Látszatharmónia

Látszatharmónia
2015 óta szinte már egyébről sem hallunk, mint azokról a szerződésekről és segélyakciókról, melyeket az európai államok és Európa az afrikaiakkal, főként a Szaharától délebbre eső, a klímaválság által is súlyosan érintett páriaországokkal megkötött. Arról eleddig már kevesebb szó esett, hogy ezek az intézkedések gyakorlatilag nem jártak sikerrel. Nem hogy nem csökkent, egyenesen növekedett az illegális bevándorlók száma.

Megegyezések aligha sikeredhettek volna szerencsétlenebbül. Ennek ellenére Ursula von der Leyen múlt heti parlamenti beszámolójában – az irónia legkisebb felhangja nélkül – ezekre a megegyezésekre, mint a jövőbeli megállapodások igazi mintaképeire hivatkozott. „Az eddigi európai bevándorláspolitika azonban semmilyen szempontból sem nevezhető sikeresnek” – szögezte le Tim Röhn Welt-béli „Mind több csónak, mind több frusztráció” című írásában.

A lampedusai válság hírére Von der Leyen is Olaszországba utazott. A körülbelül hétezer lakosú szigetre az elmúlt három napban több mint 7 ezer bevándorló érkezezett. A korábbiakkal együtt ez a szám már jóval meghaladja az eredeti lakosok lélekszámát. A szigeten a bevándorlók szinte már egymás-hegyén hátán zsúfolódnak.

Olaszország és az Európai Bizottság viszonyát az utóbbi hónapokban ennek ellenére is meglepő harmónia jellemezte. Látszólag legalábbis. Meloni azért hívta meg Von der Leyent Lampedusára, hogy saját szemével győződjék meg a helyzet tarthatatlanságáról. Von der Leyen is nyitottnak mutatkozott egy fekete-tengeri uniós misszió felállításának lehetőségére. De Meloni asszony beszéde nyomán rögtön ki is derült, hogy a két politikusnő békésen elbeszél egymás mellett. Amint az Virginia Kirst tudósításában írja, az Európai Bizottság elnöknője egyszerűen elengedte a füle mellett Meloninak a Blocco Navalera, azaz a tengeri blokádra vonatkozó szavait.

Persze mindketten kínos helyzetben voltak. Meloni választási sikerét – nem kis mértékben – annak köszönhette, hogy egyértelmű ígéretet tett az illegális bevándorlás felszámolására. Hogy a választóközönség ezt az ígéretet hogyan értelmezhette, azt a miniszterelnökségből kiakolbólintott, de ma is a kormány miniszterelnök-helyettesének funkcióját betöltő Matteo Salvininak a kísérletei tehetik világossá. Salvinit a baloldali vezetés hatalommal való visszaélés vádjával citálták bíróság elé. Meloni hatalomátvétele után azonban éppen az ellenkezője történt annak, amit Salvini korábban kezdeményezett. Meloni megpróbálta fenntartani azt a látszatot, hogy az Európai Bizottság voltaképpen az olasz álláspontot képviseli. Ennek az álláspontnak lényegi vonatkozásai közé tartozott a migránsok Európa államai közti „méltányos szétosztása” is.

Csakhogy kiderült, hogy a látszólagos egyetértés ellenére az európai államok jelentős része vonakodik újabb migránsok befogadásától. Ausztria, Franciaország és mások is közzétették, hogy megteltek, s a német sajtó éppenséggel azt nyilatkozta, hogy az ország nem képes a világ minden gondját magára vállalni. A német kormányt a koalíciós partner, s a Német Szabaddemokrata Párt is a migrációs krízis újragondolására szólította fel (lásd Virginia Kirst és Tim Röhn „Németország is háborog” című írását a Weltben!).

Az olasz kormány számára is nyilvánvalóvá vált, hogy e migráció puszta menedzselésének alternatívája aligha válhat életképessé. Az illegális migránsok végül mégiscsak az olaszok, a görögök és a spanyolok nyakán maradnak.

Az olasz kormány kénytelen volt bizonyos mértékben a Salvini-féle megoldáshoz visszatérni. Ellenkező esetben a kormányzat és maga Meloni is elveszítheti választói bizalmát.

Von der Leyen sem szegülhetett szembe saját európai parlamentjével, mely ragaszkodott ahhoz, hogy a bevándorlás kérdése nem olasz, görög vagy spanyol, hanem összeurópai probléma. Ekként Meloni és von der Leyen közt továbbra is fennmaradhatott volna az „egyetértés”. Csakhogy ez már a kezdet kezdetén lehetetlennek bizonyult. Kiderült, hogy a két fél teljesen mást ért az „összeurópaiság” fogalmán. Meloni azt, hogy az illegális bevándorlást európai összefogással már a tengeri határokon meg lehet állítani, a bevándorlókat vissza kell fordítani. Azokat, akiknek sikerült a szárazföldre jutniuk, táborokba kell zárni, és bevándorlási kérelmük legális megoldásáig vagy visszautasításáig fogva kell tartani őket. Azt követően pedig vissza kell toloncolni abba az államba, melyből éppen érkeztek.  Ekként az utóbbiak is kénytelenek lesznek oda visszatoloncolni őket, ahonnan hozzájuk érkeztek, és így tovább egészen a kibocsátó államig…

Igaz, a tengeri blokád fogalma Meloni beszédében egyetlen egyszer hangzott el, s akkor is csupán Lampedusa sajátos helyzetére vonatkoztatva.

Meloni egy videó-üzenetében mégiscsak visszatért a témára és úgy vélte, hogy a tengeri blokád kérdését az Európai Parlamentnek szükségszerűen meg kellene vitatnia. Létre kell hozni azt az európai missziót, mely a migráns csónakok utasainak partraszállását lehetetlenné teszi. Ennek a földközi-tengeri katonai missziónak meg kell akadályoznia, hogy a csónakok egyáltalán útnak indulhassanak. Csakhogy kérdés, hogy egy EU-misszió, hogy ezt a feladatot teljesíthesse, miként léphet akcióba idegen felségvizeken. A Meloni-kormány tervezetében egy olyan pont is található, mely szerint „a tengeri és légi határvédelem Frontex általi megerősítése érdekében a migránscsónakok vagy -hajók földközi-tengeri megközelítésének gyakorlatát is ki kell terjeszteni.” A kiterjesztésnek, az Ansatznak a németben 11 eltérő jelentése van. Nehéz eldönteni, hogy ez esetben pontosan mit is jelenthet. Azonban ez az angolul push back-nek nevezett visszafordításra emlékeztető eljárás a mai nemzetközi jog szerint illegálisnak számít. Akárcsak az, ha valaki a menekülteket megérkezésük után a menekültstátusért való folyamodás lehetőségét is megvonva küldené vissza.

A fenti tilalmakkal összhangban álló intézkedések már 2019 előtt is érvényben voltak, de azok keretében is csupán a menekültek tengerből való kimentése és szárazföldre való juttatása zajlott. A kiutasítási döntéseket azonban akkor sem igen lehetett és azóta sem igen lehet végrehajtani. Hogy az illegális migránsokat az útra keléstől elriaszthassák, a kormánynak valóban utasítania kellene a katonákat, hogy a migránsokat a kiutasítás végrehajtásáig un. kiutasítási fogságban tartsák.

Nos, ez az a pont, melyen a látszatharmónia zátonyra futhat. Minden jel arra vall, hogy a nemzetközi törvénykezés is kiigazításra szorul. Az igazi megoldás az lehetne, ha visszatérnénk a korábbi legális munkavállalási szerződések rendszeréhez és a korábban bevált menekültügyi és oltalomkeresési szabályozás szigorú érvényesítéséhez. Az afrikai államokkal való egyezményeket is úgy kellene szövegezni, hogy az érintettek is egyenrangú partnereknek érezhessék magukat és nem utolsó sorban, hogy az unió se válhasson zsarolhatóvá.

A jelenlegi helyzet – a nyugati mainstream sajtó tanúságai szerint is – mind inkább fenntarthatatlan, ráadásul munkaerőgazdálkodási szempontokból is csekély hatékonyságú.

És a közbiztonság szempontjából sem veszélytelen…