Ciolacu: felgyorsult az autópálya-építés

Ciolacu: felgyorsult  az autópálya-építés
A csütörtöki kormányülésen elfogadták az Európai Beruházási Bankkal megkötendő finanszírozási szerződést a moldvai autópálya építésére, és az erdélyi autópálya egyik szakaszának megépítéséhez szükséges kisajátítási eljárás megindításáról szóló határozatot.

Ez azt bizonyítja, hogy felgyorsultak az autópálya-építési munkálatok – jelentette ki a kormányülés kezdetén Marcel Ciolacu kormányfő. Mint kifejtette, a moldvai autópálya stratégiai jelentőségű infrastrukturális beruházás, az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt vállalások része. Megjegyezte: meggyőződése, hogy minden állampolgár ezt várja el a kormánytól.

A miniszterelnök tudatta azt is, hogy Adrian Câciu európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter becslése szerint Románia idén legalább 500 millió eurós kifizetést igényelhet a 2021–2027-es többéves pénzügyi keretben előirányzott pénzalapokból, a már lehívott 750 millió euró mellett.

Az összegek lehívásának felgyorsítását célzó tervezetet a pénzügyminisztérium dolgozta ki, ezt csütörtökön első olvasatban tárgyalta a kormány. 

(Fotó: a kormány FB-oldala)