Megszületett az írásos megállapodás az RMDSZ és az EMSZ között

Megszületett az írásos megállapodás  az RMDSZ és az EMSZ között
Írásban is rögzítette megegyezését az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – közölte az RMDSZ hírlevele. Kelemen Hunor szövetségi elnök és Mezei János, az EMSZ társelnöke megállapodást írt alá az erdélyi magyar közösség országos ügyeinek összehangolt képviselete és a parlamenti választásokon való együttműködés érdekében.

A megállapodás leszögezi: az RMDSZ és az EMSZ közösen indul a 2020. december 6-i parlamenti választásokon, amelynek értelmében az RMDSZ képviselőházi jelöltlistáin két befutónak számító helyet biztosít az EMSZ Országos Bizottsága által kijelölt személyeknek.

„Ránk, magyarokra jellemző, hogy könnyen vitába keveredünk. Összeszólalkozunk, egymás orra alá dörgöljük a hibáinkat, majd a végsőkig kitartunk az igazunk mellett. Ám ránk, magyarokra jellemző az is, hogy nehéz időkben összefogunk. Így van ez a politikában is: egy-egy településen vitázunk és versenyezünk, de a parlamentben egyet akarunk: legyen erős képviselete a magyaroknak. 2020-ban teljes összefogás van a magyar politikai szervezetek között: az RMDSZ listáin indul az EMSZ két jelöltje ezen a választáson. December 6-án, aki az RMDSZ listáira szavaz, az a magyar egységet, az összefogás jelöltjeit támogatja” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a megállapodás aláírását követően.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol