Magyar filmek a tallinni filmfesztiválon

Magyar filmek a tallinni filmfesztiválon
Két magyar film is versenyez az A-kategóriás Tallinni Fekete Éjszakák Nemzetközi Filmfesztiválon: Lőrincz Nándor és Nagy Bálint Legjobb tudomásom szerint című elsőfilmje, valamint Szabó István Zárójelentés című alkotása is megméretkezik Észak-Európa legnagyobb presztízsű filmszemléjén – közölte a Nemzeti Filmintézet.

Lőrincz Nándor forgatókönyvíróként, Nagy Bálint operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), első közös mozifilmjüket pedig 2019-ben forgatták Mécs Mónika és Pataki Ági producerek vezetésével. A Legjobb tudomásom szerint főszereplője egy fiatal házaspár, Nóra és Dénes, akiket Hámori Gabriella és Bodolai Balázs (a kolozsvári magyar színház tagja) alakít. A történet kezdetén a feleség nemi erőszak áldozata lesz, a film pedig ezt követően a támadás körülményeinek felderítését meséli el a férj szemszögéből. Az ellentmondásos tanúvallomások miatt és bizonyítékok híján a rendőrség nem tud igazságot tenni az ügyben. A férj először felesége mellé áll, támogatja és személyesen próbál utánajárni, pontosan mi is történt azon az éjszakán, de a későbbiekben az eset feldolgozása próbára teszi kapcsolatukat.

Képkocka a Legjobb tudomásom szerint című filmből a két főszereplővel

A november 13-án kezdődő tallinni filmfesztiválon lesz Szabó István Zárójelentés című filmjének nemzetközi premierje is. Az Oscar-díjas Mephisto rendezője hosszú szünet után, világhírű filmjeinek legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel forgatott új mozifilmet, amely nagy sikert aratott év elején a magyar mozikban.   

A Zárójelentés főhőse Stephanus professzor, az elismert kardiológus, akit váratlanul nyugdíjaznak. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, ezért hazaköltözik szülőfalujába, ahol körzeti orvosként kezd dolgozni. Itt újra találkozik gyerekkori szerelmével és legjobb barátjával, ám nem feledkezhet bele a múltidézésbe, ugyanis kisstílű, ártalmas politikai csatározásokba keveredik, és saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz velük.

(Borítókép: jelenet a Zárójelentés című filmből, amelyen a főszereplő, Klaus Maria Brandauer látható. Fotó forrása: port.hu)