennyiben van érvényesen kitöltött kérdőívük. Másrészt – identitásunk vállalásával és rögzítésével – hozzájárulunk ahhoz, hogy közösségünk erejét felmutassuk. Ettől függ kisebbségi jogaink érvényesülése, illetve oktatási, kulturális, egyházi intézményrendszerünk jövőbeni működése.

„Nem mindegy, hogy Kolozsváron lesz-e 15% magyar, Nagyváradon sikerül-e 20% felett maradni, Marosvásárhelyen megközelíthető-e az 50% vagy Szatmárnémetiben a 40%. De ugyanígy kiemelten fontos Brassó, Temesvár, Arad, Nagybánya, Zilah, Szászrégen, Segesvár vagy éppen Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda magyar lakosainak részvétele is az online szakaszban” – emelik ki.

Ezért azokat, akik jártasak az internet világában, arra kérik, hogy vegyenek részt az online kitöltésben, és segítsenek ebben rokonaiknak, közeli ismerőseiknek is. Akik kevésbé boldogulnak a világhálón, keressék fel a települési összeírópontokat, ahol számlálóbiztos segíti a válaszadást. Bármilyen módszerrel is válaszolnánk, figyeljünk arra, hogy minden családtagunkat regisztráljuk, és csak akkor zárjuk le a kérdőívet, miután helyesen töltöttük ki az etnikumra, anyanyelvre, felekezeti hovatartozásra vonatkozó három kérdést. Bátran igényeljen segítséget a 0371 900 172 telefonos tudakozón vagy a nepszamlalas.ro honlapon, ahol szakértők válaszolnak.