Újabb mandátumra pályázik Kelemen Hunor RMDSZ-elnök

Kolozs megye hivatalosan március 25-én foglal állást

Újabb mandátumra pályázik Kelemen Hunor RMDSZ-elnök
Újabb elnöki – immár negyedik – mandátumra pályázik az RMDSZ áprilisi temesvári tisztújító kongresszusán Kelemen Hunor – jelentette be pénteken, közösségi oldalán a szövetséget 12 éve vezető politikus.

Bejegyzésében rámutatott: azért döntött az elnöki munka folytatása mellett, mert a legjobb tudásával, tapasztalatával és erejével akar dolgozni a magyarokért, a szülőföldért. „Tudom a célt, tudom az irányt: a magyarok nyertesei legyenek ennek az évtizednek, amikor példátlan fejlesztési forrás és lehetőség áll Románia és Erdély rendelkezésére. Ehhez kérem a kongresszusi küldöttek bizalmát áprilisban” - írta Kelemen Hunor. A szövetség háromszéki vezetői nyilatkozatban üdvözölték Kelemen Hunor szándékát, ami jelzésértékű az RMDSZ egysége tekintetében. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete hivatalosan március 25-én dönt az ügyben, Csoma Botond elnök személy szerint támogatja Kelemen Hunor újraindulását.A bejegyzéshez mellékelt videoüzenetben a kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő politikus bővebben is kifejtette: a következő években nagy változások lesznek a térségben, Romániában, az erdélyi magyarok szülőföldjén. Szerinte Románia és Erdély óriási ugrás előtt áll, hiszen az évtized végéig mindeddig példátlan fejlesztési forrás áll a közösség rendelkezésére.

Úgy értékelte: szinte minden adott ahhoz, hogy Erdély az egyik leggyorsabban fejlődő régió legyen, “ahol nemcsak születni, de élni is jó”, ez viszont nem fog magától menni, a “feladat nem fogja elvégezni önmagát”, az RMDSZ-nek többet, jobban, okosabban kell dolgoznia a szülőföldért és a magyarok bizalmáért, ebből a munkából szeretné kivenni a részét.

“A mi dolgunk és felelősségünk, hogy a magyarok nyertesei legyenek a következő évtizedeknek. Ezért döntöttem a munka folytatása mellett. Legjobb tudásommal, tapasztalatommal és erőmmel szeretném szolgálni közösségünket” - zárta üzenetét az RMDSZ elnöke.

Támogatják a háromszéki vezetőkNem sokkal a politikus bejelentése után a szövetség háromszéki vezetői – Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke - nyilatkozatban üdvözölték Kelemen Hunor szándékát, miszerint folytatni kívánja RMDSZ-elnöki megbízatását.

“Kelemen Hunor személyében olyan elnöke van a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, aki az egyensúlyt és az összhangot képviseli. Nemzetpolitikai elképzeléseink egybecsengenek, ő rendezte az RMDSZ viszonyát Orbán Viktorral, a magyar kormánnyal és a Fidesszel. Támogatta az erdélyi magyarságon belüli összefogást, az RMDSZ-nek pedig sikerült visszaszereznie a helyhatósági választáson Marosvásárhely és Maros megye, illetve Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését” - írták közleményükben a háromszéki önkormányzati vezetők.

Hozzátették: két évvel ezelőtt Kelemen Hunor úgy vezette a koalíciós tárgyalásokat, hogy annak eredményeképpen megerősödött az erdélyi magyarság és az RMDSZ súlya Romániában, az RMDSZ a magyarság számaránya feletti súllyal vesz részt a kormányzati döntésekben, így biztosítva lehetőséget a szülőföld fejlesztésére.

“Másokkal ellentétben mi, az RMDSZ a közösségért kormányzunk, ennek köszönhetően sok magyarlakta vidéken, így Háromszéken is új lendületet kapott a modernizáció. Ezt a munkát tovább kell vinnünk, a szolgálatot folytatnunk kell. Éppen ezért, örömmel fogadtuk a hírt, hogy Kelemen Hunor a folytatás mellett döntött! Szándékának érvényesülését minden erőnkkel támogatni és segíteni fogjuk” - ígérte Antal Árpád és Tamás Sándor.

A háromszéki politikusok azonnali állásfoglalása jelzésértékű az RMDSZ egysége tekintetében. A tisztújító kongresszus közeledtével a közösségi médiában felröppentek olyan találgatások, miszerint Antal Árpád is megpályázná az RMDSZ elnöki tisztségét.

A Szövetségi Képviselők Tanácsának tavaly decemberi határozata szerint az RMDSZ 2023. április 28-29-én Temesváron tartja következő tisztújító kongresszusát.

Kolozs megye március 25-én dönt a támogatásrólAz RMDSZ Kolozs megyei szervezete március 25-i tisztújító közgyűlésén foglal állást az RMDSZ elnökjelöltséggel kapcsolatban – tudtuk meg Csoma Botond képviselőtől, az RMDSZ megyei elnökétől. A politikus kérdésünkre kifejtette: személy szerint támogatja Kelemen Hunor újraindulását az RMDSZ elnöki tisztségért, mivel megfelelő politikai tapasztalattal rendelkezik, és bukaresti körökben is elismertségnek örvend. Csoma Botond úgy véli: Kelemen Hunor olyan személy, aki hatékonyan tudja vezetni a szövetséget és képviselni az erdélyi magyarságot.

Kelemen Hunort 2011. februárjában az RMDSZ nagyváradi kongresszusán választották meg  abszolút többséggel a Markó Béla visszavonulásával megüresedő tisztségre, vetélytársa Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely volt. A 2015-ös és 2019-es tisztújításon a kongresszus újból bizalmat szavazott neki.

Az RMDSZ tisztújító kongresszusára 2023. április 28-29-én Temesváron kerül sor.