Színházi világnap – idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznő írt üzenetet

Színházi világnap – idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznő írt üzenetet
„Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – szólítja fel a színházművészeket Samiha Ayoub egyiptomi színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el 1962-ben több mint húsz ország színpadjain.

Az idei színházi világnap üzenetét Samiha Ayoub egyiptomi színésznő fogalmazta meg, aki művészi pályafutása során csaknem százhetven színházi előadásban, több filmben és televíziós műsorban szerepelt. A hagyományokhoz híven ezen a napon előadások előtt szerte a világ színházaiban felolvassák üzenetét.

Samiha Ayoub. Fotó forrása: www.iti-worldwide.org

„Miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt” – fogalmaz a művész üzenetében, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez. Mint írja, soha ezelőtt nem volt meg a lehetőségünk ilyen szorosan kapcsolódni, mint ma, és még soha nem voltunk ennyi ellentétben, ennyire távol egymástól. Ezt a drámai paradoxont a mai világunk kényszeríti ránk – hangsúlyozza.

Kiemeli, a színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, amely az életen alapszik. A nagy úttörő, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szavaival élve: „Soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaidat, civakodásaidat, kicsinyes nehézségeidet, mindent, ami tönkreteszi az életed és elvonja a figyelmed a művészetedről – tedd le az ajtóban” – írja a művész.

A színházi munkáról szólva Samiha Ayoub úgy fogalmaz: „Amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amelyet a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, amely szikrázik a sötétben – világosságot és meleget ad az éjszakában.”

„Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen” – hangsúlyozza, hozzátéve: a színházművészek hitet tesznek amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük. „Arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit” – írja a művész.

„Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – zárja szavait Samiha Ayoub.

Borítókép: Tompa Réka felvétele