Kilátásba helyezte lemondását a kormányfő

Kilátásba helyezte lemondását  a kormányfő
Marcel Ciolacu szociáldemokrata párti miniszterelnök kilátásba helyezte lemondását, illetve előrehozott választások kiírását arra az esetre, ha liberális koalíciós partnerei nem támogatják az állami kiadások lefaragására és a költségvetési bevételek növelésére irányuló reformcsomagját.

A miniszterelnök a Ion Cristoiu publicistának adott interjújában beszélt erről hétfő este az Aleph News hírcsatornán azzal kapcsolatban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai között a múlt héten nyilvános üzengetés kezdődött arról: ki a felelős a tervezett 4,4 százalékos GDP-arányos hiánycélnál jóval nagyobb, az európai alapok lehívását veszélyeztető költségvetési hiányért. A miniszterelnök szerint Romániának idén a GDP 6,2 százalékára rúgó hiánya lesz, ha nem hoz sürgős intézkedéseket.

"Ha a liberálisok nem értik a helyzetet, illetve azt, hogy mi forog kockán, akkor visszaadom a mandátumom, és jöjjenek a választások!” – figyelmeztetett Ciolacu, rámutatva: a legnagyobb kihívás az, hogy a korrekciókat a jelenleg 19 százalékos áfa emelése nélkül hajtsák végre.

Hozzátette: az intézkedéscsomag nem tartalmaz új adókat, hanem megszünteti az adókedvezményeket, és kiterjeszti az egészségügyi hozzájárulást. Emelések csak a jövedéki adónál és a természeti erőforrások haszonbérleti díjánál várhatók.

Ciolacu is elismerte, hogy a 2023-as állami költségvetés tervezésénél túlbecsülték a bevételek növekedési ütemét: ezek a tervezett 14 százalékhoz képest csak 11 százalékkal magasabbak a tavalyinál. A kormányfő szerint ezért nem az akkori szociáldemokrata pénzügyminiszter a felelős, hanem ez a lakossági fogyasztás és az ipari termelés visszaesése miatt következett be.

A miniszterelnök elmondta: augusztus végéig mindenképpen meg kell állapodniuk az Európai Bizottsággal egy új, vállalható költségvetési hiánycélról, oly módon, hogy Románia lehívhassa a számára elkülönített európai uniós forrásokat.

A múlt héten egyidejű Facebook-bejegyzésben jelentette be Marcel Ciolacu szociáldemokrata és Nicolae Ciuca liberális pártelnök, hogy a koalíciós pártok megállapodtak az állami kiadások lefaragásáról és a bevételek növeléséről. A takarékossági intézkedések közül 200 ezer betöltetlen közalkalmazotti állás felszámolását, az „indokolatlan” pótlékok eltörlését, valamint intézmények összevonását és felszámolását emelték ki. A kiadások csökkentésével az év végéig mintegy hatmilliárd lejes megtakarítást akarnak elérni. Ugyanilyen mértékben tervezik növelni a költségvetési bevételeket is.

A bejelentett reformcsomag azonban tiltakozást váltott ki minden érintett szektor – az adókedvezmények megvonását kifogásoló IT-szektor és az építőipar, valamint az intézményösszevonások és a létszámstop ellen tiltakozó kulturális szféra, valamint az igazságszolgáltatás – részéről, a kormánypártok egyes politikusai pedig kölcsönösen koalíciós partnerüket hibáztatják a kialakult helyzetért.

Raluca Turcan kulturális miniszter reményét fejezte ki, hogy a kormány által tervezett kiadáscsökkentő intézkedések nem fogják negatívan érinteni az általa képviselt ágazatot” – közölte az Agerpres hírügynökség. „A kultúra egy sajátos ágazat, mert ha például egy zenekarban megszüntetik a betöltetlen állásokat, akkor azzal megszűnhet annak működése” – mondta. Mint hangsúlyozta, nem lehet minden közigazgatási területre ugyanazt a sablont alkalmazni.

Románia több mint 37 milliárd lejes deficittel zárta az első fél évet, ami a GDP 2,34 százalékát teszi ki.

Kép: Facebook/Marcel Ciolacu