Bár a Kolozs megyei tanács már évekkel ezelőtt, 2019-ben elvesztette a tulajdonjogot követelő családdal szemben a pert, sőt, már 1999-ben született egy elsőfokú bírói határozat, amelyben a Bánffy-palota háromnegyedét bizonyos Nicolae Roşca örököseinek ítélték meg, egy-egy szórványos sajtóanyagtól eltekintve eddig nemigen került terítékre a műemléképület sorsának alakulása.
A megyei tanács január 20-i ülését követően azonban a sajtóban és a közösségi oldalakon is futótűz-szerűen terjedt a hír, miszerint az önkormányzat mindössze a „bérlőjévé válik” Kolozsvár, sőt a közép-kelet európai régió egyik legértékesebb barokk palotájának, amelyben hat évtizede a Művészeti Múzeum működik. A nyilvános térben számos felvetés, szempont megfogalmazódott, amelyek többsége megkérdőjelezte a bírói döntések megalapozottságát, az igénylők által benyújtott dokumentumok hitelességét.
Néhány helyi román sajtóorgánum a napokban egy 1948. november 30-ra keltezett jegyzőkönyvet publikált, amely a kolozsvári városháza fennhatósága alá rendeli a főtéri Bánffy-palotát. Amint az említett iratból kiderül, az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár (CASBI) illetékes bizottsága javasolja, hogy a Bánffy-palotát, amelyet egy 1947-es határozattal kivettek a CASBI leltárából, a hatóság újra vonja az ellenőrzése alá, tekintettel arra, hogy „Bánffy Albert özvegye, Montbach Sarolta, és Bánffy Dénes 1944-ben az ellenséges csapatokkal együtt vonultak vissza, az országgal és a Szovjetúnióval szemben antidemokratikus magatartást tanúsítottak.” A CASBI-alapba való újrafelvételt illető döntés meghozataláig a palota a kolozsvári városháza vagyonalapjához tartozzon – írja még a jegyzőkönyv.
A dokumentumot „a Román Országos Levéltár Kolozs megyei kirendeltségének munkatársai kerítették elő”, jelzik a jegyzőkönyvet publikáló sajtóorgánumok, kiemelve, hogy az irat „egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a palota 1948-tól román állami birtokban van, jogtalan volt tehát visszaszolgáltatni, utolsó tulajdonosai pedig háborús bűnösök voltak.”
Amint arról beszámoltunk, a palota utolsó – a történelmi és jogi kontextus szerint is jogos – tulajdonosa, Bánffy Dénes (1901–1983) és édesanyja, özvegy báró Bánffy Albertné Montbach Sarolta az 1948-as államosítás után egy kültelki, nyomorúságos kényszerlakhelyen élték le életüket. Semmilyen irat, bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a korabeli bíróság „háborús bűnösöknek” nyilvánította volna őket. Irántuk való kegyeletből, és attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy a múlt eseményeit kizárólag szakszerű módon érdemes kutatni, a forrásokat pedig a megfelelő társadalmi és történelmi kontextusban lehet és kell értelmezni, az alábbiakban néhány szempontot összegzünk a hírhedt CASBI jellegéről és működéséről, amelyről Csucsuja István történészt, egyetemi tanárt is megkérdeztük.
Kérdésünkre válaszolva a professzor megerősítette: valószerűtlen, hogy Bánffy Dénes és édesanyja háborús bűnösök lettek volna, ezt a megjelölést ugyanis népbírósági ítélet nyomán nyilvánították ki, és ilyenről nem tudni. Elmondta: már az első, 1945-ben meghozott CASBI-intézkedések nyomán sok ingatlan és ingó vagyont elkoboztak mindazoktól, akiket az állam és a Szovjetúnió ellenfeleinek véltek, és komoly visszaélések is történtek. Lefoglalták például az ingatlant abban az esetben is, ha a tulajdonos éppen akkor nem tartózkodott a településen, annak függvényében, hogy az épület a háború ideje alatt milyen funkciót töltött be. De elkobozhatták különféle egyéb okok miatt is, akár azért, mert személyes ellenszenvet tápláltak az illető tulajdonos iránt– magyarázta a történész
A CASBI intézményét az 1945. február 10-én megjelent, 91. számú dekrétummal alapozták meg. Vincze Gábor történész a Magyar Kisebbség folyóiratban (V. évfolyam, 1999.4.(18) szám) közzétett tanulmányában ír arról, hogy az 1945. április 3-án megjelent, 3822/45. számú, végrehajtási utasításban megalkották a „vélelmezett ellenség” addig ismeretlen jogi fogalmát. „Vélelmezett ellenségnek” nyilvánulnak mindazon „német vagy magyar területen, vagy ezek által elfoglalt területen tartózkodó személyek, állampolgárságukra való tekintet nélkül, akik 1944. szeptember 12. előtt vagy után Németországba vagy Magyarországra, vagy az általuk elfoglalt területre menekültek.” A kategóriába való besorolás az 1944. szeptember 12-én fennálló helyzet alapján történt abban az esetben is, ha az illetők e dátum után visszatértek lakóhelyeikre. „Ezzel a jogi abszurditással lehetővé vált, hogy szinte bárkire kiterjeszthették a burkolt vagyonelkobzást”, emelte ki a történész.
1946 után már a magyar kisebbség képviseletét felvállaló Magyar Népi Szövetség is határozottan közbenjárt annak érdekében, hogy a CASBI-intézkedéseket mérsékelje. Amint a fent említett iratból is kiderül, 1947-ben a Bánffy-palota is kikerült a CASBI-zárlat alól.
