Három tűzoltó sérült meg a Năvodari-i kőolaj-finomítóban történt robbanás után

Három tűzoltó sérült meg a Năvodari-i kőolaj-finomítóban történt robbanás után
Szerdán délután robbanás történt, majd tűz ütött ki a Năvodari településen található Petromidia kőolaj-finomítóban. Raed Arafat, a Sürgősségi Esetek Főosztáyának vezetője késő este, a bevetés végeztével elmondta: nem voltak áldozatok, ugyanakkor három tűzoltó megsérült, de közülük ketten csak könnyebben.

A Dobrudzsában, a Fekete-tenger partján lévő város kőolaj-finomítójában előbb robbanást hallottak, majd tűz ütött ki, amely miatt sűrű sötét füst szállt fel – ezt a hírtelevíziók jelentése szerint más tengerparti üdülőtelepekről is látni lehet, írja az MTI. A térség katasztrófavédelmi felügyelősége (ISU) legmagasabb szintű, vörös riasztást adott ki, és mozgósította a közeli megyék – Călăraşi, Ialomiţa és Tulcea – illetékes hatóságait is, a lakosságot pedig a RO-Alert telefonos sürgősségi rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyes füstre.

A helyszínen hírügynökségi jelentések szerint csaknem húsz mentőcsapat dolgozott a lángok megfékezésén; az összes alkalmazottat sikerült kimenekíteni, áldozatokról nem tudnak. A Digi24 úgy tudja, hogy a robbanás a gázolaj-desztilláló berendezésnél történt.

Mihai Drăgan, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a sűrű füstöt a tenger felé fújja a szél, így a környéken egyelőre nem romlott a levegő minősége.

A Digi24 emlékeztetett, hogy a Petromidia Năvodari kőolaj-finomítónál 2021-ben is történt egy robbanás, amelyet tűz követett, az akkori balesetben egy ember meghalt, öt másik pedig megsérült.

Több órával a tűz keletkezése után a katasztrófavédelmi felügyelőség közölte: sikerült megfékezni a lángokat, de továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy azok újra felcsaphatnak. Ezért a kőolajfinomító műszaki személyzete a lángra kapott berendezés kiürítésén dolgozik, a tűzoltók pedig tovább folytatják a hűtési műveleteket. A környezetvédelmi őrség jelentése szerint a tűz eloltása után a füst és a kellemetlen szag is megszűnt.

Ana Maria Stoica, az ISU szóvivője közölte, hogy az oltási folyamatban egy tűzöltő megsérült, őt a konstancai kórházba vitték kivizsgálásra. Később Raed Arafat azt nyilatkozta, három tűzoltó sérült meg – két katonai és a vállalat egy saját tűzoltója –, de közülük ketten csak könnyebben: a kezeiken vannak égési sebek.

A finomítót működtető Rompetrol vállalat közleményében azt írta, hogy a lángok az úgynevezett hidrokrakkoló berendezés karbantartása után keletkeztek. Az alkalmazottak azonnal jelentették, és a vállalat tűzoltói még a katasztrófavédelmi egységek kiérkezése előtt elkezdték az oltást – írta a vállalat közleményére hivatkozva az Agerpres.

A Petromidia Năvodari az ország legnagyobb kőolajfinomítója, és az egyik legmodernebb ilyen létesítmény a térségben – idézte a közleményt a bukaresti hírügynökség.

Borítókép: A năvodari-i kőolajfinomító (Rompetrol.com)