Nem a Iuliu Maniu-emlékévre!

Nem a Iuliu Maniu-emlékévre!
A képviselőház döntő házként megszavazta, hogy 2023-at Iuliu Maniu-emlékévvé nyilvánítsák Romániában. A 245 jelenlévő képviselőből 203 támogatta a kezdeményezést, 40 tartózkodott, ketten pedig – köztük Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke – ellene szavaztak. Az RMDSZ képviselői nem vettek részt a szavazáson.

„Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések egyetlen célja biztosítani azt a törvényes alapot, amely segítségével a központi és a helyi közigazgatási hatóságok közpénzt költhetnek el különböző tematikus rendezvényekre és kiadványokra. Sajnos a közpénzek áramlását szabályozó rendelkezések nem teszik lehetővé, hogy helyi kezdeményezések mentén, szabadon felhasználhatóvá váljanak források. Az EMSZ álláspontja szerint ez egy hibás és kontraproduktív helyzet. Téves az a felfogás, amely szerint központilag kell szabályozni azt, hogy az önkormányzatok mire költhetnek, és mire nem költhetnek. Meglátásunk szerint a helyi közpénzügyi törvényt kellene módosítani, és – az egyelőre nem létező pénzügyi autonómia részeként – az önkormányzati döntéshozó testületre, vagyis a helyi tanácsra kellene bízni, hogy milyen, a helyi közösség szempontjából lényeges megemlékezéseket, kiadványokat támogatnak. Ne Bukarestből mondják meg, hogy Székelyudvarhelyen, Kolozsváron vagy épp Szatmárnémetiben mire emlékezzünk, s mire költhetjük el a forrásokat! Az EMSZ parlamenti képviselőjeként eddig sem támogattam az ilyen típusú törvényeket és ezután sem fogom” – fogalmaz Zakariás Zoltán a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

Az EMSZ elnöke hozzátette: döntésében az is közrejátszott, hogy Iuliu Maniu politikai személye meglehetősen ellentmondásos, hiszen miközben 1918 után Erdély különleges státuszát támogatta, csakhamar belesimult a bukaresti, központosító rezsimbe, 1930-ban – államcsíny útján – elősegítette II. Károly visszatérését, mely 1938-ban királyi diktatúrához vezetett, egyes történészek szerint pedig fellelhetők olyan források, amelyek arról tanúskodnak, hogy Iuliu Maniu részt vett az egyik Maniu-gárda indulásában, illetve az adományozók sorában is feltűnt.

„Ha túlzás is azt állítani, hogy az 1944 őszén bekövetkezett magyarellenes erőszakhullámért és a nevével fémjelzett önkéntes, félkatonai szervezetek rémtetteiért felelőssé tehető, az 1945 utáni kemény kiállása a kommunista berendezkedés ellen pedig vitathatatlan, meggyőződésem, hogy egy ellentmondásokkal terhelt politikai pályát magáénak tudó személyiségről emlékévet elnevezni nem bölcs dolog, hiszen az csak ellentéteket szíthat” – jelentette ki Zakariás Zoltán.

Borítókép: Iuliu Maniu bíróság előtt (Wikipédia)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol