Ellopták egy rendőr fegyverét

Ellopták egy rendőr taktikai övét vasárnap, miközben kollégáival együtt egy tömegverekedést próbáltak megfékezni a Hunyad megyei Kristyor (Crişcior) községben. Az övet az éjszaka megtalálták, de a pisztoly nem volt rajta.

A Hunyad megyei rendőrség arról tájékoztatott, hogy a rendőri beavatkozás közben leesett szolgálati övet - rajta a lőfegyverrel, a gumibottal és egy könnygázspray-jel - a helyszínen tartózkodó egyik férfi vihette el. Nem sokkal később elfogták a 46 éves férfit, de nem akart együttműködni a rendőrökkel.

A hétfőre virradó éjszaka a taktikai övet megtalálták egy völgyben, a Körös folyó közelében, rajta 17 tölténnyel, a gumibottal és a könnygázspray-jel, a pisztoly azonban hiányzott róla. A fegyvert továbbra is keresik - közölte a Hunyad megyei rendőr-főkapitányság, amely belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A 46 éves férfi ellen a fegyver- és lőszertartási szabályok megsértésének gyanújával indult eljárás.

A tömegverekedésben részt vevők közül egy 41 és egy 42 éves férfit őrizetbe vettek, ellenük csendháborítás, garázdaság, valamint ütlegelés és egyéb erőszakos tettek gyanúja miatt vizsgálódnak.