Hatályon kívül helyezik a “kompenzációs” törvényt

Hatályon kívül helyezik  a “kompenzációs” törvényt
Egymással versengve akarja a jobbközép kormánypárt és a szociáldemokrata ellenzék hatályon kívül helyezni a rossz körülmények között fogva tartott elítéltek idő előtti szabadulásáról szóló törvényt, miután számos közfelháborodást keltő bűncselekmény elkövetőjéről kiderült, hogy még börtönben ülne, ha nem lépett volna hatályba a jogszabály.

Ma a képviselőház jogi bizottsága egyhangúlag elfogadta a jobboldal tervezetét, amely megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az elítéltek büntetésének egyötödét jóvá írják a rossz fogva tartási körülmények miatt.Az úgynevezett “kompenzációs” törvény visszavonása a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik kampánytémája volt az elnökválasztás előtt, most azonban a választáson alulmaradt, de a parlamenti házbizottságban még mindig többséggel rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) is sietett napirendre tűzni a jogszabály módosítását.A korábbi szociáldemokrata kormánytöbbség az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) sorozatos elmarasztalására hivatkozva vezetett be kárpótlási rendszert az emberi jogaik megsértésére panaszkodó elítéltek számára.A tavaly nyáron elfogadott törvény minden elítéltnek hat nappal rövidíti le a büntetését minden hónapért, amelyet olyan közös cellában töltött, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra. Ugyanilyen mértékben csökken azok büntetése, akiket megfosztottak a természetes fénytől, a szabad levegőtől, a minimális higiéniai feltételektől, a WC-használat intimitásától, vagy akiket penészes, beázott, levegőtlen cellákban, rovarok és rágcsálók társaságában tartottak fogva.A média szerint tavaly nyár óta a törvény alapján 21 ezer elítélt szabadult korábban a börtönből, és közülük több mint 1800-an újabb bűncselekményt követtek el. A visszaesők közül 500 ellen erőszakos bűncselekmények – gyilkosság, nemi erőszak, rablás – miatt indult újabb büntetőeljárás.