Kolozsvár a párhuzamos társadalmak városa

Kolozsvár a párhuzamos társadalmak városa
Bár Kolozsvár nem kapta meg a kulturális fővárosi címet, mindenképpen nyertesnek számít Hegedűs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke szerint, aki a pályázatot bemutató bizottság tagjaként is kiállt Kolozsvár mellett. A kincses város hatalmas pozitívumaként számon tartott pezsgő kulturális élete ezúttal igencsak nagy hátránynak számított, hiszen a zsűri annak a városnak ítéli oda a címet, amelynek a legnagyobb szüksége van rá. A kulturális főváros projektet gyakorlatba kívánja ültetni a városvezetés, remélhetőleg a kidolgozók által elképzelt szellemiségben, amelyben nyíltan felvállalta a párhuzamos társadalmak problematikáját, és a hozzá kapcsolódó gondok rendezésének szükségességét. A város legnagyobb problémája az, hogy párhuzamos társadalmak élnek benne, olyan csoportok, akik jóformán sehol sem találkoznak egymással. – Kolozsvár Erdély kulturális fővárosa címmel vagy anélkül, és Temesvárnak sokkal több a felzárkózni valója e téren, ezért is volt nagyobb szüksége az európai kulturális fővárosi címre – véli a kulturális alelnök.

A megyei küldöttgyűlésen ön beszélt a kulturális főváros díj odaítélésének hátteréről. Ha jól értettük, Kolozs megye vezető tisztségviselői a multikulturalitás elvét csak látszataiban támogatják – vagy úgy sem. Mi volt Emil Boc és Alin Tise hozzáállása a pályázatban is megfogalmazott többnyelvű feliratokhoz?

– A zsűri előtt elmondott angol nyelvű szövegem is tartalmazta Kolozsvár lakosainak teljesen nyilvánvaló, a város határában álló kétnyelvű, illetve többnyelvű helységnévtáblára vontakozó elvárását.  Miután ezt megbeszéltük a város pályázatát bemutató bizottság tagjaival, Emil Boc polgármester is jóváhagyta a szöveg bemutatását. Miután ez megtörtént, és a zsűri rákérdezett a kétnyelvűség, illetve többnyelvűség helyzetére, akkor elmondtam, hogy nagyon sok még a teendőnk ezen a téren. A legelső és legfontosabb kérdése a kolozsvári magyarságnak a helységnévtábla, de utána tovább folytatódik a sor, hiszen pontosan egy éve írtuk alá a Kulturális Kisebbségi Chartát 17 kisebbségi kulturális szervezet képviselőivel, amelyben számos célt fogalmaztunk meg.

Úgy tudom, van egy együttműködési protokollum a nemzeti liberális párt és a Kolozs megyei RMDSZ között, amiben ígéretet tettek arra, hogy lesz kétnyelvű helységnévtáblája a városnak. Emellett Emil Boc polgármester azt is elmondta, hogy a kulturális főváros projektet odaítélt címmel, de anélkül is életbe fogják léptetni. És ebben a kulturális főváros tervezetben több olyan projekt van, amely a magyar kisebbséget is érinti. Sőt lényeges előrelépés történt, mert a tavaly bemutatott pályázatban a magyar szervezetek kevésbé szerepeltek. Az idén leadott pályázat viszont már tartalmazta a Sapientia EMTE, magyar települések, mint Kalotaszentkirály, és számos magyar civil szervezet kezdeményezését. A cím megpályázásához összeállított dokumentációból indulnak ki akkor, amikor a kulturális főváros projektet életbe akarják léptetni. Én bízom abban, hogy valamennyire megmarad a szellemisége ennek a pályázatnak, amelyben elég nyíltan felvállalták, hogy Kolozsvár legnagyobb problémája az, hogy párhuzamos társadalmak élnek benne, olyan csoportok, akik jóformán sehol sem találkoznak egymással. És itt nemcsak a különböző nemzetiségekről (magyarokról, románokról, örményekről, vagy zsidókról) van szó, hanem a régi kolozsváriak versus új kolozsváriak, a központban élők a lakónegyedekben élők párhuzamjáról. Kolozsvár szegmentáltságának problémáját felvállalta a polgármesteri hivatal, és tudja, hogy ennek megoldása érdekében lépni kell. 

-Véleménye szerint mi volt Kolozsvár legfőbb hátránya(i), ami miatt nem kapta meg, vagy nem is érdemelte meg a kulturális fővárosi kitüntetést?

– Én úgy látom, hogy Kolozsvár nyert, de nem kapta meg a címet. A kulturális fővárosi címet nem az a város kapja meg, amelyik a legjobban megérdemli, hanem az a város, amelyiknek a legnagyobb szüksége van rá. És hogyha megnézem Kolozsvár vibráló, élénk, élő kulturális életét, és összehasonlítom Temesváréval, akkor azt kell mondanom, hogy Temesvárnak nagyobb szüksége volt a címre. Valószínű, hogyha Nagybánya polgármestere nem volna előzetes letartóztatásban, akkor a kulturális fővárosi címért Nagybánya és Temesvár küzd meg, mert Nagybányának még inkább szüksége lenne a címre. És azt is tudjuk, hogy egy ország fővárosa nagyon ritkán kapja meg a kulturális fővárosi címet is, mert mindenki úgy gondolja – teljesen jogosan – az Európai Bizottságnál, hogy egy fővárosnak azért teljesen más eszközök állnak rendelkezésére a kulturális projektek támogatásában. Kolozsvár akkor kaphatta volna meg a címet, ha kiderül, hogy Temesvár nem képes életbe léptetni egy kulturális főváros projektet.  A két város fej-fej mellett haladt, és azért is billent Temesvár javára a mérleg, mert Temesvárnak nagyobb szüksége volt a címmel járó lehetőségekre.

Amikor még a kulturális tárcánál dolgoztunk, és felmértük a lehetséges pályázókat, megfogalmazódott bennünk az, hogy Kolozsvár már Erdély kulturális fővárosának számít címmel vagy anélkül. Nyílván, hogy óriási problémák vannak, a magyar-román viszony terén, vagy ott van a Patarét kérdése is. És felmérésekből azt is tudjuk, hogy a város lakóinak 20 százaléka egy év leforgása alatt nem halad át a városközponton, ami azt jelenti, hogy semmilyen rendezvényen nem vesz részt, ami szintén nagy hátrány. Viszont ehhez képest Temesvárnak súlyosabb gondjai vannak, hiszen ott messze nincs olyan élénk kulturális élete, mint Kolozsvárnak, a civil társadalom kevésbé fejlett, a civil kulturális szervezetek kevésbé aktívak. Kolozsváron pedig ehhez képest itt van az Ecsetgyár, a nemzetközi filmfesztivál, a bonchidai Bánffy kastély, és vannak olyan falvai is, ahol példaértékű kulturális turizmus zajlik. 

- Amennyiben Kolozs megyének ismét két RMDSZ-es képviselője lesz, és ön bekerül a parlamentbe, milyen törvénykezdeményezéseket, jogszabálymódosításokat tartana a legsürgősebbnek?  

– Az első a prioritási listám élén a szakterületemből adódóan az örökségvédelem. Láttam, hogy valakik hat évvel ezelőtt elkezdték szétverni a házsongárdi temető sírjait. Láttam, hogy valakik januárban elkezdték szétverni a történeti épületeink homlokzatait, és azt is láttam, hogy valakik törvénytelenül és jogtalanul kirúgták a Kolozsváron székelő Regionális Műemlékvédelmi Bizottság két magyar tagját műemlékvédelmi szakdiplomával rendelkező építész nélkül hagyva a bizottságot, utat nyitva ezáltal az építkezési maffiának. Úgy gondolom, hogy nem elég megállítani a rombolást, hanem a törvény előtt kellene számon kérni az elkövetőket tetteikért, és egyelőre ennek nincs jogszerű kerete. Az első számú prioritás tehát az örökségvédelmi törvénykönv kidolgozása, ami óriási munkát jelent.

Mostanáig a kormányzat és egyáltalán a romániai társadalom az épített örökséget úgy kezelte, mint problémát, mint feneketlen zsákot, amibe pénzt kell beleölni. A mi álláspontunk ehhez képest az első perctől kezdve az volt, hogy az épített örökség, és a kulturális örökség a maga teljes egészében az egy hihetetlen lehetőség, erőforrás. Lehetőséget biztosít a munkahelyteremtésre különösen a fiataloknak és nőknek, amire nagy szükség van, ugyanakkor piacot biztosít a helyi termékeknek.

A másik dolog, ami személyes érintettség okán nagyon időszerű számomra, a megfelelő életkörülmények megteremtéséhez szükséges közpolitikára vonatkozik. A lányom 21 éves, jövőre befejezi az egyetemet, és tanárainak 70 százaléka azt javasolja, hogy inkább a külföldi boldogulást válassza. Azzal egyetértek, hogy a sok tízezer diák külföldre menjen tanulni, de azt szeretném, ha utána visszatérnének családot alapítani. Ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, látjuk, hogy azért mennek el a fiatalok, mert Erdélyben nincsenek számukra megfelelő életkörülmények, nincs egy olyan jövőkép, amely az itthon maradásra biztatná őket. Észre kell vetetnünk a fiatalokkal, hogy Erdélyben jó élni, és meg kell próbálnunk olyan ifjúsági és családközpontú közpolitikát kidolgozni, ami a befektetőket támogatja a munkahelyteremtésben, a fiatalokat pedig a munkavállalásban. Emellett a polgármestereinket is segíteni kellene olyan körülmények megteremtésében városon és vidéken egyaránt, hogy az az Erdélyben való letelepedésre ösztönözzön. Pozitív jövőképre van szükség, és ezt olyan közpolitikáknak kell alátámasztania, amelyek megoldást nyújtanak az ifjúság gondjaira hosszútávon.

A harmadik dolog, amelyet képviselni szeretnék, az a nőként végzett munka fontossága. Kiváló szakemberek vannak közöttünk, akiknek nem mindig van bátorsága ahhoz, hogy közszereplésre vállalkozzon, és én ilyen úttörő feladtra vállalkozom most. Szeretném, ha minél több nő vállalna közszereplést, közösségért végzett munkát, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedhessünk magunknak, hogy ne dolgozzon mindenki, aki szeretne a magyar közösségért, és ehhez hozzátartozik a politikai döntéshozatalban való részvétel is.   

 

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Nagyjából egy hét telt el azóta, hogy a Kolozs megyei Törvényszék ítéletet hirdetett a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák ügyében, de még mindig nem tudni biztosra, hogy az alperes Kolozsvári Polgármesteri Hivatal mit fog lépni: az indoklás nyilvánosságra hozatalától számítva 15 napja van eldönteni, hogy fellebbez-e vagy sem.
Máskép(p)
Nem a magyarok, sokkal inkább a románok „identitásáról” szólt, szól ez a mi táblaperünk, amelyet tegnap első fokon (ismét) megnyert a Minority Rights Egyesület nekünk, kolozsvári magyaroknak. Az ítélet, reméljük, annak a jele, hogy reális esély van a normalizálódásra a városban élő magyar és román közösség viszonyában. Hogy ezáltal (is) visszaszorulni kényszerül a frusztrált román identitásból származó türelmetlenség mindennel szemben, ami más, ami számukra idegen, és amely a magyar feliratokban is elsősorban provokációt, Isten őrizz revizionizmust lát.
Máskép(p)