A kiszivárgott vírus

A kiszivárgott vírus
Hibázni ember dolog – tartja a szólás-mondás. Ez minden bizonnyal így a helyénvaló: az ember gyarló lény, tetteinket legnagyobb erőfeszítéseink ellenére érzelmek, külső és belső, általunk kontrolálhatatlan faktorok is befolyásolják, így sokszor követünk el hibákat. Van, amikor a hiba csak apró, rövid ideig ható következménnyel jár és csupán az egyént, vagy annak közvetlen környezetét befolyásolja: egy rosszul irányzott mozdulat, sofőrhiba, rossz döntés, amely egy, vagy néhány életet tesz tönkre például balesetekben.

Az egyén hibái azonban nagy tragédiákhoz is vezethetnek: ipari balesetekhez, olykor apokaliptikus jellegű következményei lehetnek, mint Csernobilban 1986 áprilisában. Csakhogy a csernobili baleset és az azokhoz hasonló tragédiák – bár néhány ember mulasztására vezethetők vissza – amikor a mindenkori Hatalom tudomására jutnak, már nem csupán az egyén felelőssége. Csernobil esetében attól a pillanattól kezdve, hogy a helyi, szakmai és emberi mulasztás híre eljutott a Kreml falain belülre és a szovjet pártállam vezetői tudomást szereztek a tragédiáról, többről volt már szó, mint puszta egyéni felelősségről. A nagybetűs Hatalomnak ilyen helyzetben döntenie kell: felvállalja-e a felelősséget, megmutatja-e országának sebezhetőségét, hibáit, rendszerének ingatag, kártyavár-szerű mivoltát, vagy el fogja titkolni, részleteiben vagy teljes egészében a hibának, a fekete foltnak a létezését is. A csernobili tragédiát követően napokba telt, amíg végül a hatalom elismerte, hogy a tragédia nem apró műszaki hiba, hanem egy felnyílt sebből állandósult atombombaként sugározzák a radioaktivitást Európára. A Hatalom ugyan nyíltan együttműködött a nyugati hatóságokkal, de évekbe telt, amíg végül rekonstruálni lehetett az eseményeket. Ehhez nagyban hozzájárult a Szovjetunió 1990-es összeomlása és Gorbacsov viszonylag nyílt személyisége is.

Autoriter hatalmak nem ismernek be hibákat: legfeljebb évek, évtizedek múlva vallják meg „bűneiket”, ahogy Hruscsov ítélte el Sztálin tetteit. De nincs ez másképp a demokrácia fellegvárában sem: az Egyesült Államok történetének legnagyobb terrortámadása, a 2001. szeptember 11-i tragédia vizsgálatáról ma már a legmagasabb köztisztviselők és titkosszolgálati vezetők is elismerik, hogy a hónapokon át az Egyesült Államok területén tartózkodó és repülést tanuló terroristákról összegyűjtött információkat sajnos jobban kellett volna kommunikálni a különböző szolgálatok között. A hibák egész sorozatának beismerését láthatjuk például a Netflix egyik dokumentumfilmjében (Turning Point: 9/11 and the War on Terror) felszólaló politikusoktól húsz évvel a tragédia után.

Ha tehát a Hatalom hibázik, nehezen ismeri el azt még demokratikus államokban is. Akkor hogyan viselkedjen egy világméretű hiba elkövetése esetén egy olyan állam, ahol az állampolgárokat több millió kamerával figyelik, adataikat szisztematikusan gyűjtik, mozgásukat 24/7-ben monitorizálják és tevékenységük „morális” jellegét pontszámokban (social credit system: társadalmi kreditrendszer) mérik. Egy ilyen központosított, hierarchikus, ókori elveket (taoizmus nacionalista változata) a kortárs piacgazdasággal kombináló, digitalizált katonai diktatúrát építő Kínában a „Paramount Leader” (Zuìgāo Lǐngdǎorén), avagy a Nagy Vezér tökéletessége nem csorbulhat. Hibának helye itt nem lehet. A Kínai Kommunista Párt szellemiségéhez nem illik a szisztematikus „állam-hiba” műfaja. Olyan ez, mint a fáraói Egyiptom II. Ramszesz korában: katonai kudarc, társadalmi lázadásnak helye nincs a domborműveken, csakis győzelmi énekek és központosított propaganda, dicshimnuszok léteznek. Hszi Csin-ping birodalma már 2020 előtt is túllépett az eurázsiai kereteken: meghaladta a történelmi selyemutak világát és birodalmi tendenciái már Afrikában, Indiában és Ausztráliában is jelen vannak. Mi több, Kai Fu Lee, a Google egykori kínai elnökének 2018-as kötetéből kiderül, hogy Hszi Csin-ping birodalma – amely csak a brit (XIX. század) és az amerikai birodalmakhoz (XX. század) hasonlítható – ma már Amerikába is beköltözött: a Szilikon völgyi big tech cégek és Kína élénk kapcsolata ma már történelmi tény és valóság. Kai Fu Lee erre nyíltan és világosan rávilágít kötetében, amely Kína és a Szilikon völgy szoros kapcsolatát elemzi több száz oldalon át.

Mit tesz tehát egy ilyen XXI. századi világbirodalom, ha a rendszerbe bekerül egy brutális, felfoghatatlanul súlyos hiba? Önök szerint mit? Bár a komparativisztika, az összehasonlítás módszere a történelemtudományokban nem a legszerencsésebb módszer, de az eddig ismert összes autoriter hatalom és világbirodalom ilyen esetben titkolt, bezárkózott és történelmet hamisított. Szublimált, büntetett és soha nem ismerte be hibáit – legfeljebb, évek, évtizedek múlva.

Alina Chan mikrobiológus, MIT és Harvard alumni kutató új, 2021-ben megjelent kötetében (VIRAL: the search for the origin of Covid-19: Virális: a COVID-19 eredetének kutatása) részletesen elemzi a wuhani Virológiai Kutatóközpontban történő denevér- és koronavirus kutatásokat, valamint a 2019 szeptembere és 2021 nyara közötti események kronológiáját. Kutatásait nemcsak az időközben tízezerszámra felhalmozott szaktanulmányok, de kínai és amerikai szivárogtatott adatok, titkosszolgálati információkból is meríti. Nagy kérdés persze, hogy a COVID-19 jelenségnek melyek lesznek majd a primér, elsődleges forrásai a jövő történészei számára, a most megjelenő kötetek az eseményről egyértelműen még csak a tényfeltáró újságírás kategóriájába sorolhatóak. A történész távlatból és lehetőleg a legtöbb hiteles, a Hatalomtól és Hatalomról szóló direkt forrásokat kell majd vizsgálja. Az, hogy erre valaha lesz-e lehetőség a Kínai Kommunista Pártban, egyelőre nagyon bizonytalan. Chan arra a következtetésre jut, hogy a Shi Zhingli professzorasszony és csapata által évek óta folytatott koronavírus-kutatások nagyon nagy veszélyt jelentettek a csapat munkatársaira, akik közül többen megbetegedtek 2019 nyarán és kora őszén (szeptemberben és novemberben). Ezek közül néhány kutatónak még sikerült jelet adni a tünetekről, de sajnos azóta – számos korabeli újságíróhoz hasonlóan – eltűntek. Ezeket a kutatásokat nemegyeszer az amerikai egészségügyi hivatal támogatta, ezt Shi Zhingli 2017-ben írott tanulmányában is jelezte. Az továbbra sem egyértelmű, hogy Anthony Fauci vagy Donald Trump tudott-e arról, hogy milyen jellegű kutatások zajlanak Wuhanban, és hogy ezeket amerikai pénzből fedezik, az viszont izgalmas, hogy míg 2020 tavaszán az amerikai közegészségügy guruja, Anthony Fauci vehemensen tagadta, hogy a labor-eredetnek bármilyen tudományos alapja lenne, 2021 őszén már nem zárta ki a lehetséges magyarázatok közül.

2019 szeptemberében megmagyarázhatatlan okok miatt eltűnt a wuhani labor vírus-adatbankjának digitálisan elérhető adatbázisa, majd ezt követően két hétig telefonzárlat is volt a laborban. Ugyancsak ősszel cserélték ki a szellőzőrendszert is. A furcsa és egyelőre nem kutatott jelenségek ellenére 2019 októberének közepén megtartották a 9000, több tucat országból odasereglett katona részvételével a wuhani katonai olimpiai játékokat. Chan szerint ez az esemény akár az első „superspreader”, vagyis tömegterjedési esemény lehetett. Több katona később koronavirus-jellegű tünetekről számolt be. A katonai játékokkal egy időben – egyelőre ugyancsak tisztázatlan körülmények, tervezés vagy szervezés következtében – került sor New Yorkban az Event 201-es eseményre, amelyen többek között George Fu Gao, a kínai közegészségügy guruja és Avril Haines, a későbbi Biden-kormány titkosszolgálati igazgatója is jelen volt. A fősodrású sajtó ezt a két eseményt nem tartja jelentősnek és a világjárványtól független jelenségekként értelmezi.  Minden olyan elméletet, amely e két eseményt összefüggésbe hozza a járvánnyal, összeesküvés-elméletnek nevez, annak ellenére, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta egyelőre senki, hogy a katonák tünetei, valamint a labor munkatársainak betegsége mivel volt magyarázható 2019 októberében.

Alina Chan kötetéhez hasonló következtetésre jutott Sharri Markson ausztrál újságíró is, aki ugyancsak kiadott egy könyvet ebben a témában, 2021 szeptemberében pedig egy dokumentumfilmben is közölte nézeteit. Ebben megszólal többek között Donald Trump volt amerikai elnök, a CIA és a Nemzeti Titkosszolgálati igazgatója, az MI6 volt brit vezetője, illetve számos virológus. Véleményük szerint 2019 őszén már kellő információ állt rendelkezésre ahhoz, hogy a vírust megállítsák még Kínában, de úgy tűnik, hogy sem az amerikai hatóságok, sem a fősodrású sajtó, de legfőképp a Kínai Kommunista Párt nem óhajtotta, hogy a feltehetően a laborból véletlenül elszabadult vírus pánikot okozzon. Pedig a 2019 októbere és 2020 márciusa között elvesztegetett idő volt pontosan az, amelynek hatását és pusztítását szenvedi most is a világ.

Chan és Markson szerint is a vírus terjedését meg lehetett volna állítani, ha Kína nem titkolja szisztematikusan a 2019 októbere és 2020 januárja közötti eseményeket. Az már felettébb furcsa, miért védi a kínai rezsimet ilyen vehemensen az Egészségügyi Világszervezet és néhány jelentős kutató, például Peter Daszak zoológus, virológus, aki egyike volt a Wuhani Laboratóriumot átvizsgáló WHO bizottság tagjainak. Daszak annak ellenére került be a bizottságba, hogy köztudottan több éven át szakmai és pénzügyi szállak kötötték a Wuhani Kutatóközponthoz. 

Alina Chan kötetét a szakmai, objektív és igazságkereső kutatás reményével zárja: James LeDuc neves virológushoz hasonlóan ő is arra biztatja a világ tudományos közösségét, hogy bátorságukat felvállalva, az egyértelműen politikai és gazdasági lobbi ellenére kezdjenek el a vírus eredetével foglalkozni. Reményét fejezte ki abban is, hogy egy független, nemzetközi, szakmai bizottság felállítására is sor kerülhet majd, amely ezt a témát újra elemzi. Chan, illetve Markson kötete rövid időn belül számos recenziót kapott, némelyik ugyan pozitív volt, többségük – különösen a Guardianben közölt véleménycikkek – elmarasztalóaknak és pocskondiázóaknak számítottak. A téma egyelőre annyira át van itatva a politikai preferenciáktól és a gazdasági csoportosulások, a globális nagytőke által irányított véleményektől, hogy sajnos Chan, illetve Markson kötete és azok negatív recepciója is jelzi: a COVID-19 jelenleg is zajló, egyértelműen történelmi léptékű jelenségének objektív, történeti kutatására éveket, de lehet, hogy évtizedeket kell még várni. Az azonban már most biztos, hogy a wuhani labor esete tökéletesen igazolja Bruno Latour 1984-es kötetének (The Pasteurization of France) alaptézisét: a Felvilágosodás tudomány-szentsége, morális, felsőbbrendű tudósa megbukott és bekebelezte a bürokrácia, a hatalom és a nagytőke, amelyből a kiutat egyelőre nehéz látni a  globális birodalomra törekvő, vöröslő párt mindent elborító zászlójától.